Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A bűn és az engesztelés Horváth Sándor OP teológiájában
A bűn és az engesztelés Horváth Sándor OP teológiájában KUMINETZ GÉZA ki, és a parancsszóban zárul be. Esetleg hosszú fontolgatás és akarati küszködés előzi meg, de ha létrejön, olyan lelkierőt képvisel, amely az emberi cselekedetek hosszú során kísér bennünket és ezeknek a kivitelét nemcsak elősegíti, hanem mint főmozgató meg is valósítja azokat. Egy ilyen, az egész életre kiteijedő parancsszónak kell a lélekben állandósulnia, hogy benső életépületének pillére megvalósulhasson. A természet keretében hosszú küzdelem eredménye ez, a természetfölötti élettérben pedig készen kapjuk ezt a kegyelem és a szeretet lelkűnkbe öntése révén... Ajellem ... az erkölcsi erők összessége. Hozzá idomulnak a lélek összes készültségei, amelyek a nagy cél szolgálatába állítják azokat, úgyhogy a cselekvő személy igazi, belülről származó önuralommal mozgatja és kormányozza életmegnyilvánulásait, rányomva mindegyikre, már nemcsak az esse sec. rationem, hanem az egyedi elgondolás és célirányosság bélyegét. Minél nagyobb az egyirányú lekötöttség, annál nagyobb a lélek szabadsága és annál könnyebben mozog az erkölcsi élettérben. ... Ennek hiánya az erkölcsi bomlás, megoszlás és olyan határozatlanság, amely minden tájékozódást kizárván, legfeljebb csak kapkodásszerű cselekedetek forrása lehet. Miután a természet csak általános lekötöttséget ad, a határozott beállítottság tényezőit kell felkutatnunk. Mihez kell az akaratnak idomulnia, hogy igaznak, megiga- zultnak tudhassuk? Más szóval: minek kell a lélekben megvalósulnia, hogy jellem alakuljon ki benne? ... Isten akarati életét kell .. .lemintáznia... Jellemen tehát az istenképűség megvalósulását értjük. Akarata szerint az ember eszerint akkor igazul meg, ha ugyanazok az erők mozgatják, mint Istent, és így egész cselekvésmódja Istenéhez hasonul... Az akarat ilyen megigazulása azonban csak tökéletlen lehet, mivel a természet az egész erkölcsi életet átfogó végső célt nem ismer, illetve nem adhat. Részleges végső célhoz lekötheti magát az ember saját erejéből, és ennek megvalósítására irányuló törekvés a lelki erő csodáit hozhatja létre. De ezzel az erővel más oldalon esetleg igen nagy gyöngeség is megfér. Teljes értékű jellem tehát csak ott található, ahol a lélek minden ereje a legfőbb Jóban van lehorgonyozva, életműködése pedig ennek a képmását viseli magán.”7 A bűn következtében a lélekben valami központi erő bénul meg, s emiatt romlik meg a jellem. Ez pedig azt jelenti, hogy a különböző belső erők a maguk törvénye szerint kezdenek élni. Az egyik erre, a másik meg arra próbálja vinni a lelket, vagy egymás ellen kezdenek hadakozni, tusakodni, gyötörve ezzel a lelket, a másik embert, vagy épp egy egész társadalmat. Az értelem elhomályosul, aminek az a következménye, hogy fontos dolgokban tudatlanság, tévedés jellemzi tevékenységét. Tévedésből pedig csak téves ítélet származhat, innen a világnézeti megoszlás. Mivel a lélekben nincs egységes szempontból való értékelés, ezért a hamis elvekhez való ragaszkodás miatt a lélek már nem a valóságot ragadja meg, hanem csak valami valóságnak tekintett, vagy annak hitt dolgot. Természetesen ehhez hozzájárul az érzelmi élet visszahúzó ereje is, ami végső esetben az értelmi vaksághoz vezet.8 Ami pedig az akarat tevékenységét illeti, ez a szellemi képesség a tévedéshez kezd el ragaszkodni, ami végső esetben a megrögzöttségben (obstinatio) 7 Vö. Horváth S., A bűnszenny, in Theologia 11 (1944) 210-214. „A legnagyobb katasztrófa azonban akkor következik be, ha az értelem elveszíti az érzékek fölötti uralmat és adataikat nem a maga szempontjai szerint bírálja el. Ide jut az ember, ha értelme elhomályosul, a szellemi, főleg a természetfölötti igazságok iránti fogékonysága csökken, vagy éppen teljesen eltompul. Sehol sem oly biztos ez, mint a kegyelmi állapot elvesztésénél. A lélek nem fogékony a tiszta szellemi, természetfölötti adottságok iránt, elmerül az érzékelhető világban és az érzékek pillanatnyi befolyásának engedve, világnézetében és életfelfogásában egyaránt ezek szempontjait engedi érvényesülni. Ebben a lelkiségben kell a bűnszennynek, mint jellemte- lenségnek, aljasságnak a gyökerét keresnünk. Mihelyt a lélek fogékonysága a fölötte levő dolgokkal szemben megszűnik, és hozzászokik az alantas dolgok szeretetéhez, igen ocsmány érzület fejlődik ki benne. Félelem az időleges dolgok elvesztése miatt, gyávaság és megalkuvás mindennel, hogy birtoklásukban megmaradhasson, TEOLÓGIA 2007/1-2 47
