Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél PUSKAS ATTILA hogy a zsinati tanítás befogadásának folyamatában beállt elbizonytalanodás megszűnjék és a különböző célokat kitűző Egyházon belüli törekvések egyensúlyba kerüljenek egymással. II. HITTANI KONGREGÁCIÓ, COMMUNIONIS NOTIO, LEVÉL (1992) II. 1. A levél műfaja, címzettjei, célja, kontextusa A Hittani Kongregáció Communionis notio. Levél a Katolikus Egyház püspökeihez a kom- múnióként értett Egyház néhány szempontjáról című iratát (CN) 1992. máj. 28-i keltezéssel tette közzé II. János Pál pápa jóváhagyásával és rendeletére. Ennélfogva a dokumentum, noha szerzője nem a pápa személyesen, mégis Róma püspökének rendes, egyetemes tanítói megnyilatkozásához tartozónak tekinthető. Az irat műfaja szerint levél, vagyis egyetlen konkrét tárgykörben kíván eligazító szempontokat nyújtani. Elsődleges és közvetlen címzettjei, amint maga a cím is kiemeli, a Katolikus Egyház püspökei. Rajtuk keresztül azonban, ahogy a szöveg zárómondataiban olvashatjuk, közvetetten minden hívő és különösen is a teológusok (19. pont). A kongregációs levél egyetlen tárgya a „kommúnió” fogalma, ezt igyekszik a katolikus hit és különösképpen az ekkléziológia egészébe beágyazni. A dokumentum bevezetője (1. pont) jelzi, hogy olyan fogalomról van szó, mely a II. Vatikáni Zsinat szövegeiben már nagy jelentőségre tett szert, s melyet az 1985-ös Rendkívüli Püspöki Szinódus egy megújított katolikus ekkléziológia kulcsának nevezett. A kongregációs irat az 1969-es és az 1985-ös Rendkívüli Püspöki Szinódus kommúnió-értelmezésének a folyamatában áll benne, s tudatosan hozzá kíván járulni a kommúnió középponti fogalma körül rendeződő katolikus egyháztan alapvető szempontjainak tisztázásához. Ennek megfelelően elsődleges forrásai a II. Vatikánum dokumentumai és az 1985-ös Rendkívüli Püspöki Szinódus szövege, melyek üzenetét szentírási és patrisztikus források alapján akarja még inkább megvilágítani. Amint a bevezető szövege jelzi, ezt azért tartja feladatának a Kongregáció, mert „néhány ekkléziológiai szemlélet az Egyháznak, mint a kommúnió misztériumának elégtelenfelfogásáról árulkodik” (1. pont). A szöveg nem nevez meg teológusokat, akiknek a nézetei kifogásolhatók ebben az értelemben, de jelzi, hogy a szóban forgó megközelítések a kommúnió fogalmát egyoldalúan értelmezik, elhanyagolják az Isten népe és a Krisztus Teste fogalommal, valamint az Egyház szakramentális megközelítésével való összehangolását. A Kongregáció tehát a II. Vatikáni Zsinat tanítása gazdagságának csorbulását, sőt néhány legalapvetőbb tanításának a figyelmen kívül hagyását látja felbukkanni az említett nézetekben. A CN levél mintegy ellenpontot kíván elhelyezni az egyoldalú ekkléziológi- ákkal szemben. Joseph Ratzinger, a Kongregáció akkori prefektusa, a dokumentumot és a hozzá fűzött kommentárokat tartalmazó tanulmánykötet bevezetőjében így fogalmaz: „A jelen dokumentum tehát előfeltételezi, hogy nincsenek elszigetelt és egymás mellett létező ekklé- ziológiák, hanem végső soron egyetlen alapvető ekkléziológia van, amelyet persze különböző módokon lehet megközelíteni és kidolgozni, az egyes szempontok hangsúlyai és súlypontjai szerint. A rendszerező kidolgozás effajta különbözősége jogos és hozzátartozik a teológia feladatához. Mindazonáltal minden olyan megfogalmazásnak, mely katolikus kíván lenni, mindig szem előtt kell tartania az egy ekkléziológia különböző lényegi elemeinek egyensúlyát. ”7 7 Congregatio pro Doctrina fidei, „Communionis notio’’ lettem e commenti, in: Documenti e studi 15, Roma 1994, 8. 177
