Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Riport dr. Bolberitz Pállal
INTERJÚ Nem akarom azt mondani, hogy nekem egy rendkívüli, különleges módszerem van. Talán a beszédeimből és az írásaimból ezt más megállapíthatja. Mégis úgy vélem, ez a legfontosabb a tanulásban. A módszer azonban soha nem helyettesítheti az igazságot. Megvan a kísértés, hogy valaki a saját módszerétől úgy meghatódik, hogy végül a módszer helyettesíti a tudományt. Valóban összekeverhetjük a kettőt. Ha én nem hiszek valamiben, ha nem látom világosan a célt, akkor a módszer elkezd önmagában élni, és nem lesz meg az eredmény. Tudnom kell azt, hogy a tudomány művelésével és a tudományos igazságok közvetítésével az a végső célom, hogy a hallgatóimat ezzel a módszerrel közelebb segítsem az Istenhez — és nem csak ez az egy módszer van, mert akkor azt mondanám, hogy a filozófia helyettesíti a teológiát, de ez nem igaz. Ha ezt a célt nem látom világosan, akkor öncélú tudományoskodás lesz az egész munkásságom. Példának okáért itt van a nyelvanalitikus módszer, ami előbb-utóbb észrevédenül annak a beállítottságnak lesz a rabjává, hogy csak a szöveget nézem. Pedig tudjuk, hogy van metakommunikáció is, nem csak szövegértelmezés. A történettudománynak is szembe kell néznie ezzel a kísértéssel, hiszen van olyan módszer, amely csak azt tekinti igaznak, ami dokumentálva van. Akkor mit kezdek azzal a történelemmel, ami nem az írásbeliség korszakában van? Akkor az nem a történelem része? Akkor az csak régészet? Nem igaz, mert abban az időben is volt egyfajta szóbeli hagyomány és így tovább. Az életnek sok más területe is volt azon kívül, amit leírtak. Nem ragaszkodhatom tehát egy módszerhez. Az ember nem lehet a módszer rabja, hisz az csak eszköz, de nem a cél maga. A cél az a keresztény bölcseletben, hogy Istenhez közelebb vigyem az embert, és megmutassam, hogy az emberi értelmet arra is fel lehet használni, hogy Isten létét felismeije, sőt még értelmesen beszéljen is Istenről. Mindez önmagában azonban csak egy váz, a téli fához tudnám hasonlítani, aminek nincs lombkoronája. Ezt a fát gondozni kell, nyesni kell, napsütésre és vízre van szüksége, hogy leveleket hozzon, és gyümölcsöket érleljen. Minden ember tudományos pályájának hatalmas mérföldköve, amikor elkészül doktori dolgozata. Professzor úr pappá szentelése után még tovább dolgozott ezen a disszertáción előbb a Hittudományi Akadémia növendékeként, majd káplánként. Mi volt dolgozatának a témája? Én a dogmatika tárgyköréből doktoráltam Gál professzor úrnál, aki később kollégám volt, és akinek nagy tisztelője vagyok. Az eszkatológia kérdéskörével foglalkoztam, dolgozatom címe ez volt: A jövő teológiája. Itt nem arról volt szó, hogy a jövőben milyen lesz a teológia, hanem arról, hogy a kinyilatkoztatás összefüggésében mit tudok mondani az ember jövőjéről. Ebbe a témakörbe beletartozik a halál, a remény, az örök élet, a lélek hallhatatlansága, a test feltámadása, Krisztus második eljövetele, pokol, tisztítótűz és menny. A kérdéskört különböző megközelítésekben dolgoztam fel Gál professzor úr vezetésével. Először egy filozófiai felvezetést írtam a jövő fogalmáról: Mi az, hogy jövő? Mi az hogy, remény, hogy halál? A filozófia azért jó bizonyos vonatkozásban, mert egy papnak az a célja, hogy eszköz legyen az emberek megtéréséhez. Mindig abból indultam ki, hogy az ember az eszét, amit Istentől kapott, nem csak akkor tudja használni, amikor mindennapi gondjain töri a fejét (bár a magyar nyelvben a gondolkodás szó a gondból ered, vagyis a magyar ember akkor használja az eszét, amikor valamilyen gondot, problémát kell megoldania). Az ember mindig a végső dolgokról gondolkodik, és ezen az úton el lehet indulni. Az igazság keresését meg lehet koronázni a hit által szerzett tudás270
