Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
PUSKÁS ATTILA A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél Unitatis redintegratio dokumentumoknak azokat a helyeit idézi, vagy azokra utal, melyek a Katolikus Egyház és a nem katolikus egyházak, egyházi közösségek kapcsolatát az összeköttetés (coniunctio: LG 15), illetve a nem teljes közösség (non perfecta communio: UR 3; 22; LG 13/d) kifejezéssel adják vissza. Ezek azok a fogalmak, melyek könnyen beilleszthetőek a kommúnió-ekkléziológia szemléletmódjába. A szöveg nem foglalkozik azonban közvetlenül a LG 8. pontjában olvasható és a későbbiekben vitatott, a Mysterium ecclesiae nyilatkozat által pedig kiindulópontnak tekintett megfogalmazással, mely szerint Krisztus egyetlen Egyháza „e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban áll fenn (subsistit), vagyis a Péter utóda meg a vele közösségben élő püspökök által kormányzott Egyházban, bár szervezetén kívül is megtalálható a megszentelés sok eszköze és sok igazság A Mysterium ecclesiae és más kongregációs megnyilatkozások értelmezése szerint is Krisztus Egyháza a maga minden lényegi elemével, mint alkotmányos és rendezett társaság csak a Katolikus Egyházban létezik („subsistit”). Ugyanakkor az ökumenikus határozat elismeri, hogy az orthodox egyházak valóban részegyházak (UR 14; 15c), bennük az Eucharisztia érvényes ünneplése által Isten Egyháza épül és növekszik (UR 15a). Ez bizonyos feszültséget jelent a fenti kijelentések között, melyet sem a zsinati tanítás, sem a Mysterium ecclesiae nem oldott fel. A CN levél továbbra is érvényesnek tekinti a feszültség mindkét pólusához tartozó kijelentések igazságát, sőt teológiailag mindegyiket még mélyebben megalapozta az előző fejezetekben, ám a kettő összehangolására új kifejezést talál a kommúnió-ekkléziológia látószögében. A zárófejezet tételmondata így hangzik: „Mivel azonban az egyetemes Egyházzal való kommúnió, melyet Péter utódja jelenít meg, nem valami külső kiegészítése a részegyháznak, hanem belső alkotóelveinek egyike, ezeknek a tiszteletreméltó keresztény közösségeknek a helyzete sebet hordoz részegyházi létükben” (V/17).23 A seb, a megsebzettség tradícióból vett metaforája hasonlít az ökumenizmusról szóló határozatban szereplő „fogyatkozás” (UR 3/d: defectus) jelentéséhez, amennyiben az épségnek, a szükséges teljességnek a részleges hiányát fejezi ki. Két szempontból azonban találóbb kép a valós helyzet leírására. Egyfelől, ahogy egy megsebesült testet a seb ellenére azért még testnek mondunk, úgy a Péter utódjával való kommuniót nélkülöző orthodox egyházakat is valódi egyházaknak, részegyházaknak nevezhetjük. Másfelől, a seb metaforája a fogyatkozásnál jobban ki tudja fejezni, hogy nem valami külsődleges hiányról van szó, hanem az ortodox egyházakat belülről érintő és fájdalmas valóságról, hiszen a péteri szolgálat nem kívülről, hanem bensőleg tartozik hozzá (kellene, hogy hozzátartozzék) minden részegyházhoz. A CN szövege aztán a Nyugaton különvált egyházi közösségekre is alkalmazza fokozott értelemben a seb metaforáját: „A seb sokkal mélyebb azokban az egyházi közösségekben, melyek nem őrizték meg az apostoli szukcessziót és az érvényes Eucharisztiát” (V/17). A zsinati tanításban használt és a CN által is alkalmazott kifejezés „egyházi közösségek” két szempontot igyekszik együtt kifejezni. Egyrészt az „egyházi” jelző arra utal, hogy az igazság és a megszentelés bennük is jelenlévőként elismert sokféle eleme egyházalkotó elem (UR 3). Másfelől azonban az apostoli folytonosság hiánya és az ebből fakadó azon tény miatt, hogy nem őrizték meg az Eucharisztia teljes misztériumát (UR 22), vagyis az Egyház egységének e két lényegi princípiumát, nem mondhatók egyházaknak abban az értelemben, mint az orthodox egyházak, hanem csak egyházi közösségeknek. A belülről érintő fájdalmas fogyatkozás, vagyis a seb az ő esetükben még mélyebb. 23 EV9, 1805. 184
