Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Martos Levente Balázs: "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk"
,Krisztus, a mi húsvéti bárányunk" MARTOS LEVENTE BALAZS vékenysége, a szöveg fogalmainak rendszerbe szedése. A harmadik lépés nem más, mint hogy az olvasó immár a szövegen kívüli világot, a szöveg értelmezésének különböző lehetőségeit és azok történetét, sőt végül önmagát is elhelyezi a szövegben megértettek mellé. Ezt a lépést contemplationak nevezem. Ez is a megértés folyamatának része, vagy inkább a lehetséges beteljesedése és célja. A következőkben egy szövegrész és az őskeresztény hitvallás összefüggését szeretnénk megvizsgálni. A szövegrész Pál apostol korintusiakhoz írt első levelének részlete, az 5. fejezet 7. verse. Kérdésünk pedig, amely az őskeresztény teológia történetére vonatkozik, ennek a szövegrésznek egyetlen kifejezésére, illetve ennek pontos értelmére vonatkozik. Mit jelent az, hogy Krisztus a mi húsvéti bárányunk? Pontosabban: mit jelentett ez Pál apostol számára, és mit jelentett a korintusiak számára? Végül mit jelenthet lényege szerint a mai keresztény olvasó számára? 1. AZ 1KOR 5,7 SZÖVEGÖSSZEFÜGGÉSE Kérdéseink megválaszolását azzal kell kezdenünk, hogy elolvassuk az lKor 5-öt, tehát a levél egész fejezetét. A szöveg, mivel az újszövetség része, tiszteletet érdemel, és tiszteletet is parancsol. Ennek a tiszteletnek a része, hogy valóban el is olvassuk, mielőtt kutatás és elemzés tárgyává tennénk. A többféle, köztük eredeti nyelven való olvasás természetesen segítheti a szöveg különböző szempontjainak, esetleges kérdéseinek felismerését. Fejezetünk egyike az újszövetség kellemetlen történeteinek. Pál apostol a porneia (’paráznaság, nemi erkölcstelenség’; vö. a szövegkörnyezetben 6,13.18; 7,2) kifejezéssel arról beszél, hogy valaki apjának feleségével, tehát — feltehetően — elhunyt apjának fiatal második feleségével, saját mostohaanyjával együtt él. A közösség pedig ahelyett, hogy elzárkózna tőle, még dicsekszik is vele (vö. 2. és 6. vers), tehát együttélését a felebaráti szeretet jelének látja.2 Pál azonban mindebben nem dicsekvésre, hanem szégyenre lát okot, amely „még a pogányoknál sem” fordulhat elő. Egy nyelvtanilag azóta is különös nehézségekkel értelmezhető mondatban könnyedén ítéletet is hirdet,3 miszerint a bűnöst ki kell szolgáltatni a Sátánnak.4 A konfliktus oka az eltérő erkölcsi megítélés mellett a közösség féltése is. Pál apostol kezdettől fogva arra koncentrál, hogy a közösséget megóvja az egyén félrelépésének 2 Vö. Merklein, H., Der erste Brief an die Korinther. Kapitel 5,1-11,1 (Ökumenischer Taschenbuch-Kommentar zum Neuen Testament 7/2), Würzburg 2000, 33-34. Véleménye szerint a korintusiak ebben a tekintetben is megosztottak voltak: Apolló pártja dicsekedett a helyzettel, miközben az egyszerű emberek, „Pál pártja” ellenséges érzelmekkel tekintett az állapotra, de nem tett semmit. Vö. Kistemaker, S. J., New Testament Commentary. Exposition of the First Epistle to the Corinthians (Grand Rapids), Michigan 1993, 159, 8. jegyzet. Sajátjavaslata mellett Hans Konzeimann kommentáijában hat, Leon Morris hét különböző nyelvtani elképzelést sorol fel. Sokat vitatott kérdés, hogy mit jelentett pontosan a Sátánnak való átadás. Az egyháztörténet ebben a mondatban az anathema sit, a nagy vagy kis kiközösítés megokolását ismeri. Előbbinek társadalmi és jogi következménye is volt. Ld. ehhez W. Schräge, Der erste Brief an die Korinther VII/1 (lKor 1,1—6,11) (EKK VII/1; Zürich Braunschweig) Neunkirchen-Vluyn 1991, 396—402. R. A. Horsley, 1 Corinthians (Abingdon New Testament Commentaries), Nashville 1998, 82 mondata is érdekes: „First Corinthians 5 might be thought of as the beginning of community discipline, except that both the community and the discipline may have existed mainly in the mind of Paul.” De az is kérdéses, hogy mit jelent maga a mondat. Koherens, „szelíd” értelmezést találunk K.-H. Ostmeyer írásában: Passa und Satan in 1. Korinther 5, in ZNT 9 (2002) 38-45. Ostmeyer ugyanakkor nem vet számot Pál nyilvánvaló eszkatologikus gondolatával, aki az „Úr napjára”, a végső napra gondol, és szót sem ejt a kiengesztelődés aktusáról vagy lehetséges idejéről. TEOLÓGIA 2008/1-2 15
