Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Beszélgetés a hatvanéves Rokay Zoltánnal
INTERJÚ Beszélgetés a hatvanéves Rokay Zoltánnal nos kommentárjai tettek nevezetessé. Ő a Márk evangéliumból egzaminált. Akkor volt új a Herder Kiadó sorozatában Pesch Márk-kommentáija, ezt elejétől a végéig áttanulmányoztam. Itt teljesen más légkör uralkodott. Abszolút nem éreztem hátrányát annak, hogy katolikus pap vagyok, de erre ott hivatkozni nem lehetett, és nem is volt miért. Miért pont Fichte? Ha a magyar filozófiai közéletet nézzük, azt látjuk, hogy személye és kora nem jelentőségének megfelelően reprezentált a hazai szakirodalomban. Fichte — egészen banális döntésről van szó. Amikor katona voltam, a napilapokat nem számítva az egyetlen lelki táplálék a Jugoszláv Kommunista Szövetség (mert nálunk nem voltak pártok, csak szövetségek) lapja volt. Ebben megjelent egy recenzió szerb nyelven R. Garaudy francia marxista Marxról írt monográfiájáról. A recenzens felhívta a figyelmet, hogy a szerző szerint nem csak Hegel indította kritikára Marxot, de Fichte is hatással volt rá. Egy évet már tanultam Zágrábban. A teológiai curriculum első része a filozófia, s onnan én úgy emlékeztem, hogy Fichte vallásos gondolkodó volt. Szerettem volna tudni, mi az igazság. Napszámra kezdtem el Fichtét olvasni — nehezen érthető, klasszikus német stílusa van. Mindig többet olvastam hozzá a különböző interpretációk lehetőségéről. így alakult ki bennem a vonzalom Fichte iránt. Azóta magyar nyelvterületen is jelentek meg publikációk Fichtéről, le is fordították néhány művét, ám jóval kevesebbet, mint mondjuk Arisztotelésztől. Igazolódott Garaudy hipotézise Fichtéről és Marxról? Igazolódott annyiban, hogy Fichtét ateizmus vádjával menesztették, illetve magától ment el, mivel nem volt hajlandó magát mentegetni a szász választófejedelem előtt. Tulajdonképpen ő mondott fel. Biztos, hogy Fichtének - mint a többi korabeli német idealista filozófusnak is — zavarosak az írásai, kivált ha ezt a katolikus skolasztikus teológia felől közelítjük meg. Igaz beszél abszolút énről, de ez nem a keresztény hitrendszer Istene. Későbbi művei, például amelyet János evangéliumáról írt, noha sajátságosak, mégis kimondottan vallási ihletésűek. O önmagát rendkívül vallásosnak tartotta, sőt leateistáz- ta azokat, akik őt támadták, mondván, hogy azok, akik Istenben szubsztanciát látnak, mint Spinoza, azok tulajdonképpen panteisták, materialisták és ateisták. Ezzel kapcsolatban Garaudy kicsit elvetette a sulykot. Biztos, hogy Hegel építette ki, de Fichte indította el a dialektikát. S ennek nagy szerepe volt Marx gondolkodásában, nem is szólva arról, hogy Fichte az ént — ami nem föltétlenül a személyes én —, az emberi ént hangsúlyozza, és nagy szerep jutott művében ennek a témának. A Moszkvától elütő marxisták (Lukács, E. Bloch) körében volt hajlam arra, hogy humanizálják a marxizmust, és erre jó volt Fichte. A következő mérföldkő Budapest. Akinek itt teljesedik ki a pályája, az másképp tekint a Karra, mint az, aki máshol futotta be a pályáját. Hogyan fest Budapest egy kívülrőljövő ember szemével nézve, aki az egyetem szívébe érkezett meg? 116 TEOLÓGIA 2008/1-2
