Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A női papság kérdése
DOLHAI LAJOS A női papság kérdése Összefoglalóan azt kell mondanunk, hogy csak a Biblia alapján nem zárhatjuk ki a nőket az egyházi szolgálatból, illetve a papságból. A bibliai megalapozhatóság kérdésében még K. Rahner is kritikus véleményt képviselt.9 10 * Szerinte nem bizonyított, hogy Jézus magatartása normatív jellegű kinyilatkoztatás, hiszen mindenképpen korfüggőnek kellett lennie. F. Courth szerint „ezt azonban Rahnernek konkrétan ki kellene mutatnia. Az ellenkezőjének igazolásakor mindig abból kell kiindulnunk, hogy Jézus magatartása kötelező norma számunkra. Ha nem tudjuk biztosan, hogy Jézus gyakorlata mennyire normatív jellegű, akkor az a legmegfelelőbb megoldás, ha a tradícióhoz igazodunk.”'0 2. AZ EGYHÁZATYÁK ÉS A SZENTHAGYOMÁNY TANÚSÁGA A Krisztusban hívők közösségében, az első évszázadokban, fontos szerepe volt a különböző típusú női tisztségviselőknek (özvegyek, szüzek és diakonisszák).11 Kiemelkedők voltak az özvegyek feladatai: ők szervezték meg az agapét, gyűjtötték és osztották az alamizsnát, látogatták a betegeket. Az „özvegy” fogalma nemcsak családi állapotot jelentett, hanem hivatalt, meghatározott kötelmekkel. AII. század hagyományát megőrző Traditio Apostolica leírja a beiktatási szertartásukat (X. fej.). Még Jeromos, Szent Ambrus és Szent Ágoston is dicséri az özvegyek áldozatos szolgálatát, de azt láthatjuk azonban, hogy az V. századtól kezdve az özvegyi-rend az egyházi szolgálatból fokozatosan eltűnik. Kétségtelen tény, hogy az ősegyházban voltak női diakónusok is: ugyanúgy szentelték fel őket mint a férfiakat. Már Szent Pál apostol leveléből is következtethetünk erre. A Rómaiakhoz ír levelében külön is köszönti Főbét, aki a kenkreai egyház szolgálatában áll.12 Az exegéták egyetértenek abban, hogy Főbe esetében nem alkalmi szolgálatról van szó, hanem rendszeres, ún. „hivatali” tisztség ellátásáról. A diakónusok tulajdonságaival kapcsolatos szövegben (lTim 3,11) említett asszonyok a régebbi magyarázók szerint a diakónusok feleségei. Valószínűbb azonban, hogy diakonisszákról van szó, akik az Egyház szegénygondozásában vettek részt.13 Ebben az értelemben magyarázza a szöveget már Alexandriai Kelemen is.14 Elsőként az ifjabb Plinius í 12-ben tesz róluk említést Traianus császárhoz írt levelében.15 Megemlít két elfogott rabszolganőt, akiket megkínoztak, hogy hitükről és gyülekezetükről vallomásra bírják őket, s akiket társaik „ministráknak” neveztek. A kifejezés nem szolgálót (ancilla), hanem szolgálattevőt (diakonissza) jelent. Még explicitebb Origenész tanúskodása, aki a Római levél 16,1—2 magyarázatában így ír: „Ez a szöveg Szent Pál apostol tekintélyével tanítja, hogy nőket is rendeltek diakónus! 9 Priestertum der Frau?: in Schriften zur Theol XIII, Einsiedeln 1980. 208—223. 10 Courth, F., Die Sakramente, Herder 1995. 311. Vö. Gryson, R., II ministero della donna nella Chiesa antica, Roma 1974.; Grazia Mara, M., Lefunzioni della donna nella Chiesa antica, in Riv. Pastorale liturgica2 (1981) 5—17; Bozóky E., Az irgalom követei. A nők egyházi szolgálata az első századokban, in Teológia 17 (1984/4) 33—37. Käsemann szerint a participiumos mondatszerkesztés, és helymeghatározás által Főbé esetében egy állandó jellegű, elismert szolgálatról van szó, amely legalábbis előzetes lépcsőfoka a későbbi egyházi tisztségnek, vö. Lenkeyné, Semsey Klára, A nők az Újszövetségben, 219-221. Valószínű, hogy diakonisszákról van szó, mert ha az apostol az episcopus feleségek magatartását nem írta elő, miért éppen az alárendeltebb helyzetben lévő asszonyok magaviseletére gondolt volna? Mivel hasonló intelmekkel az özvegyeket illetően gyakran találkozunk, itt is az látszik kézenfekvőnek, hogy a szolgálattevő nőkről van szó, s nem azokról, akik otthonukban mind feleség és anya szolgálnak. Sztrómateisz 3,6,53, továbbá Aranyszájú Szt. János (Homília a Tim levélről 11,1), Mopszvesztiai Tivadar is. 15 Plinio il Giovane, Lettere 10.96,8. 22 TEOLÓGIA 2007/1-2
