Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Tamás Roland: Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom
TAMAS ROLAND Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom met ebben a világban” (PO 22). Az egyháznak sokkal inkább azon „az úton kell járnia, amelyen ő [Krisztus] járt: a szegénység, az engedelmesség, a szolgálat és az önfeláldozás útján egészen a halálig” (AG 5). A világ relatív autonómiája A konstantini restaurációról való lemondás a világ autonómiájának elismerésében is nyilvánvaló: „A teremtés tényéből következik [...], hogy minden dolognak megvan a maga állaga, igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei, és megvan a saját rendje” (GS 36).4 Az autonómia ebben az értelemben magának a „Teremtő akaratának is megfelel” (GS 36). A teremtéstani utalást krisztológiai motívumok követik az emberi tevékenységről. Krisztus Lelkének erejével működik az emberek szívében, „nem csupán az eljövendő [élet] vágyát ébresztvén, hanem azokat a nemes vágyakat is serkentve, tisztítva és megerősítve, melyekkel az emberi család igyekszik az életét emberibbé tenni, és e célból az egész földet uralma alá hajtani” (GS 38). Jól látható, hogy a GS teológiai modellje a természet és kegyelem egységéből indul ki, és ezzel korrigálja azt az újskolasztikus elképzelést, amely a kettőt elválasztotta egymástól. Követve ezt a gondolatmenetet még egy mondatot kiemelünk a konstitúcióból. A zsinat „elismer minden jót, ami korunk társadalmi dinamizmusában van: főként az egység felé való fejlődést [...]. Az egység előmozdítása ugyanis összefügg az egyház legbensőbb küldetésével, hiszen az egyház »Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének«5” (GS 42). A Zsinat nagyrabecsülése a világ felé itt odáig teljed, hogy a világot és az egyházat szinte párhuzamosan szemléli. Vajon nem vezet ez ahhoz, hogy a világot ekklezio- lógiai vonásokkal ruházzuk fel, az egyházat pedig relativizáljuk? A modern tömegkommunikációs kultúra még sokkal élesebben veti fel ezt a kérdést, és világosan arra tendál, hogy „igen”-nel válaszolja meg. A GS kapcsán nem tagadható, hogy a konstitúció egy bizonyos kultúroptimizmust sugall. Ugyanakkor a világ ambivalenciáját is hangsúlyozza: „A mai világ egyszerre mutatkozik hatalmasnak és erőtlennek, képesnek a legjobbnak vagy a legrosszabbnak megtételére; egyformán nyitva van számára az út a szabadságra vagy a rabszolgaságra, a fejlődésre vagy a visszaesésre, a testvériségre vagy a gyűlölködésre” (GS 9). A szöveg „krisztológiai krédója”6 az „egész emberi történelem kulcsát, középpontját és célját” (GS 10) Krisztusban látja. Ebből a krisztológiai alapvetésből (és csak ebből!) kiindulva mondhatjuk azt, hogy „az egyetemes testvériségre való törekvés nem hiábavaló” (GS 38). 4 Tekintettel olyan vélekedésekre, amelyek a múltban „olykor a keresztények között is megnyilvánultak” (GS 36), és ezt az autonómiát elvitatták, aligha lehet a kijelentés horderejét túlértékelni. A szöveghez kapcsolódó megjegyzés kifejezetten is utal a Galilei-perre (GS 36, lábjegyzet 60). 5 LG 1. A krisztológiai krédó úgy van elhelyezve a konstitúcióban, hogy a modem világ bemutatása után (GS 4—10) az emberiség kérdéseire Krisztusban találja meg a választ. Ez a krédó vezeti át a dokumentumot a helyzet bemutatásából a hitből fakadó értelmezésre. 72 TEOLÓGIA 2007/1-2
