Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A női papság kérdése
A női papság kérdése DOLHAI LAJOS a Szentírásra épülő teológiai antropológia bemutatja a női nem nagyságát, gazdag értékeit és az üdvtörténetben betöltött szerepét. A pápa szerint Mária testesíti meg a teljességét és tökéletességét mindannak, „ami a nőnek sajátja, ami jellegzetesen nőies. Itt találjuk meg a csúcspontját és ősmintáját a nő személyes méltóságának” (MD, 5. p.). Az ő személyében a nőt olyannak látjuk, amilyennek Isten örök terveiben azt elgondolta: Mária a nő méltóságának és hivatásának új kezdetét jelenti. Az Efezusi levél alapján fogalmazza meg a pápa, hogy a férfi és a nő megszentelődése nem más, mint válasz Krisztusnak, az Egyház Vőlegényének jegy esi szeretetére. Mindazonáltal ez a férfi és női között fennálló, Krisztusban megvalósuló egyenlőség és egység (vö. Gál 3,28), illetve az alapvető élethivatásukban lévő azonosság — vagyis önátadásban megvalósuló válasz — nem szünteti meg az embervolt határain belül a férfi és női mivolt különbözőségét: ezek kiegészítik és magyarázzák egymást. Az Atyával egylényegű Fiú, aki Mária fiaként valóságos emberré lesz, Krisztus a Vőlegény, egy férfi. ,,A Vőlegény szimbóluma hímnemű. Ebben a férfias szimbólumban fejeződik ki a férfiúi-jellegű szeretet, amelyben Isten az O isteni szeretetét Izrael iránt, az Egyház és minden ember iránt kifejezte. (...) Krisztus egyúttal kiemelte azt a sajátosságot, amely a nőt a férfitól megkülönbözteti (...). A nők iránti magatartásában előkép gyanánt valósult meg, amit az Efezusi levél a vőlegény szóval fejez ki. Kimondottan azért, mert Jézus isteni szeretete egy vőlegény szeretete, ezért előképe és példája minden emberi szeretetnek, de főként a férfiak szeretetének” (MD 25. p.). Ugyancsak az Efezusi levélben megfogalmazott, a Krisztus (Vőlegény) és az Egyház (Menyasszony) közötti „nagy misztérium” alapján tanítja a pápa, hogy a „bibliai analógia keretében és a szöveg belső logikája szerint pontosan a nő az, aki ezt az igazságot nyilvánvalóan szemlélteti: a menyasszony. A vőlegény az, aki szeret. A menyasszonyt szereti: a menyasszony elfogadja a szeretetet, hogy ő szerethessen. (...) Isten örök tervében a nő az, akiben a szeretet rendje elsőként jelent meg és tudott gyökeret verni a személyek teremtett világában. A posztszinodális dokumentum szerint (MD 30. p.) a női sajátosságainak — menyasszony mivoltának — megfelelően, az ő egyéni hivatása megélésének helye és módja, mind az Egyházban, mind a világban, a keresztségből fakadó királyi papság lesz, továbbá a bibliai antropológia és az Efezusi levél ekkleziológiája szerint érthető, hogy miért kizárólag csak férfiak részesülhetnek a Vőlegény-Krisztus egyetlen papságából eredő szolgálati papságban. A teológusok közül leginkább L. Müller fejtette ki a teológiai antropológia és az ekkleziológiai megfontolások közötti összefüggést. Szerinte az egyházi rend szentségének lényegéhez tartozik, hogy „a felszentelt (pap) az ő személyében és a férfinak a nőhöz való, az ember testiségében szimbolikusan kifejeződő kapcsolatában Krisztusnak, mint Főnek az Egyház iránti — amely az O teste - szembenlevőségét bemutatja és láthatóan kinyilvánítja. Csak a férfi és a nő személyes szembenlevőségében és az ő személyes közösségükben tud a Krisztus és az Egyház közötti szembenlevőség és egység kézzelfoghatóvá lenni.”72 Ebből az következik, hogy pap mint férfi Krisztust képviseli, nem csupán létével, hanem az emberi nemiség polaritásában megalapozott Krisztus Egyház iránti (Fő-Test, Vőlegény-Menyasszony) viszonyának szimbolikus megjelenítésével. Nem elég az, ha a felszentelés által csak továbbadják a felszentelt papnak a Krisztustól kapott lelki hatalmat, az is fontos, hogy Krisztusnak az Egyházzal való sajátos viszonyát megjelenítő személy Krisztushoz egészen hasonló legyen. 72 Müller, G. L., Priestertum und Diakonat, 134; vö. még 74—96. TEOLÓGIA 2007/1-2 33
