Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)

2008 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben

KRÁNITZ MIHÁLY A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben 1. KERESZTÉNYEK ÉS ZSIDÓK AZ ŐSEGYHÁZBAN. KAPCSOLÓDÁSOK ÉS ELTÉRÉSEK Az apostoli korszak, amely az első keresztény nemzedék, Pál és az apostolok után követ­kezik, Kr. u. 70 körül zárul, mely egyúttal a zsidó történelem fontos dátuma is, s ennek következtében a születő kereszténység meghatározó időpontja. Zsidó részről a templom és az áldozati kultusz megszűnését a vallási élet zsinagógái formája és a farizeusi irányzat követi. A fiatal kereszténység ezekben a drámai eseményekben a parúziát, a második el­jövetelt megelőző katasztrófák meghirdetését fedezte fel. Mivel a parúzia késlekedett, a keresztények az eseményekben a Krisztus hívására nem válaszoló Izrael büntetését látták.1 A zsidó-keresztények már jó ideje távol tartották magukat a zelóták lázadó maga­tartásától, de egyáltalán nem szakítottak a zsidósággal és a zsidó néppel. Számukra nehéz volt kielégítő magyarázatot találni egy ilyen eseményre, amely egy nem zsidó keresztény számára István diakónus és Pál apostol üzenetének mennyei megerősítését is jelenthette. A zsidó-keresztény álláspont kialakítása azért is volt nehéz, mivel az Egyház egyre inkább a pogányok közül megtértekből állt össze. Bár maga a zsidó-kereszténység a klasszikus formájában teljes megszűnése felé tartott, más utakon mégis igyekezett alkalmazkodni az új helyzethez. A Pseudo-Clementinák, melyek keletkezési időpontja és összeállítása vitatott, egy nagyon sajátos ebionizmust mutatnak, mely minden valószínűség szerint egy keresz­ténység előtti ezoterikus zsidóságtól származik az áldozati kultusz elítélésével. A zsidó­kereszténység azonban még ebben a formájában is elenyésző szerepet játszott az ősegy­ház életében. A nagy Egyház viszont minden kétséget kizáróan továbbra is táplálkozott az eredeti forrásból, és a zsidó gondolkodás sokáig meghatározta az Egyház fejlődését, abból a tényből is kiindulva, hogy a Bibliát, mely számára ószövetség lett, sugalmazott írásnak ismerte el.2 A keresztény misszió kezdeteit a hellenista zsidóság elterjedéséhez és Szent Pál missziós útjaihoz lehet kötni. Szent Pétert szokás a római egyház alapítójának tekinteni, de úgy tűnik, Pál előbb érkezett oda, és a Rómaiakhoz írt levelében (Kr. u. 58) sem emlí­ti saját odaérkezése előtt Péter nevét, ahogy az Apostolok Cselekedetei sem tud Péternek Pál előtti római látogatásáról. Ebből az következik, hogy nem a két apostol kezdte el a fővárosban a kereszténység terjesztését, hanem a Birodalom többi városához hasonlóan 1 Simon, M.—BenoÍT, A., LeJudáisme et le christianisme antique, PUF, Paris 1968, chap. III.: L’expansion chrétienne, 106. 2 Uo. Vö. 2Kor 3,14. 131

Next

/
Thumbnails
Contents