Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a "Spe salvi" enciklikában
PUSKÁS ATTILA XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi" enciklikában mizsnával és böjttel tudnak segíteni a megholtakon. Az újszövetségi tanúságtétel alapján az egész Egyház vallotta, hogy Krisztus föltámadása megszüntette a halál hatalmát, a halálnál erősebb a Krisztussal való egység, s Krisztus által az ő titokzatos testének tagjai közötti egység (Róm 8,35-39; 14,7-9; 2Kor 5,9). A szentek közötti Krisztusban megvalósuló közösséget nem szünteti meg a halál, így a földön zarándokló Egyháznak lehet és kell is segítenie a meghalt testvéreket. Nyugaton a megholtakért végzett közbenjáró ima hatékonyságába vetett hitet fejezik ki az ősi sírfeliratok. A római katakombákban az élő hozzátartozók imái olvashatók, melyek Istentől „békét és enyhületet” (pax et refrigeratio: spiritum tuum Deus refrigeret...) kérnek a meghalt számára, vagy magának az elhunytnak a kívánságát fejezik ki, hogy az életben maradottak imádkozzanak értük.7 A II. század közepén keletkezett Pál apostol aktái irat szintén tükrözik a kora keresztény gyakorlatot, amikor Thekla imádkozik az elhunyt Falconilláért, hogy az igazak sorsa legyen osztályrésze. Ugyanennek a hitnek egyik legkorábbi írásbeli tanúsítója a 203-ban Karthágóban vértanúhalált halt Szent Perpetua vértanúaktája. Ebben arról olvashatunk, hogy a börtönben kivégzésére várakozó szent asszony titokzatos álmában látja, hogy öccse, a fiatalon meghalt Dinokratész az ő imáinak hatására szabadul meg szenvedéseitől. Tertullianus arról tudósít, hogy a megholtakért haláluk évfordulóján szentmisét ajánlottak fel. Ö maga is azt tanácsolja az özvegyeknek, hogy imádkozzanak békében elhunyt férjükért, hogy felfrissülést, enyhületet kérjenek számukra.8 Szent Ágoston személyes hite a halál utáni tisztulásban már a Vallomások című munkájában megfogalmazódik, mégpedig abban az imádságban, melyben elhunyt édesanyjáért, Szent Mónikáért könyörög.9 Ágoston tudja, hogy édesanyja él és a sorsa az irgalmas Isten kezében van. Hivatkozik arra, hogy Mónika újjászületett a keresztségben, hívő keresztény életet élt, megtartotta a parancsokat, jót tett az emberekkel, rendszeresen táplálkozott az Úr eukarisztikus testével. Mégis szüksége van Isten irgalmára, ami közbenjáró imánkra, s főként az oltár áldozatának érte való felajánlására, mert gyarlóságból elkövetett hibái akadályozhatják a boldogságra való eljutását. Ágoston határozottan vallja, hogy a meghalt keresztények nincsenek elválasztva az egyháztól, különben nem emlékeznénk meg róluk a Krisztus-test közösségében. Az élők imája és főként a szentmise segítség a számukra. Arra a kérdésre, hogy kiknek használ e segítség, nyugaton Ágoston felfogását követve lassanként az a válasz kristályosodott ki, hogy a zarándok Egyház közbenjárása a halál utáni tisztulás állapotában lévő megholtaknak használ, azoknak, akik „nem egészen jók és nem egészen rosszak”. Az ő tisztulásukat és mielőbbi üdvösségre jutásukat segíti a földi Egyház. Ez a segítség tehát feltételezi azt a tisztulást, ami a halál után közvetlenül kezdetét veszi, mivel az egészen jóknak erre a támogatásra nincs szükségük, a kárhozatra jutó gonoszságban megrögzülteknek 7 Stöhr, J., Das Schicksal der leidenden Kirche und die Hilfemöglichkeiten der pilgernden Kirche, in Die letzten Dinge, hrsg. Fr. Breid, Steyer 1992, 178. 8 Vö. De corona, 3; De monog. 10: Pro anima eius orat et refrigerium interim adpostulat ei et... offert annuis diebus dormitionis suae. Tertullianusnál (kb. 160-220), aki feltehetőleg Szent Perpetua szenvedéstörténetének írásba foglalója, már kifejezetten megtaláljuk a halál utáni tisztulás gondolatát. Az afrikai teológus szerint a lelkek az utolsó ítéletig az alvilágban maradnak, kivéve a vértanúk lelkét, akik közvetlenül a halál után a mennyei boldogság örömébe jutnak. A hádészben tartózkodó lelkek szenvedéseikkel vezekelnek elkövetett bűneikért. A lélekről című művében Tertulbanus a Mt 5,26-ra támaszkodva ezt az alvilágbeh tisztulás-állapotot az adósok börtöneként fogja fel, amelyből ki nem szabadul a lélek, amíg az utolsó fillérig nem törleszti tartozását. Már csak azért is könnyű volt a példabeszédet az alvilágra érteni, mert a börtönnek megfelelő görög „phülaké” akkoriban a hádészt is jelentette. Vö. Ratzinger, J., Eschatologie, 182. 9 Confessiones, IX,13,34-37. 188
