Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A klerikusok latin nyelvű kultúrájának pártolásáról tanúskodó egyházi forrás a korai 11. századból
A klerikusok latin nyelvű kultúrájának pártolásáról tanúskodó egyházi forrás... SZUROMI SZABOLCS ANZELM állítani, hogy ott megfelelő szinten tudjanak gondoskodni a papi utánpótlás neveléséről.6 Jóval később, az 1179-es III. Lateráni Zsinat intézkedett arról, hogy a székesegyházaknál „tisztességes javadalmat” kell biztosítani megfelelő számú magiszter számára, az oktatás elősegítése végett.7 Fulbertus püspök idejében8 a megyéspüspök volt elsődlegesen kötelezve saját egyházmegyéje területén a szentségek kiszolgáltatására és a katolikus hit hirdetésére.9 Ez természetesen különösen a szent rend kisebb és nagyobb fokozatainak a kiszolgáltatásában nyilvánult meg. A megyéspüspök volt az, aki gondoskodott a plébániák lelkipásztori ellátásáról, megfelelő plébánosok kinevezésével, akik kereszteltek, bemutatták a szentmise áldozatot, a homíliában értelmezték az elhangzott szentírási perikópát. A megyéspüspöknek nagy gondossággal kellett ügyelnie a papságra készülők fizikai és lelki egészségére is.10 A képzés feltétele volt, a jelentkezők törvényes születésén túl, a hívő magatartás, valamint az erkölcsi és szellemi alkalmasság a papi hivatásra.11 Kiemelkedő feladata volt az előbb említett székesegyházi iskoláknak, hogy a jelöltek pozitív adottságaikat megfelelően tudják fejleszteni tanulmányaik folyamán.12 Ennek kapcsán utalni 6 Sacrorum conciliorum nova et amplissima collectio, ed. I.D. MANSI, I—XXXI, Florentinae-Venetiis 1757—1798, új kiadása folytatással: L. Petit-J. M. Martin, I—LX, Paris-Leipzig-Amheim 1899—1927. XIV. coli. 67—68. Concilium Lateranense III (1179) c. 18: Quoniam ecclesia Dei et in eis quae spectant ad subsidium corporis et in eis quae ad profectum veniunt animarum, indigentibus sicut pia mater providere tenetur, ne pauperibus, qui parentum opibus iuvari non possunt, legendi et proficiendi oppurtunitas subtrahatur, per unamquamque ecclesiam cathedralem magistro, qui clericos eiusdem ecclesiae et scholares pauperes gratis doceat, competens aliquod beneficium assignetur, quo docentis necessitas sublevetur, et discentibus via pateat ad doctrinam. In aliis quoque restituatur ecclesiis sive monasteriis, si retroactis temporibus aliquid in eis ad hoc fuerit deputatum. Pro licentia vero docendi nullus omnino pretium exigat, vel sub obtentu alicuius consuetudinis ab eis qui docent aliquid quaerat, nec docere quempiam expetita licentia, qui sit idoneus, interdicat. Qui vero contra hoc venire praesumpserit, a beneficio ecclesiastico fiat alienus. Dignum quidem esse videtur, ut in ecclesia Dei fructum laboris sui non habeat, qui cupiditate animi vendit licentiam docendi, ecclesiarum profectum nititur impedire. Conciliorum Oecumenicorum Decreta, Bologna 19733, 220. Vö. Gelting, M. H., Un évéque danois éléve de Fulbert de Chartres?, and Verger, J., Les écoles au XL siécle, előadás a „Le Millenaire Fulbert, 1006—2006”: Fulbert et l’Europe Médiévale, un précurseur? című kongresszuson (Chartres, 2006. október 12—14.). Gaudemet, J., Église et cité. Histoire du droit canonique, Paris 1994. 412-414. Vö. Reynolds, R. E., The De officiis vii graduum: Its Origins and Early Medieval Development, in Reynolds, R. E., (ed.), Clerical Orders in the Early Middle Ages, Aldershot 1999. 113-151. Vö. Ans. 6. 3: Sancimus igitur, quando opus fuerit episcopum creari, clericos et primates civitatis eius, cuis episcopus desideratur fieri, in tribus personis decreta facere propositis sanctis evangeliis periculo animae suae dicentes in ipsis decretis, quod neque propter aliquam prestationem neque propter promissionem vel amicitiam vel aliam qualemcumque causam, sed scientes eos rectae catholicae fidei et honestate vitae esse et litteras scire eos elegerint, et quod neque uxorem neque liberos quis eorum habet neque concubinam vel liberos naturales cognoscunt eum habuisse vel habere. — Ans. 6. 41: [...] quibus agnosceretis eidem fuisse preceptum, ne umquam ordinationes presumat illicitas: ne bigamum et qui virginem non est sortius uxorem atque illiteratum vel obnoxium, ut in aliqua parte corporis debilem notatumque modis omnibus ad sacros ordines permittat accedere. Quod etiam de peregrinis atque incognitis vel ex penitentibus cavere debebit, quia huiusmodi a venerablibus prohibentur officiis. Ac nichil ex ministeriis atque ornatu postremo de quacumque re, quam constat ad ecclesiam pertinere, audeat in altemm qualibet ratione transferre; reditus et oblationes fidelium, quarum sibi unam ipse retineat, alteram clericis pro officiorum suorum sedulitate distribuat, fabricis tertiam, quartam pauperibus et peregrinis habeat fideliter erogandum; quarum rationem divino est redditurus examini. Sacris quoque ordinibus applicandos hac observatione promoveat, ut ieiunio quarti, septimi et decimi mensis vespere sabbati presbyteros atque diaconos ordinandos esse cognoscat. Venerabilis etiam baptismi sacramentum nisi in festivitate paschali et pentacostes tradere non presumat exceptis aegitudine laborantibus. Szuromi Sz. A., A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi szabályok az Anselmi Collectio Canonmnbm (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis de Petro Pázmány nominatae IV/1), Budapest 2000. 125—130. Szuromi, Sz. A., Anselm of Lucca as a Canonist (Adnotatio in Ius Canonicum 34), Frankfurt am Main 2006. 83-86. 215
