Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben
A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben KRÁNITZ MIHÁLY a vértanúsága felé vezető útján írta Kr. u. 115 körül, Traianus (Kr. u. 98—117) uralkodása végén, melyek hitelességét soha nem kérdőjelezték meg. Ezekben már látható egy határozott eltérés a zsidó közösségek berendezkedésétől, mivel nemcsak a szerző mentalitását és a vértanúság iránti vágyát fejezik ki, hanem a Kis-Ázsiában sokfelé elteijedt Egyház hitét és szervezetét is. Szent Ignác ráadásul az első képviselője annak, amit monarchikus episzkopátusnak nevezünk. Antiochiai Szent Ignác egyik levelét éppen a római keresztényeknek írta, a többit Kis-Ázsia egyházainak: Efezus, Magnészia, Trallész, Philadelphia és Szmirna közösségeihez, és végül egyet Polikárphoz, az utóbbi város püspökéhez. Ezek közül több közösség neve megtalálható a Jelenések könyve kánoni irat kezdetén (2-3. fejezet) is, melynek végső szerkesztése valószínűleg Domitianus császár (Kr. u. 51-96) idejére tehető. Ebben az időben a kereszténység már szilárd, önálló tényezőként szerepel. Pál és a többi apostol művét a Palesztinából érkező „névtelen” misszionáriusok folytatták, különösen a Kr. u. hetvenes évek eseményeit követően.12 Ekkor érezhető egy bizonyos feszültség a páli irányzat és a zsidó-kereszténységet képviselők között. Ám Ázsia egyháza is küzd a zsidósággal többé-kevésbé átjárt gnoszticizmus képviselőivel is. A Jelenések könyve a zsidóságban virágzó irodalmi műfaj keresztény változata. A születő kereszténység sok elemet vett át a zsidóságból, azonban vallja, hogy a Messiás eljött, ez a remény beteljesedett, és az Egyház ezután Krisztus második visszajövetelét várja. A Jelenések könyvé nek nagy látomása a Krisztus ajkára helyezett ünnepi kijelentéssel végződik: „Igen, hamarosan eljövök.” És a látnok tüzes imája ennek a visszhangja: „Jöjj el, Uram, Jézus!” (Jel 22,20) Mivel a parúzia késett, az Egyház lassanként megtalálta helyét a világban, és átgondolta kapcsolatát a társadalmi adottságokkal is. A kereszténységnek egyfelől a görög-római környezetben számot kellett vetnie a klasszikus kultúrával, és különösen a filozófiai-vallási nézetek képviselőivel, másfelől meg kellett fogalmazni saját identitását.13 Az Egyházba ekkor a megtérők immár kizárólag a görög és a latin nyelvű pogányságból érkeztek. A diaspóra zsidóságával kapcsolatban is sok kérdés merült fel. Alexandriai Philón a biblikus kinyilatkoztatás és a filozófia összehangolását dolgozta ki. Erre a keresztények is felfigyeltek, és az Újszövetség némely helyén az ő megoldásai is kirajzolódnak. A pogányságot mint vallást a keresztények természetesen elvetették, mert a bálványimádás minden bűn forrása (Róm 1,22—32). Az eltévelyedéseken túl azonban az emberi faj eredeténél a pogányokat a le nem jegyzett kozmikus kinyilatkoztatás segíti (Róm 1,19—20). A kezdeti zsidó-keresztény kapcsolatok párbeszéddé fejlődése Szent Jusztinosz érdeme. A későbbi apologéta Kr. u. 100 körül pogány szülőktől származott a mai Nabluz környékéről Flavia Neapolisból és egészen biztos, hogy szamaritánusokkal és zsidókkal is érintkezett. A filozófiai tanulmányai befejezése után lett kereszténnyé, majd Caesarea vidékén a tenger melletti pusztaságba vonult, ahol a prófétákat tanulmányozta. Hitét vértanúságával pecsételte meg Rómában Kr. u. 165 körül. A Párbeszéd a zsidó Trifonnal című műve az igazi vallásközi dialógus mintapéldája. A rabbinikus irodalom is megerőVö. Piccirillo, M., La Palestina cristiana I-VII secolo, EDB, Bologna 2008. 13 Vő. ÓRIGENÉSZ, Kelszosz ellen (ford. Somos Róbert), Kairosz, Budapest 2008. E műből lehet kiemelni Kel- szosz eredeti, az Igaz szó című írását, melyet a Római Birodalom kultúrájának védelme érdekében írt a keresztények ellen. Lásd: Celso, Contro í cristiani, BÚR, Milano 1989; magyarul lásd még: Kelsos: Igaz szó (ford. Ko- moróczy Géza, in Világosság - melléklet (1969. március), 8-32. 133
