Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Rózsa Huba: Az exegézis és az értelmezés főbb irányai napjainkban
RÓZSA HUBA Az exegézis és az értelmezés főbb irányai napjainkban nem rendkívül komplex, feszültségekkel és kontrasztokkal teli, és egy nem szisztematikus egymásmellettiséget eredményez. Ugyanakkor ez a sokrétűség/polifónia teszi lehetővé, hogy a szövegek között a vonatkozások sokrétegűsége létezzen, olyan értelemben is, amelyet a bibliai szerzőnek nem állt szándékában kifejezetten kimondania. A kánonban léteznek olvasási irányulások. így pl. az Ószövetségből az Újszövetségre, és fordítva az Újszövetségből az Ószövetségre, s mindkét részen belül akár szövegrészek elhelyezése, hangsúlyok, burkolt vagy kifejezett utalások, referenciák révén szövegolvasási irányok jönnek létre. Más szóval a bibhai kánon az intertextuaHtás (szövegek közötti kapcsolat) számos lehetőségét kínálja. A két (vagy több) szöveg között fennálló intertextualitás többet jelent, mint pusztán egy szövegnek a másikra való hatása, ebben az esetben ugyanis a hatás egyirányúságát jelenti. Az intertextualitás azt jelenti, hogy a két szöveg közötti viszony kölcsönös visz- szahatással van mindkét szövegre. Ez azt jelenti, hogy egy X szöveg, amelynek elemeit egy Y szövegben megállapítjuk, az Y szöveg számos nyitott kérdést magyarázza és értelmezi (tehát a korábbi szöveg a későbbit; korábbi és későbbi ebben az esetben sorrendiséget jelent), de ez fordítva is érvényes. A későbbi Y szöveg visszatekintve magyarázza, illetve értelmezi az X szöveget, amelyet átvett és értelmezett. Az intertextualitásnak, azaz a kánonnak, helyesebben a Biblián belüli kölcsönös vonatkozásnak tehát fontos szerepe van a szövegek értelmezésében, és az exegézis során a jövőben ennek a felismerésnek nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani az egyes bibhai szakaszok értelmezésénél. Az intertextuális analízis nagy általánosságban a következő lépésekben történik: 1. Az intertextuális kapcsolat megállapítása. Ismétlések vagy hasonlóságok megállapítása: ezek lehetnek a szavak, a terminológia, a cselekmény fonalának szintjén, vagy ugyanazon szövegfajta/műfaj kapcsolatának szintjén stb. 2. Az ismétlések elemzése. Ebben a következő kérdések merülnek fel. Szó szerinti (idézés) vagy egy nem verbális elem (esemény) ismétlődik? A referencia egész szöveg átvétele, vagy csak szavak, vagy homályosabban körvonalazható? Az ismétlés forrása maga az elbeszélő, Isten, vagy a bibliaszöveg egy figurája? Milyen szerepet kell az ismétlésnek tulajdonítani (pl. egy jövendölés hirdetése, feszültségkeltés, szinkrón eseményekre való referencia stb.)? 3. Feszültségek, eltérések, különbözőségek megállapítása a szövegek között. Az eltérések megállapítása azt a kérdést veti fel, hogy ezek milyen értelmezést tesznek lehetővé, milyen következtetésre vezetnek. 4. A szerző tudatosságának, szándékosságának megállapítása. Van-e, illetve milyen nyelvi jele van annak, hogy az elbeszélő tudatosan él az ismétléssel, a referenciával? Hogyan tükröződik a szövegben a szándékosság? 5. A két szöveg közötti kapcsolat összefoglalása és értelmezése. A szövegek egymásra hatásának felismerése föltételezi a Biblia héber és görög szövegének alapos analízisét. Ma erre különleges segítséget ad a komputertechnika, amelynek révén könnyebben megtalálhatók egy-egy szöveg elemeinek ismétlései vagy hatásai más bibliai szövegösszefüggésben. Az intertextuális exegézis jelentőségének felismerése napjainkban egyre inkább elfogadott a biblikus tudomány területén. A módszer alkalmazása révén új betekintés nyílik a bibhai szövegek értelmébe. 222
