Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Tarjányi Béla: A Vatikáni Kódex
TARJÁNYI BÉLA A Vatikáni Kódex Néhány kivételtől eltekintve a kódex teljes egészében quinionokból, tízlapos füzetekből állt. Az első megmaradt füzet (41-54. oldal; eredetileg a 32-38. fóliók) már csak hét fólióból áll; teljes formájában a 29—38. fóliókat tartalmazta. Ez előtt legalább 3 füzet teljesen elveszett: valószínűleg két quinion és egy (nyoclapos) quaternion. Az 55. oldaltól kezdve (eredeti 39. lap) szabályos sorrendben harminckét quinion követi egymást (5—36. füzet) egészen a 694. oldalig (eredetileg a 358. fólió); az elveszett quiniont (a 37.-et) egy (hatlapos) temionnal pótolták (695-706.o.). A 707—926. oldaltól (eredeti 478. fólió) 11 quinion található (a 38—48-ig); a következő füzet, a 49. (927-944. oldal = 479—487. fólió) egy quinion, ennek utolsó fólioját, mely üres maradt, kivágták. A 945-1504. oldalakon (eredeti 488—767. fólió) 28 quinion követi egymást (az 50—77.-ig). Az utolsó fennmaradt eredeti füzet, a 78. (1505—1518. oldal = 768-774. fólió) már csak 7 fóliót tartalmaz. Az 1904—07-es fakszimile jelzései ellenére nyomát sem találtuk a füzetek olyan ősi számozásának, amely összhangban állna az eredeti munka szerkezetével. Az a (görög és latin) számozás, amelyet mindegyik füzet külső felső sarkában találunk, a 4. számmal (8’) jelöli a második fennmaradt füzetet (55-74. oldal; de a számot tévedésből az 53. oldalra írták!), és így tovább egészen a 77. számig (oí(’, 1. 1505. oldal); tehát egy számmal elmarad az eredeti sorrendtől, talán azért, mert a kiegészítő füzetek számát veszi alapul (ezeket viszont nem számozták). 2. Anyag, beosztás, fűzés, vonalozás A kódex gondosan készített, nagyon vékony pergamenlapokból áll; egyes oldalakon nagyritkán borhibából vagy készítési hiányosságból származó kis kör alakú lyuk található, amelyet a scriptor a másolásnál kikerült. A viszonylag sok folt és néhány szakadás a kötet használatából származik; egy esetet kivéve (a 355—356. oldalon, ahol a fólió külső felső részét letépték) ezek nem okoznak jelentős akadályt az olvasatban. A túlságosan savas tinta nem egyszer kimarta, sőt kilyukasztotta a pergament; de ritkán fordul elő, hogy ez zavarná az olvashatóságot. A fóliókat az ún. Gregory-törvény szerint állították össze: a „húsos” és a „szőrös” oldalak szemben vannak egymással, és a füzet a „húsos” oldallal kezdődik. A sorok vonalazását egy nagyon kis átmérőjű, kört húzó metsző-fúró szerszámmal készített jelző pontok irányítják. A függőleges sorokhoz a felső és az alsó margón vésték be őket, igen közel a jelenlegi szélhez (amely erősen elrongyolódott); a vízszintes sorokat illetően ezek a pontok a fólió külső szélétől 58—90 mm-re helyezkednek el (90 mm pl. az 55. oldalon) — tehát az utolsó írott oszlopra esnek, mint pld. a Sinaiticusban, s ahogyan ez ott is látható, az utolsó alsó pont gyakran kettős (pl. 255—273. oldal). A vonalozás módjának pontos meghatározása még nem teljesen sikerült, de feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy egészen szabályos a tördelés. Nagyon valószínű, hogy minden sogelzést a húsos-oldalon húztak meg. Ilyen eredményt ad általában a 2-es módszer alkalmazása (a Leroy-féle nomenklatúra szerint), amikor a fóliók (vagy duplafóliók) egyesével a húsos-oldallal felfelé vannak fordítva. Némi bizonytalanságot okoz azonban, hogy a függőleges sorok gyakran határozottan erősebben nyomottak, mint a vízszintesek, és intenzitásuk is - gyakran ugyanabban a füzetben - eltérő (pl. 55-74. oldal). Annak feltételezése, hogy az egyik fóliót a másikra helyezték a bevésett és a kidomborodó részek jelenlegi elrendezése érdekében, olyan bonyolult manipulációkat tételezne fel, amelyet nem tartunk ésszerűnek. 252
