Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Karl Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a "Nemesis divina"-ban
Kari Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a „Nemesis divina"-ban ROKAY ZOLTÁN zettség. Virrasztás, böjt, alamizsna, imaóra. A pápa Krisztus helytartója, az ő szava Isten szava. A templom Isten háza. A szerzetesek miséket mondtak a halottakért, harangokat kereszteltek, templomokat szenteltek. A paraszt robotolt és megvetették. Isten áldása az ünnepnapok megülése, gyászmisehallgatás, virrasztás, ima, böjt. A bűnöket pénzzel el lehetett törölni. A betegség Isten büntetése. A betegségek gyógyítása bűn volt, mert szembehe- lyezkedést jelent Isten büntetésével. De a szerzetesek alkalmazhatták a ráolvasását, aut suo fato perire vel vivere (vagy hagyni, hogy saját végzete szerint elpusztuljon, vagy, hogy éljen). Ha püspök utazott, szabad útja volt, megtraktálták, mézes itallal itatták szolgáival együtt.”25 Ezek Linné értesülései a katolicizmusról, s ezekről értesíti fiát — talán intelem gyanánt. Az egész konglomerátumból azt emelném ki, hogy Linné rosszallólag beszél arról, hogy a katolikusok szerint a betegség (úgymond) Isten büntetése, ő maga pedig minden bajt a „nemesis divinának” tulajdonít, ami ellen semmit sem lehet tenni, és amellyel szemben hiábavaló minden ellenállás. A katolikusokat babonásoknak mondja, ő maga pedig hitt az „előjelekben” (ld. amit a praesagia címszó alatt mond). Amit az egyházi vagyonnal kapcsolatban mond, azt Linné javára kell írni, hogy elbeszéli I. Gusztáv király tettét, aki lerombolta a templomokat és szentélyeket (divina sacra) s azokból építette föl Örby várát. Isten nem hagyta büntetlenül tettét; leszármazottai mind szerencsétlenek voltak. Linné a bibliai Baltazárra utal, aki a templomi edényekből tivornyázott. (Dán 5)26 Adolf- Erederik svéd király, akit Linné is ismert, eredetileg lübecki püspök volt, aminek természetesen semmi köze sem volt az egyházi szolgálathoz, de annál több a püspöki javadalomhoz. A második, teológiai szempontból érdekes „fejtegetés”, az amit Linné a végzetről, fátumról mond: „A végzet Isten ítélete, amelyet nem kerül ki senki. A végzet nem állhat fenn a szabad akarat mellett, amely az embernek adatott, állítják a filozófusok és ezért teljesen tagadják a végzetet. Azt mondják, mindenki a maga sorsának szerzője, amit még az ördög is alig mer szétkürtölni. Hogyan lehet összebékíteni a szabad akaratot az elkerülhetetlen végzettel? Valaki felakaszthatja magát, vízbe fojthatja magát, átvághatja a nyakát. Az ő döntésétől függ az is, hogy ezt ne tegye meg. Ha ellenben valakit a legfőbb bíró elitéit és életével kel fizetnie, már nem az ő döntésére tartozik, hogy ezt elkerülje; végzetes szükségszerűséggel fog megöletni. Az ember tehát megteheti, hogy végbevisz egy gonosztettet, és azt is, hogy nem teszi meg. Az ember döntése szabad, megteheti, amit akar; ha visszaél vele és a bíró nem bünteti meg, amennyiben a sértett fél Isten előtt panaszt tesz, aki mindent látott és hallott, úgy fogja elrendezni a természetet, hogy a végzet elkerülhetetlen lesz. A végzet tehát Isten ítélete.”27 25 ND 51. köv. Vö. ND 167. Rossz nyelvek azt beszélik, hogy az elrabolt miseruhákból asszonyait öltöztette. ND 80. „Fatum est lex (lex áthúzva) judicium Dei.” Uo. 81. 197
