Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Martos Levente Balázs: "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk"
MARTOS LEVENTE BALÁZS „Krisztus, a mi húsvéti bárányunk” RETORIKAI ÉS HAGYOMÁNYTÖRTÉNETI SZEMPONTOK AZ 1KOR 5,7 KAPCSÁN „Aki nem ismeri a szentírást, Krisztust sem ismeri” — tanította Szent Jeromos.1 Kijelentése két irányban is értelmezhető: Jézus Krisztus ismeretére vonatkozó legteljesebb és egyetlen lényegi forrásunk maga az (újszövetségi) Szentírás; másrészt a (teljes) Szentírás középpontja maga Jézus Krisztus. A Jézus korára vonatkozó történelmi ismeretek gazdagodása és az újszövetségi iratokra vonatkozó minden jogos forrás- és formakritika, esetleges szerzői tendenciák és korabeli szükségletek jogos elismerése mellett kijelenthetjük, hogy a történelmi ismeret útja Jézushoz a korai egyház hitén és hitvallásán keresztül vezet, amelyet ez lényegében a kánoni újszövetségi iratokban fejezett ki. A Krisztusra vonatkozó őskeresztény hitvallás kialakulását, alakulását és végső megformálását elemzi az őskeresztény teológiatörténet. Ennek megírása természetesen rendkívül összetett feladat és bátor vállalkozás. Ráadásul ahhoz, hogy ez a vállalkozás nemcsak sikeres, hanem gyümölcsöző is lehessen, szüntelenül szem előtt kell tartania saját meghatározó szempontjai mellett — amelyek a teológiai gondolkodás korai fejlődése, a Jézusra vonatkozó tények és hitvallások kapcsolatának vizsgálata, a keresztény hitvallás forrásainak és modelljeinek elemzése — az újszövetségi szövegek „javát” is. Azt a követelményt értem e kifejezés alatt, hogy a bibliai szövegben kevésbé jártas olvasó ne üres fogalmakkal vagy egyszerűen általánosításokkal találkozzon, hanem az átfogó kategóriákat és lehetséges fejlődési íveket úgy ismerje meg, hogy közben közeli kapcsolatba kerül a szentírási szöveggel. A leírt szöveg ne merüljön feledésbe azért, mert zseniális történeti vagy szellemtörténeti rekonstrukciók születnek. A rekonstrukció mindig egyszerűsít, esetenként pedig egyenesen csal, ráadásul sohasem ad közvetlen továbbgondolási lehetőséget. A szöveg viszont, ha okos rekonstrukció tárgyát képezi, az olvasó kreativitását is mindig kihívás elé állítja. A szöveg megértésének folyamata valójában három lépést követel. Az elsőt a latin lectio fogalmával írhatjuk le. A Szentírás mint beszéd meghallásra, mint írás felolvasásra és elolvasásra való. A szöveget az olvasó vagy halló ember ugyanakkor mindig elhelyezi saját megértésének horizontjába. Megértése azt jelenti, hogy nemcsak felfogja a szövegben megjelenített helyzetet, hanem maga is elhelyezi a szöveg mondandóját annak történelmi előzményeihez és esetleges hatásaihoz viszonyítva. E két szempontot foglalja össze a situatio szó, mint az író tevékenységének gyümölcse, a leírt helyzet, és mint az olvasó te 1 1 Comm. in Is., Prol. In PL 24,17. TEOLÓGIA 2008/1-2 • XLil (2008) 14-26 14
