Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A női papság kérdése
A női papság kérdése DOLHAI LAJOS Jézus és az apostolok magatartását egészen napjainkig normatív erejűnek tartotta, vajon napjainkban eltávolodhat-e ettől a gyakorlattól? Lehet-e a meglevő egyházfegyelmet pusztán az akkori zsidó társadalmi berendezkedés szociológiai-kulturális szempontjaival magyarázni: Nyilvánvalóan nem, folytatja az érvelését a dokumentum, hiszen pl. Pál apostolt a hellén környezetben semmi sem kényszerítette volna a zsidó szokások nőket illető hátrányos megkülönböztetésének figyelembevételére, lévén, hogy ott ilyenek nem léteztek. Mások azzal érvelnek, hogy az Egyháznak van bizonyos hatalma a szentségek kiszolgáltatását illetően a használt jelet, ill. körülményeket meghatározni, így például miért ne lehetne módosítani az egyházi rend felvételének feltételein, lehetővé téve azt a nők számára is? A dokumentum válasza: az Egyháznak ez a hatalma mindazonáltal korlátozott; a szentségek lényegén nem változtathat, hanem csak azokon a mozzanatokon, amelyek a szentségek gyümölcsöző vételének hatékonyságát előmozdítják, mégpedig az idők és helyek körülményeitől függően.42 Annak megkülönböztetése, hogy a szentségeket illetően mi az, ami változtatható és mi az, ami nem, egyedül a — Szentlélek által vezetett — Tanítóhivatalra tartozik; amely hűségesen ragaszkodik Krisztus szándékához. A Tanítóhivatal szerint ennek a Krisztus példáján alapuló, az Egyház egész történelmén — Nyugaton és Keleten egyaránt — végigvonuló egyöntetű gyakorlatnak normatív jellege van, mert az Istennek az Egyházra vonatkozó tervével megegyezőnek tekintjük.43 A dokumentum 5. fejezete krisztológiai szempontból adja meg a választ. A II. Vatiká- num tanítása és a zsinat utáni idevonatkozó dokumentumok alapján hangsúlyozza, hogy a pap Krisztust képviseli és teszi jelenvalóvá az Egyház közösségében. Ez a képviselet a legtökéletesebb kifejeződését és megjelenési formáját az Eucharisztia ünneplésében éri el. A krisztusi papság tehát szentségi természetű: a pap jel, amelynek természetfeletti hatékonysága a szentelésből ered. A szentségi üdvrendjelekre, reálszimbólumokra épül, s ennek lényege az, hogy a jel és az általa jelzett valóság között természetes hasonlóságnak kell lennie; az Eucharisztia esetében nem állna fenn ez a természetes hasonlóság, ha nem férfi mutatná be a szentmisét. Ellenkező esetben ugyanis nehezen lehetni felismerni a hivatalviselő személyében Krisztus képmását. Témánk szempontjából tehát fontos mozzanat, hogy Krisztus férfi, és ezért el kell fogadnunk, hogy azoknak a cselekményeknek a végzését, amelyek felszenteltség nélkül nem végezhetők - így különösképpen is a misézés — és amelyek Krisztust, mint az új és örök szövetség szerzőjét, az Egyház fejét és vőlegényét képviselik, kizárólag férfiak számára kell fenntartani. II. János Pál pápa szerint az Egyházban ,,a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye”.44 Vannak, akik felvetik, hogy a pap a liturgiában nemcsak Krisztust, hanem az Egyházat is egyenlőképpen képviseli, vagyis annak nevében cselekszik, miért ne lehetne egy nő is, tekintettel a Krisztus-Egyház, Vőlegény-Menyasszony szimbolikára? A dokumen42 A dokumentum a következő megnyilatkozásokra utal: XII. Pius, Const. Apóst. Sacramentum ordinis, 1947. november 30., in ÁSS 40 (1948), 5; Trentói Zsinat, 21. sessio, 2. cap. (DS 1728). „Ecclesiae ergo praxis vim normae habet. In eo autem quod solum viris ordinatio sacerdotalis confertur, subest traditio continua per totam Ecclesiae historiam, universalis tam Orinte quam Occidente, intenta ad pravos usus statim coercendos; quae norma, exemplo Christi innixia, ideo obervasta est, et observetur, quia putatur conformis esse propositio Dei circa Ecclesia suam” (EV 6, 2131). A ciacuna di voi, 11. pont. TEOLÓGIA 2007/1-2 27
