Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk
A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk KUMINETZ GÉZA kölcsönösen befolyásoló, hangoló tevékenységei ugyanannak az énnek, vagyis ugyanannak a tudatnak a működései.8 Ugyancsak meg kell említenünk az emberben munkáló vágyakat, hajlamokat. Úgy tapasztaljuk, hogy az emberi természetben vannak reflexmozgások, vannak ösztönszerű késztetések, különböző hajlamok, amelyek összehangolt működésének biztosítéka az értelem és az akarat, sőt maga az érzület tisztasága is.9 Ezek a természetes hajlamok az alábbiak: 1. hajlam a jóra; 2. hajlam a létezés megőrzésére (természetes önszeretet); 3. hajlam a nemi egyesülésre és a gyermekek nevelésére; 4. hajlam az igazság megismerésére és 5; hajlam a társas életre.10 Ezek a hajlamok önmagukban jók, s rendeltetésszerű megfogalmazásai adják a természettörvényt, illetve a természetjogi előírásokat. Továbbá „belénk helyezik azon minőségek csíráit, amelyek erényeket fejlesztenek ki... A természettörvény, amikor parancsokban fejeződik ki, velünk szemben helyet foglalva közli 8 E tekintetben eltérően ítélnek a bölcselők. A skolasztikusok inkább csak az értelem és az akarat sajátos szellemi voltáról tesznek említést, s az érzelmi életet ezeknek rendelik alá. Mi ellenben úgy gondoljuk, Brandenstein Béla és Komis Gyula álláspontját magunkévá téve, hogy maga az érzelmi élet, s annak valódi szellemi bázisa adja ki az értelmes és jóra törekvő élet lehetőségének a teljes bölcseleti alapját. Vö. BRANDENSTEIN, B., Etika, Budapest 1938, 164. „Az egyén lelki életének alapja az én. Ez az én tudatos erő, az egyén valamennyi tevékenységének magvas középpontja, minden magatartásának forrása, hordozója, létesítő alanya. Az én legfőbb oldalai és aktusai az akarat és az akarás, az értelem és megismerő aktusa, végül az érzelem és érző aktusa. Az akarás elsősorban közvedenül létesítő, adó, állító, a megismerés lényegileg megragadó, felfogó, befogadó aktus. Az érzelem az én lezáró, összefogó oldala: természete és aktusai igen változatosak”. Komis szerint pedig léteznek az ún. érzéki érzelmeken túl ún. szellemi érzelmek is. Vö. Kornis, Gy., A lelki élet III, Budapest 1919, 188. Erre vonatkozóan kitűnő rendszerezést adott maga Kornis Gyula. Szerinte léteznek az esztétikai, értelmi az erkölcsi érzelmek, illetve a vallási érzelem. Az esztétikaiak: a látás és halláshoz kapcsolódó érzelmek: szín- és hangharmónia érzelmei; arányérzelmek (alak- és ritmus érzelmek). Az értelmiek (logikaiak): a gondolkodás helyességének, a gondolattartalmak világosságának, érthetőségének átéléséből származó gyönyörérzés, vagy ezek hiányát kísérő kínos érzés. Az egység, a megoldás megtalálásának öröme, vagy ennek hiányában a kielégületlenség érzése. A gondolkodás helyességéről vagy helytelenségéről való meggyőződés vagy hiánya esetén a bizonyosság vagy a bizonytalanság, a kétség érzése. Az igazság keresésének gyötrő érzése, illetve megtalálásának és szemlélésének gyönyöre. Az erkölcsi érzelmek az alábbiak: önérzet, hiúság, becsvágy becsületérzés, büszkeség, méltóság, dac, gőg, öntetszelgés, szeméremérzés, kislelkűség, bizalom és bizalmatlanság, elbizakodottság, alázatosság, szerénység, irigység, megadás, lemondás, megbánás, káröröm, féltékenység, együttszenvedés és együttörülés, szeretet és gyűlölet, jogérzés, és kötelességérzés, a modem társadalmi együttérzés, faj- és természetérzés: erotikus érzelmek, jó- és rosszakarat, becsülés, megvetés, tisztelet és utálat, és kajánság. Ezeket mintegy mindegyiket megízleli a lelkiismeret és adott esetben kívánatosnak, vagy nem kívánatosnak minősíti. Vö. Kornis, Gy., A lelki élet III, Budapest 1919, 253—321. 9 Érzületen azokat a láthatatlan lelki rugókat értjük, melyek az ember egész egyéni és társas életét mozgatják és irányítják. Kornis Gyula szerint „az érzület szó közönséges értelemben az egyén erkölcsi jellegű érzelmi hajlamainak összességét jelenti, mintegy az egyén erkölcsi habitusát. Más szó hiányában kénytelenek vagyunk az érzület szó jelentését actualis értelemben kiteljeszteni: itt az érzület nemcsak érzelmi hajlamokat (habitualis érzületeket) jelent, hanem ezek valóságos megnyilvánulásait is (actualis érzületek)”. Vö. Kornis Gy., A lelki élet III, Budapest 1919, 220; Bernhard Häring az érzületben a szív gondolkodását látja, mintegy a cselekvés előterében és folyamata alatti sajátos kedélyt, mely megszabja az ember számára azt, hogy mit tart erkölcsileg helyesnek és helytelennek, s ez nem pusztán csak kötelességtudat (amint azt Kant gondolta). Az érzület sokkal több, mint kötelességtudat. A kötelesség ugyanis „csupán a cselekvésre vonatkozó kötelezést foglalja magában. Az érzület is tartalmazza a kötelesség gondolatát; az ember köteles a helyes érzület elsajátítására és a helytelen érzület megszüntetésére. Az érzület lényege, a tudatosság alapja azonban nem a kötelességtudat, a kötelezettségek teljesítése, hanem az erkölcsi jó értékességének átélése. A kötelességtudat valamely parancs megtételére vagy meg nem tételére terjed ki. Az igazi érzület ennek tökéletes ellentéte: az erkölcsi értékekkel szembeni tudatosságon alapul. A kötelességtudat az érzület szelleméből fakad, mely nyitott az értékrenddel szemben. A kötelességek teljesítése nem áll közvetlen és eleven kapcsolatban az értékek világával”. Vö. HÄRING, B., Das Gesetz Christi I, München—Freiburg 1967, 243-244. 10 Vö. PlNCKAERS, S., A keresztény erkölcsteológia forrásai. Módszere, tartalma, története, Budapest 2001, 415. 143