Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: Papság és ökumené
KRÁNITZ MIHÁLY Papság és ökumené 1. KIRÁLYI PAPSÁG ÉS PAPI SZOLGÁLAT A SZENTÍRÁSBAN Az Ószövetségben Isten papi királysággá és szent nemzetté tette az ő népét. A tizenkét törzs közül külön kiválasztotta Lévi törzsét a sajátos papi szolgálatra (héb. koheti), mely nem kapott földet Izraelben, mivel öröksége egyedül az Úr volt.1 Ez a papság valójában anélkül, hogy az igazi megszentelődést és az üdvösséget a nép tagjai számára elérte volna, áldozatot mutatott be, s így teremtett kapcsolatot Isten és az ő népe között.1 2 A tökéletes áldozatot és papságot viszont az új és örök szövetségben Jézus Krisztus mutatta be és valósította meg.3 Az ószövetségi személyek csak előképei Krisztus örök papságának, akik közül a legkiemelkedőbb Melkizedek, ,,a magasságbeli Isten papja”, akinek Ábrahám tizedet adott mindenből.4 Krisztus maga is a Melkizedek rendje szerint való főpap.5 Az újszövetségi üdvrendben a hívő közösség a szent és királyi papság, s a hívők élő kövekként épülnek Krisztusra és részesülnek az ő méltóságában. Itt azonban nincs szó áldozatbemutatásról, valódi papi tevékenységről. A Krisztusba való beoltás által minden hívő részesedik az ő főpapságában, s a fölszentelést a keresztség adja meg. Ezt az általános papi feladatot Krisztus követésével valósítják meg: a szentségek vételével, önmegtagadással, keresztény erkölcsiséggel, jótettekkel és az eukarisztia áldozatában való tevékeny részvétellel.6 Krisztus a keresztáldozattal önmagát az Újszövetség főpapjának mutatta, s amennyiben a keresztség részesedés az ő halálában és föltámadásában, annyiban a papságában is. Ez az általános papság nem jelképes, hanem valóságos, de lényege szerint különbözik az intézményes papságtól, mely részesedés Krisztus papságában, de nem passzív, hanem aktív módon.7 Az intézményes papság (gör. preszbiiterosz, lat. sacerdos) személyes, funkcionális és hivatalos, azaz külön meghíváson és fölszentelésen alapszik. Az Egyház papi ténykedése rajtuk keresztül megy végbe, s a hívők általános papsága is rajtuk keresztül fejti ki hatását.8 1 Vö. Szám 18,20; Józs 13,14. Az ószövetségi papság szerepéről lásd: Szám 17,27—18,7. 3 Vö. Zsid 9,12; 10,10. 12-14. 4 Vö. Tér 14,18-20; Zsid 7,1-2. 5 Vö. Zsid 5,10; 6,20. 6 Sesboüé, B., N’ ayez pas peur! Regards sur l’Église et les ministéres aujourd’hui, DDB, Paris 1996. (chap. 4: La participation des laics au ministére pastoral, 133—172). 7 A Trienti Zsinat az intézményes papságot külső, látható papságnak nevezte, a hívek általános papságát pedig belsőnek és láthatadannak. Vö. DS 1764. 8 Vö. Maffeis, A., Teologie della Riforma, Morcelliana, Brescia 2004. (cap. 2: II sacerdozio universale deifedeli, 61—86). 34
