Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Papság, papi szolgálat az Ószövetségben
Papság, papi szolgálat az Ószövetségben RÓZSA HUBA 1.3. Összefoglalás Az eddig vázolt szempontok vitathatatlanul hatással voltak — egészen napjainkig — az ószövetségi papság és kultusz mibenlétének negatív értékelésére. Ennek nyomai elsősorban a protestáns bibhakutatásban mutatkoztak meg.3 Mindenekelőtt J. Wellhausen hatásának tulajdonítható az is, hogy a papságot előszeretettel állították szembe a prófétaság- gal, természetesen az utóbbi javára billentve a mérleg nyelvét.4 Az újabb kutatás azonban rámutatott arra, hogy az Ószövetség hagyományai szoros kapcsolatban állnak a kultusszal és a papság szerepével. Ezzel utat nyitott a papság és a kultusz üdvtörténeti szerepének pozitív, J. Wellhausen következtetéseitől eltérő értékelésére. 2. A PAP MIBENLÉTE Abból az alapvető tényből kell kiindulni, hogy a bibliai hagyomány tükrében — a próféták minden kritikája mellett is — az áldozati rend és a papság Istentől Izraelnek adományozott intézmény, ezért meghatározott feladata és szerepe van az üdvösség történetében. Sarkalatos feladata a közvetítés Isten és ember között. A szentírási szövegek egyúttal arról is tanúskodnak, hogy a papság és a kultusz Izrael történetének során változásokon ment át, de mindig megőrizte jelentőségét a kinyilatkoztatásban. A papi szolgálat koronkénti megjelenési formáinak bemutatása előtt azonban fordítsunk figyelmet az ószövetségi papság mibenlétére. Izraelben a papi szolgálatba lépés nem külön isteni meghívás vagy választás alapján történt, mint pl. a próféták esetében, hanem a papi törzshöz való tartozás volt a feltétele. A Pentateuchus papi szövegei szerint Isten kiválasztotta Lévi törzsét a szentély szolgálatára (Num 3; 8; 18), közülük Áront és fiait a papi szolgálatra (Ex 28k; 39k; IKrón 5,27—6,28), de a továbbiakban már nem történik említés isteni meghívásról, egyetlen jogcím a testi leszármazás. Míg a prófétai meghívás meghatározott időre szólt, addig a papság egész életre lefoglalt Istennek. A papok nem a különleges kegyelmet és meghatalmazást közlő felszentelés révén léptek hivatalukba, beiktatásuk az áldozat rítusának első bemutatásával történt. Bár a fogság után, mint arról a Pentateuchus fogság utáni redak- ciója tanúskodik, a főpapot (Ex 29,7; Lev 8,12) és a papokat (Ex 40,12-15) felkenték, s a levitákra az izraeliták feltették kezüket (Num 8,10), de a szertartásnak nem tulajdoní3 Ebben a tekintetben H. G. Rewentlow találóan így foglalja össze a helyzetet: „Wegen der Neigung besonders der protestantischen Forschung, die Bedeutung des Priestertums für Glauben und Leben des alten Israels zu unterschätzen, wurden in andere Richtung weisende Befunde im Alten Testament vielfach übersehen oder in ihrer Relevanz nicht erkannt. Postulate wie oft behauptete Gegensatz zwischen Kultus und Ethos, zwischen Amt und Charisma, zwischen Theokratie und Eschatologie (Plöger) turgen dazu bei. Römisch-katholische Exege- ten waren hier gewöhnlich unbefangener.” (Art. Priester/Priestertum 1/2, in TRE 27 (1997), 383—391, 389. A papság és a prófétaság mibenlétének vizsgálatát és egymáshoz való viszonyának egyensúlyozott értékelését adja G. Fohrer, aki szerint a pap és a próféta nem egymással ellentétban állva viszonyultak a hívő közösséghez, hanem mint Isten és ember közötti közvetítő tervékenykedtek benne. Lásd: Priester und Prophet - Amt und Charisma?, in KuD 17 (1971) 15—27, in Studien zu alttestamentlichen Texten und Themen (1966—1972), (BZAW 155) Berlin—New York 1981, 149—160. A papság és prófétaság viszonyát lásd még Dommershausen, W., Art. /TD kohen, in ThWAT IV (1984), kol. 62-79 (III-VIII), 76-78 (VII); Gross, W„ Prophet gegen Institution im alten Israel? Warnung vor vermeintlichen Gegensätzen, in ThQ 171 (1991), 15-30, in Studien zur Priesterschrift und uz alttestamentlichen Gottesbildem, SBAB 30, Stuttgart 1999, 255—273. A próféták kultuszkritikáját lásd Deissler, A., Das Priestertum, 46—61, de szerinte ez a kritika nem a prófétaság és a papság lényegi ellentétéből, hanem a kultusz helytelen gyakorlatából ered. TEOLÓGIA 2008/1-2 61
