Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Riport dr. Bolberitz Pállal
INTERJÚ Nekem a filozófia oktatásának területén nem az evangélium közvetlen hirdetése a feladatom, de közvetett módon rendkívül fontos ismereteket kell közvetítenem. El kell juttatni a hallgatókat arra a meggyőződésre, hogy amit a teológia tudományában el fognak fogadni, annak a kinyilatkoztatáson alapuló hit a foglalata, ami sohasem értelmeden valami, hanem az értelem által nyer meg alapozást. Tehát a hit és a tudás nem egymást kizáró, hanem egymásra rétegeződő és épülő megismerő képességek. Az emberi tapasztalat, ennek értelmi reflexiója nem az utolsó szó az igazság keresésében. Az igazság teljességére a Szendélek tanít meg minket — s ezt a hit által tapasztaljuk meg. A filozófia azért olyan fontos az egyház számára a teológiai oktatásban, hogy tudatosítsa a hallgatókban: nem két igazság van, hanem csak egy. Azonban ezt az egy Igazságot többféleképpen lehet megközelíteni. Indirekt módon arra próbáljuk indítani a hallgatóságot, hogy nyitottabbak legyenek a hitre. A keresztény bölcselet abban tér el más filozófiáktól, hogy mindig megmutatja a végső célt, ablakot nyit egy magasabb rendű tudás felé, rámutat arra, hogy az értelemmel és a tapasztalattal meddig lehet eljutni, hol vannak ennek az elvi korlátái. Ezután azonban felmutatja azt is, hogy túl lehet lépni ezen, feltéve, ha bizalommal és hittel elfogadjuk az Isten kinyilatkoztatását. Ez a Biblia, különösen az Újszövetség és az egyháznak a tanítása. Nekem ezt el kell fogni. A keresztény bölcselet célja az, hogy kinyissa az ablakot erre. A keresztény bölcseletnek ezen felül az is célja, hogy megértesse a hallgatókkal: a teológia nem egyfajta vallástörténet vagy vallásbölcselet (bár az is van benne), hanem sokkal több — szent tudomány. De nem feledhetjük, hogy tudomány, vagyis értelemmel megalapozott tudás. Ezért az első két évben a hangsúly a keresztény bölcseletén van. Erre az alapra épül a teológia tudománya, miként egy katedrális. Ez immár évszázadok során kijegecesedett módszer. Kialakul a hallgatókban egyfajta ratio theologica, vagyis a készség arra, hogy miként lehet hitünk állításait értelmileg megalapozni. Itt a fdozófia már alkalmazott tárgyként szerepel. Természetesen az általános egyházi és vallási tapasztalásnak is van egyfajta értelmi reflexiója, ami kiágazása a rendszeres dogmatikai szemléletnek, amit régebben úgy jelöltek meg a latin tankönyvekben, mint scholion vagy corollarium, ami a tanítás lelkipásztori értelmezésére is ablakot nyit. Mindezt így átlátni, szintézisbe foglalni nagy feladat az emberi értelem számára. Ezért az embernek meg kell dolgoznia. Professzor úr életében lehet beszélni mesterekről vagy útmutatókról, akik hozzásegítették ahhoz, hogy idáig eljusson, akár Esztergomban vagy Budapesten, esetleg később Rómában? Biztos, hogy voltak, de nem merném magamat azok közé sorolni, akiknek egy mesterük volt, és azután őt utánozták. Én nem tartozom azon tanítványok közé, akik felesküdtek egy mesterre. Voltak számosán olyan tanárok, akiktől sokat tanultam. Am az ember legtöbbet önmagától tanulhatja. Amit az ember megtanul, magáévá tesz, az marad meg igazán. Biztos, hogy egy mester át tudja adni saját tapasztalatát. Biztos, hogy egy mester módszerre tud tanítani. Biztos, hogy az emberre hatással lehet a tanár tárgya iránti lelkesedése. Ám én legfőképpen azért vagyok hálás — és különösen egyes római professzoraimnak -, hogy akarva-akaratlanul megmutatták a módszert. A módszer egy út, amelyen az adott célhoz elérünk. Nem biztos, hogy az a módszer a legjobb, amit nekem mutatnak, de a helyes módszernek a megtalálását, amit én magamnak alakítok ki, nagyon szorgalmazhatják a tanárok. Ehhez adhatnak példát az olvasmányok és egyéb tanulmányok is. Az ember vagy tudatosam, vagy úgy, hogy észre sem veszi, megtalálja a maga módszerét. 269
