Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Beszélgetés a hatvanéves Rokay Zoltánnal
Beszélgetés a hatvanéves Rokay Zoltánnal INTERJÚ Rózsa, Erdő, Bolberitz, Tarjányi Béla, Török, és Vanyó professzor urakról már hallottam lelkipásztori szolgálatom idején, s részben személyesen is találkoztam velük. Számomra ők kezdetben fogalmak voltak, amelyek aztán később élő személyekként konkretizálódtak. Hasonló szorongással érkeztem meg tehát, mint amikor Innsbruckban ültem be az egyetemi padokba. Vajon megfelelek-e majd azon elvárásoknak, amelyek alapján megkaptam a kinevezésemet? Amit tapasztaltam, az volt, hogy itt kemény munka folyik. Ez nem volt idegen számomra, mert én lelkipásztorként is keményen dolgoztam. Egyre inkább megbarátkoztam, és észrevettem, hogy a kollégák és a hallgatóság nem idegenkednek tőlem. Segítőkészséget tapasztaltam habilitációm megvalósítása kapcsán is. A Kar egymás után két ízben is megválasztott dékánnak, tehát nem vagyok itt egy idegen test, akitől óvakodni kellene. Én magam hálás vagyok mindazoknak, akik a munkámat segítették és segítik. Budapesten több tárgyat is tanít. Hallgatói számára különösen is kedvesek a bölcse- lettörténet-előadások. E témakörhöz több munkája is kapcsolódik — nemrég jelent meg Diogenész Laertiosz fordítása. Mi jelenti a legnagyobb örömet ebben a szolgálatban? Újraéli az ember, hogy óriások vállára ülhetünk törpeként is? Mire a legfogékonyabbak a diákok ma, amikor a fiataloknak annyi gondja van a hagyománnyal? A legelevenebb és legkézzelfoghatóbb az, hogy ahol tehetem, kicsit demitologizálom ezeket az óriásokat, nem abban az értelemben, hogy vizsgatételben kérdezem, Immanuel Kant mikor ment sétálni, hisz ez elcsépelt dolog, hanem abban az értelemben, hogy tulajdonképpen mi is képesek vagyunk gondolkodni, ehhez nem kell a múltban élni. A legszebb az, hogy közös összefogással valóban bővíteni tudjuk a látókörünket. Ugyanakkor visszaadja az önbizalmunkat az, hogy a felmerülő kérdések révén — amelyek olykor teljesen gyakorlatiak, mégis előfeltételeznek egyfajta elméleti megközelítést - segít minket ez a hagyomány szembesülni, megbirkózni ezekkel a kihívásokkal. A bölcselettörténet nagyjai ezt tették egy egész történelmen át, és ez ma is nélkülözhetetlen. Sokszor úgy lelkipásztorok, mint hívők életében az a legnagyobb probléma, hogy mindent a gyakorlati oldalról akarnak megközelíteni, anélkül, hogy előtte gondolkodnának. Az ember reflektáló lény, és rákényszerül, hogy cselekvése előtt, vagy legalább utána elgondolkodjék. Ez a segítség tényleg szép feladatnak bizonyul. Mi itt nem szakfilozófusokat, hanem katolikus papokat és szakteológusokat képzőnk. Mire eljutnak a fundamentális teológiáig vagy a dogmatikáig, már van egy sejtésük, hogy mi is volt a tulajdonképpeni kérdés, amelyre a hittudomány választ keres. Ekkor kamatoztathatják, az adott témákról már hallottak. Például az első egyetemes zsinatok tanítását nem lehet megérteni az ókori görög gondolkodás ismerete nélkül. A filozófiáról ma sokan mondják, hogy meggyengült a szerepe a társadalomban, folyamatosan visszaszorulóban van. Mi a jövője a bölcselkedésnek a mi világunkban? A filozófia ma megint kezd attraktív lenni. Nem hinném, hogy ez marketing kérdése lenne, még ha egy professzor megélhetését nagyban befolyásolja, mennyi a hallgatók száma. Megújul az érdeklődés az alapvető kérdések iránt, s az emberek sokfelé keresnek választ. Az más kérdés, mi mindent tartanak ma filozófiának. Az elektronika, s mindaz, aminek ma tanúi, szereplői, talán szenvedő alanyai, áldozatai vagyunk a technikai halTEOLOGIA 2008/1-2 117
