Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A bűn és az engesztelés Horváth Sándor OP teológiájában
KUMINETZ GÉZA A bűn és az engesztelés Horváth Sándor OP teológiájában az az ember, aki szembenéz tettével, s látja, hogy ezáltal kiszakadt az élet áramából, nem elbujdosik, hanem elismeri vétkét, s bocsánatot kér, a sértett színe elé lép bátran, vagyis vállalja felelősségét, mint a felnőttség valódi jelét. Ennek következtében olyan cselekedetek sorozatába kezd, melyet elégtételnek, jóvátételnek, engesztelésnek (expiatio) nevezhetünk. 3. A MEGBOMLOTT REND Mielőtt a jóvátételről részletesebben beszélnénk, érdemes áttekinteni azokat a sebeket, melyeket a bűn okoz a lélekben, vagyis az emberben. Röviden szólva feldúlja érzelmi, értelmi és akaratvilágát. A szív rendetlenül ragaszkodik valamely teremtett dologhoz (tárgy, tulajdonság, személy, hivatal, birtok, bármi). Az értelem nem az igazságot szemléli, az akarat pedig nem az igazsághoz akarja kötni magát. Ezért van a lélek sötétségben, annak ellenére, hogy teste és szelleme egyébként tökéletesen funkcionálnak. Ontológiai szempontból a bűn okozta bűnös állapot nem más, mint tehetetlenség (impotentia), elhagy ottság (derelictio) és Istentől való elszakadás (apostasia).6 A bűnösnek ugyanakkor nagyon világosan kell látnia bűnét, vagyis azt, hogy valóban megsértette a másik embert, vagy egy népet, vagy az Istent. Ez hasonló módon igaz a sértettre is, vagyis helyesen kell látnia azt, hogy őt valóban sérelem érte. Mindkét félnek helyesen kell értelmeznie az egy és egyetlen erkölcsi rendet, illetve az erre épülő jogrendet. Ellenkező esetben az egyik akkor is bűnösnek tudja magát, még ha nem is volt sértő a magatartása, a másik pedig összetéveszti a sértődékenységet a valódi sértéssel. Ami a bűnös állapot okozta lélektani szempontokat illeti, az nem más, mint jellembeli hiány és hiba. Ajellem ugyanis „lelkierő, az értelem és akarat energiáinak fényes ragyogása, ezeknek képmási megnyilvánulása a cselekvő személy egész életében. A jellem uralom az emberi képességek fölött, ezeknek mozgató és irányító ereje. Az egész erkölcsi élet épületének is mondhatjuk, amennyiben az erők összességét értjük rajta, de tulajdonképpen csak ennek a pillére, a lelket egy irányba, egy célhoz lekötő szellemi adottság. Ez ajellem legkimagaslóbb sajátsága: egyirányú lekötöttség. Minél teljesebb az, annál nagyobb és kiemelkedőbb a jellem. A lekötöttség az erkölcsi téren az értelem és akarat együttműködésének az eredménye. A cél felfogásából és erélyes akarásából indul vagy hátrányos megszakítását, feldarabolását vagy pontozását, a legrosszabb esetben pedig idegen elemektől való teljes átitatását jelenti.... A contagium elemzése is hasonló eredményhez vezet... Ennél az érintkezés fogalma fejeződik ki és az ebből származó alakulat mineműsége szerint ítélkezhetünk róla jó vagy rossz értelemben. Tisztán hátrányos jelentése van contamino-nak, ami csak a rontás, beszennyezés, megszentségtelenítés, meggyalázás és megbecstelenítés fogalmát fejezi ki. Ugyanezt kell mondanunk a foedo-ról, amelyben az elcsúfítás, eltorzítás és a meggyalázás fejeződik ki. Commaculare a maculának nagyobb fokát jelzi, corrumpo (corrruptio) pedig valamely dolognak az elértéktelenítését, megrontását (depravare) vagy éppen tönkretételét (destruere) jelenti. Vitiare is beszennyezést fejez ki. A meghasonlás és elvetemültség jelentése is, különösen melléknévi formájában (vitiosus), összeköthető vele. Polluere a szennyes folyadéktól való átitatást juttatja eszünkbe, majd pedig a beszennyezés és megszentségtelenítés minden formájára is kiteljeszthető. A szégyen és megszégyenülés, mint a jó hírnévtől való megfosztás és így mintegy a szégyen jelével, a szégyenfolttal történő megjelölés, ignominia néven ismeretes. A név és hordozójának azonosságán alapul a megfosztásnak szégyenszerű volta. A jó név elvesztése magának a személyiségnek a csökkenését, beszennyezését, sőt egész erkölcsi értékének a tönkretételét jelenti.” Vö. Horváth S., A bűnszenny, in Theologia 11 (1944) 205-206. és Vö. Horváth A., Heiligkeit und Sünde im Lichte der thomistischen Theologie (Thomistische Studien I.), Freiburg in der Schweiz 1943. 222—224. Vö. Horvath A., Heiligkeit und Sünde im Lichte der thomistischen Theologie (Thomistische Studien I.), Freiburg in der Schweiz 1943. 257-275. 46 TEOLÓGIA 2007/1-2
