Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Tarjányi Béla: A Vatikáni Kódex
A Vatikáni Kódex TARJÁNYI BÉLA 2. 2. 2. A B ÉRTÉKE A KÖNYVEK ALAPJÁN A szent könyveknek görög fordításait, nevezetesen a Kr. e. III. században készült Penta- teuchust, és a II. században (a szó héber értelmében vett) Prófétákat és később még néhány egyéb könyvet igen korán, már a keresztény kor előtt revideáltak — néha egymástól eltérő — héber kéziratok szerint. így keletkezett a későbbi maszoréta szöveg, mely egyre inkább ragaszkodott a betű szerinti egyezéshez44. Ez a mozgalom a keresztény kor előtt és elején a palesztinai judaizmusban szélesedett ki (a Théodotion-kmj’e csoport, melyet D. Barthélemy professzor ismertetett), és általánosan elfogadottá vált a Kr. u. II. század elején Aquilával, Aqiba Rabbi tanítványával. A keresztény kiadók Caesareában (Órigenész, Pamphilius, Eusebius), Antiochiában (Lucianus?) és Alexandriában a zsidó recenziókat és Aquila új fordítását használták, és ezek alapján rendszeren módosításokat vezettek be. Ugyannyira, hogy ma már, különösen egyes könyvekben, nehéz megtalálni a legrégibb görög verzió szövegét a zsidó és keresztény revíziók mögött, melyek során igyekeztek a görög szöveget ahhoz a héber változathoz igazítani, amely a II. századtól kezdve a rabbinikus judaizmus körében általánosan elfogadottá vált. A B mindettől relatíve védettnek látszik. De hogyan tudjuk meg, hogy hol sértetlen és hol retusálták? Az időközben előkerült papiruszok és a régi fordítások, amelyek a Septuaginta leszármazottai, néha lehetővé teszik, hogy messzebbre menjünk vissza a B-nél. Bizonyos későbbi minuscula kódexek (pl. az 55) is versenyre kelhetnek a B-vel. De semmi sem ér többet, mint egy régi tanúval igazolt görög nyelvű olvasat. Megérett az idő arra, hogy megkíséreljünk egy kimerítő értékelést. A Példabeszédek könyvét, a Prédikátor könyvét és az Énekek Énekét kivéve minden könyv megjelent már kritikai kiadásban: vagy Cambridge-ben (Octateuchus, l—4Királyok, 1—2Krónikák, A-B Ezdrás, Eszter, Judit, Tóbiás), vagy Göttingenben (Teremtés, Kivonulás, Leviták, Számok, Második Törvénykönyv, A-B Ezdrás, Eszter, Judit, Tóbiás, Zsoltárok, Jób, Bölcsesség, Sirák, az ösz- szes próféták). 3. Összefoglalás Fényűző aszkézise az értelemnek és arisztokratikus mérséklete az eszközöknek - ez jellemzi a Vaticanust mind tartalmában, mind formájában. Ez a kódex, amely egy hagyományokkal rendelkező Egyházat szolgáló, szervezett scriptoriumban készült, nem lehet improvizáció, vaktában tett döntések szüleménye, még ha a kérdéses kritériumok ismeretlenek is előttünk. Ebben az értelemben beszélhetünk mi a Vaticanus homogén voltáról, mely az azt létrehozó másolóműhely munkáját dicséri. A kódexben nem észlelhető semmilyen átfogó recenzió szándéka, mint az Órigenész kiadásában, aki csillagot és a betoldójelet alkalmaz, vagy az Alexandrinusban, amely a hosszabb szövegeket részesíti előnyben. Nem figyelhető meg benne az az atticizmus- mánia sem, amely messzemenően jellemzi a lucianusi vagy antiochiai kiadásra. Effajta kiadói egyöntetűség, ha létezne is, úgyis csak felszínes dolog volna. De lényegi egyöntetűséget sem találunk a kódexben. A szöveg minősége a Pentateuchuson belül is változik; egy órigenészi Izajás iktatódik a Próféták elég tiszta sorába, a Tizenkettő és Jeremiás közé. A Bírákban és a Királyok egyes részeiben az ún. „Théodotion-feíii^e” prehexapláris recenzióinak részletei jelennek meg. 44 Botte, B.-Bogaert, P.-M., art. Septante et versions grecques, in Supplement au Dictionnaire de la BibleXII, 68. füzet, Paris, 536-691. 263
