Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: Tekintély és szentségi jelleg a katolikus egyházban
SZUROMI SZABOLCS ANZELM Tekintély és szentségi jelleg a katolikus egyházban Szentlélek egyházon belüli működése és az egyház tagjainak megszentelődését előmozdító egyházjogi normák, összhangban vannak egymással.87 A német teológusok körében jóval a II. Vatikáni Zsinat összehívása előtt megújult formában került kidolgozásra az a teológiai vélemény és az ehhez kötődő terminológia, hogy az egyház maga is „sacramentum”, hiszen az egyház a maga láthatóságában az üdvösség eszköze. Ennek a leírásában elsődlegesen Otto Semmelroth (aki 1953-ban publikálta alapművét Frankfurtban Die Kirche als Ursakrament címmel)88, Karl Rahner (vö. Freiburgban napvilágot látott kötete, a Kirche und Sakramente)89 és Edward Schillebeeckx domonkos szerzetes játszott tevékeny szerepet.90 Az egyház, mint Krisztus Teste, teljes hierarchikus felépítésével együtt az üdvösséget közvetíti tagjai számára, jelenlétével és tevékenységével, mint maga Krisztus, megszenteli a világot, amelynek eszközei a Krisztus által alapított szentségek. Mivel tehát a világban létező egyház egészében véve az üdvösség eszköze, ahogyan sajátosan is ilyen üdvösséget munkáló objektív eszközök maguk a szentségek, ezért az egyház „Ősszentségnek” nevezhető, amely megjeleníti, de elő is mozdítja az üdvösséget.91 Az egyházról szóló konstitúció kidolgozásának első szakaszában az előkészítő bizottság munkáját meghatározta az I. Vatikáni Zsinat nyomán 1925-ben, többek között Lambert Beauduin által, megfogalmazott igény az egyház tanítására és püspökeire vonatkozó dogmatikus határozat megszövegezésére.92 A Lumen gentium kezdetű konstitúció végső verziójának elfogadására, hosszú egyeztetések után, 1964. november 21-én került sor.93 A dokumentum III. fejezete az „Egyház hierarchikus alkotmányáról, különösen a püspökségről” címet viseli. A különböző vélemények homlokterében elsődlegesen a kollegialitás és a pápai primátus egymáshoz való viszonya szerepelt. Maga a Lumen gentiumhoz fűzött Nóta explicativa praevia is94 elsődlegesen éppen a kollegialitás kérdésének van szentelve, amely szónak sokkal inkább pasztorális, mintsem jogi jelentéstartalma van a zsinati szóhasználatban. A kérdés kidolgozását az LG 21b—24b pontjában találjuk: „A püspökszentelés a megszentelés hivatalával magával hozza a tanítás és a kormányzás hivatalát is, melyeket azonban természetesen csak a kollégium fejével és tagjaival hierarchikus közösségben lehet gyakorolni (...) a püspökök kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekednek. (...) A püspökök kollégiumának vagy testületének csak akkor van tekintélye, ha a római pápát, Péter utódát mint főt értelmezi, és az ő primátusi hatalma csorbítatlanul érvényesül a pásztorok és a hívek felett. (.,.).”95 A „hierarchikus közösség” kifejezés tekinthető a II. Vatikáni Zsinat egyik új szókapcsolatának. Ez a fogalom egységbe forrasztja a legrégebbi ekkléziológiai hagyományt, az egyház látható, strukturált, centralizált és hierarchikusan működő voltával.96 A Nóta explica87 AAS 35 (1943), 223-225. 88 Meyer ZU Sclochtern, J., Sakrament Kirche, Freiburg 1992, 121-151. 89 Rahner, K., Kirche und Sakramente, Freiburg-Basel—Wien 1960. Borgman, E., Edward Schillebeeckx Een theoloog in zijn geschiedenis, I. Baam 1999, 4—11. 91 Rahner, K., Kirche und Sakramente, 18. Storia del concilio Vaticano II (ed. Alberigo, G.), I. Bologna 1998. Vö. Acta synodalia sacrosancti concilii oecumenici vaticani secundi, 1-IV. Typ. Pol. Vat. 1972, különösen II/2 (Congregationes generales XL-XLIX) és II/3 (Congregationes generales L-LVIII). 94 Enchiridion Vaticanum I, Bologna 1976, 628-633. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (Szent István Kézikönyvek 2), Budapest 2000, 162-163. Vö. Ghirlanda, G. F., De hierarchia communione ut elemento constitutivo officii episcopalis iuxta „Lumengentium”, in Periodica 69 (1980) 31—57, különösen 46. 246
