Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Riport dr. Bolberitz Pállal
INTERJÚ giek költöztek ide, akik nem zavartatták magukat vallásgyakorlásukban a kommunizmus alatt sem. Bevezettem az ifjúsági hittant, amire talán büszke is lehetek, mert én voltam tudomásom szerint az első, aki ezt elkezdte templomi szinten. Ezt persze nem lehetett a nevén nevezni, hivatalosan én bibliamagyarázatot tartottam. Ebbe az állami hatóság nem tudott belekötni, mert a protestánsoknál is volt bibliaóra, s ha ott megengedték, nálunk sem tilthatták meg. Az más kérdés, hogy én mint fiatal pap igyekeztem úgy kommentálni a Bibliát és úgy aktualizálni annak tanítását, hogy inkább a fiatalok jöjjenek. Ezt négy éven keresztül csináltam, a végén minden hétfőn este fél nyolctól fél kilencig ötszáz fiatal vett részt ezeken a hittanokon. Még a szomszédos József Attila Gimnáziumban is beszédtéma lettem, hogy a fiatalok miért a templomban keresik a világnézeti eligazítást, és miért nem az osztályfőnöki órán? Ebből később már lettek bajok is. Szerencsére konkrétan nem üldözték személyemet, de már éreztem, hogy megfigyelés alatt állok. Minden évben végigmagyaráztam egy szentírási könyvet. Amikor Esztergomban voltam teológiai tanár, ugyanígy folytattam ezt, s ma is tartok bibliaórákat a Városmajorban. Soha nem abban bíztam, hogy kiváló szónok vagyok, és fontos dolgokat mondok, hanem abban, hogy ez az Isten Igéje, és énnek állok a szolgálatában. Sokat készültem a bibliaórákra, és igyekeztem úgy aktualizálni a szöveget, hogy mindig mindenki vihessen belőle haza valamit. Nagy élmény volt. Esztergomi tanárságának idején nyert ösztöndíjat Rómába. Volt-e itt olyan témakör, szakirány, amelyben jobban el tudott mélyülni? Kápláni élveim után kineveztek tanárnak az esztergomi szemináriumba, ahol morálist kell tanítanom, emellett prefektus is lettem. Nekem mindig volt filozófiai érdeklődésem, és ez már disszertációm témaválasztásában is megmutatkozott. Emellett a morálteológia sok filozófiai vonatkozást tartalmazott. Személyi változások okán szükség volt egy filozófiatanárra. Ezt beugróként vállaltam. Lékai bíboros úr (ekkor még nem volt bíboros) ezért kiküldött Rómába speciális tanulmányokra. A Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Gregoriana Egyetemre kerültem. Eleddig nem engedtek ki nyugatra, mert bátyám ’56-ban disszidált. Lékai bíboros úrnak személyesen kellett értem jótállnia. A licenciátusi kurzusra iratkoztam be filozófiából. Képesítésemet az elméleti filozófia szakterületén szereztem meg. Ezekről az évekről sok szépet elmondhatnék, de most rövid leszek. Annyira a tanulás és a vizsgákra való készület kötött le — közben a nyugati nyelveken is meg kellett tanulni -, hogy közben mindig arról álmodoztam: milyen jó lenne egyszer úgy kijönni Rómába, hogy nem kell tanulni, hanem csak a műemlékeket nézni, lelki élményekben gyarapodni: Akkor persze nem ez volt a helyzet. Az itthoniak mondták: milyen jó neked Róma kék ege alatt, csak a műemlékeket kell nézegetned! Ilyenkor mindig bosszankodtam, mert erről szó sem volt. Ám meglett az eredménye, hiszen amikor hazajöttem, akkor már csak a filozófiai tárgyakat kellett oktatnom Esztergomban. Amikor megüresedett Budapesten az I. sz. keresztény bölcseleti tanszék — hiszem elődömet, Paskai Lászlót ekkor nevezték ki veszprémi apostoli kormányzónak —, akkor kinevezést nyertem erre a helyre, s azóta vagyok itt. 272
