Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben
KRÁNITZ MIHÁLY A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben siti ezt a tényt. Kr. u. 135-ig Jeruzsálem püspökei zsidó-keresztények voltak és hatásuk később sem szűnt meg, azzal, hogy a pogányok nagyobb számban léptek be az Egyházba.14 A IV. század elején, amikor a Római Birodalomban elfogadott lett a kereszténység, a korábbi párbeszédet sajnos felváltották a zsinagóga népe elleni vádaskodások.15 Egészen a XX. századig sokat szenvedett a zsidóság, ám a polemikus írások az ókori retorika eszközeivel éltek, s ezek nem is annyira a zsidóknak, mint inkább a keresztényeknek szóltak, akiket az evangélium üzenetében kívántak megerősíteni egy összetett társadalmi környezetben. Órigenész (185-254) például a III. században meg is védi a zsidóságot a pogány Kelszosz támadásaival szemben, aki gúnyos támadásaival keresztényeket és zsidókat egyszerre ítélt el.16 Az egyházatyák mindig doktrináHs síkon nyilatkoztak, és az apostob kérügma óta a hit szabálya szerint vallották, hogy az Egyház a Názáreti Jézusban, Izrael Messiásában az emberiség Megváltóját ismerte fel.17 2. FORDULAT A KATOLIKUS-ZSIDÓ PÁRBESZÉDBEN A II. Vatikáni Zsinat (1962—1965) páratlan módon közel hozta egymáshoz a katolikus Egyházat és a zsidóságot. 1965. október 28-án megjelent a Nostra aetate kezdetű, az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló nyilatkozat, mely történelmi fordulópontnak tekinthető.18 Az Egyház szem előtt tartja, amit Pál apostol mondott vérrokonairól: „Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus.” (Róm 9,4—5)19 Ösztönző volt a kapcsolatok számára, hogy VI. Pál pápa még a zsinat alatt, 1964. január 4—6. között szentföldi látogatást tett, mely során felkereste azokat a helyeket, ahol maga Jézus megfordult. Ez a kereszténység forrásaihoz való visszatérést jelentette.20 A zsinati nyilatkozat rávilágított arra, hogy milyen nagy a keresztények és a zsidók lelki öröksége, és előmozdította a kölcsönös megismerés és megbecsülés folyamatát. A zsinati atyák gondosan ügyeltek arra, hogy ezt követően sem a hitoktatásban, sem az igehirdetésben ne legyen semmi olyan, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével. Az Egyház liturgiájában pedig kifejeződik az a kétezer éves tanítás, hogy Krisztus minden ember bűneiért mérhetetlen szeretettel vállalta önként szenvedését és halálát, hogy mindnyájan üdvözöljenek.21 Ebben a szellemben fogalmazták meg a húsvéti szent három nap, és különösen a nagypéntek minden imádságát. A Sacrosanctum con14 Vö. Manns, F., Un père avait deux fils. Judaïsme et christianisme en dialogue, Médiaspaul, Paris 2004, 245-246. Bobichon, Ph., Le dialogue avec Tryphon, in Connaissance des pères de l’Église No. 110 (juin 2008), 11. Simon, N., Verus Israel. Étude sur les relations entre chrétiens et juifs dans l'Empire Romain (135-425), De Doccard, Paris 1948. 16 Vö. Órigenész, Kelszosz ellen (ford. Somos Róbert), Kairosz, Budapest 2008. Olasz nyelven lásd a Pápai Biblikus Bizottság A zsidó nép és szent iratai a keresztény Bibliában című dokumentumát: Pontificia Commissio Biblica, Il popolo ebraico e le sue Sacre Scritture nella Bibbia Cristiana, Libreria Editrice Vaticana, Città dei Vaticano 2001. Nostra aetate, in A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Társulat, Budapest 2000, 399^103. NA 4. Vö. KráNITZ, M., Bensőséges kapcsolat a zsidósággal — negyven éve jelent meg a Nostra aetate zsinati nyilatkozat, in Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2004, Keresztény—Zsidó Társaság, Budapest 2004, 128—133. Addornato, G., Paolo VI. Il coraggio délia modernità, San Paolo, Cinisello Balsamo 2008. (H pellegrinaggio in ter- rasanta: 105—107.) 21 NA 4. 134
