Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben
A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben KRANITZ MIHÁLY cilium kezdetű zsinati konstitúció azt mutatja, hogy Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának titka szétárad az egész világon (SC 61). Döntő lépés volt, amikor II. János Pál pápa 1986. április 13-án meglátogatta a római zsinagógát. Ez a történelem időben leghosszabb, de térben legrövidebb útja a katolikusok és a zsidók között a II. Vatikáni Zsinattal megkezdett út jelentős állomása volt. A pápa ekkor beszédében kifejtette, hogy az Egyházat szoros kötelék fűzi a zsidósághoz, s ez a lélek világában összekapcsolja az újszövetség népét Ábrahám leszármazottaival. Tehát ez a lelki kapcsolat az alapja a zsidókért való imádságnak is, mert „a zsidó vallás számunkra nem valami külsődleges, hanem bizonyos módon a mi vallásunk számára belső”. És ezért vele olyan kapcsolatunk van, mely nem hasonlítható egyetlen más vallással való kapcsolathoz: „Ti szeretett testvéreink vagytok, és bizonyos értelemben idősebb testvéreink” — mondta II. János Pál pápa.22 Ezt követte 1998-ban az Emlékezzünk: gondolatok a Soahról, és 2000. március 12-én az ünnepélyes bocsánatkérés (az emlékezet megtisztítása), melyet kiegészített a Nemzetközi Teológiai Bizottság Emlékezet és kiengesztelődés című dokumentuma23, valamint a pápa szentföldi zarándokútja. 3. A NAGYPÉNTEKI ORÁCIÓ A KATOLIKUS-ZSIDÓ KAPCSOLATOKBAN Az Egyház szertartásaiban az egész emberiségért könyörög. Nagypénteken egy nagyon régi imádságsorozat keretében külön ima szerepel a zsidókért. Az egyes könyörgések előtt hosszabb bevezetésben jelzi, hogy kikért imádkozik, aztán „hajtsatok térdet” („boruljunk térdre”) felszólítás és „keljetek fel” felelet után mondja el a pap a könyörgést. Ez régen minden ünnepélyes misénél így volt, most csak a nagypénteki szertartás részét képezi, s bár az imáknak semmi különös vonatkozásuk sincs a napi eseményekre, mégis általánosságban megfelelnek a keresztáldozat szándékának. Csak ezen a napon imádkozik hivatalosan az Egyház az eretnekekért, a szakadárokért, a zsidókért és a pogányokért, mert Krisztus Urunk is e napon imádkozott a keresztfán ellenségeiért.24 Az 1876-ban kiadott Missale Romanum könyörgése még magán viseli azt a látásmódot, amellyel a zsidókat vádolták Krisztus haláláért.25 A II. Vatikáni Zsinat meghirdetése előtti években az imádság a Könyörgés a zsidók megtéréséért címen szerepelt: 22 Vö. Conseil Pontifical pour le dialogue interreligieux, Le dialogue interreligieux dans l’enseignement officiet de l’Église Catholique du Concile Vatican II ä Jean-Paul II. Documents rassemblés par Mgr. Francesco Gioia, Éditions de Solesmes, 2006, 435. 23 Vö. Bocsássunk meg és kérjünk bocsánatot!, II. János Pál pápa szentföldi zarándoklatjának beszédei és nagyböjt első vasárnapi homíliája, Szent István Társulat, Budapest 2000; Nemzetközi Teológiai Bizottság, Emlékezet és kiengesztelődés, Szent István Társulat, Budapest 2000. 24 Vö. Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára, különös tekintettel a különleges magyar viszonyokra (írta: dr. Armer Edgár), Szent István Társulat, Budapest 1923,161-162. 25 Egyedül a zsidóknál mondott könyörgésnél olvasható, hogy nincs térdhajtás („non respondetur Amen, nec dicitur Oremus, aut Flectamus genua, aut Levate", vö. Missale Romanum, Pustet, Ratisbonae 1943, 203.), mert ők gúnyból hajtottak térdet az Ur előtt e napon („eorum caerítas nulla poterit oratione depelli, donec plenitudo gentium sub intraverit, ideo non est pro eis vehementer orandum, nec genua flectenda”, vö. Az egyházi évnek..., 162.). Lásd még: Magyar-latin missale az év minden napjára a Római misekönyv szerint (bev. dr. Szunyogh Xavér Ferenc), Szent István Társulat, Budapest 1933, 485. 135
