Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
PUSKÁS ATTILA A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél az első évezredben és napjainkig nagyon erős maradt a keleti egyházak tradíciójában. Mivel a II. Vatikáni Zsinat az Egyház misztériumáról szóló saját tanítását a kommúniónak erre a fogalmára alapozta, a keresztény tradícióban szakadatlanul meglévő gondolatot élesztett újra; ugyanakkor ennek hiteles, benső és társadalmi valóságát a két vatikáni zsinat pontosabban írta le.”2 A ’69-es szöveg a továbbiakban részletesen beszél a kommúnió trinitárius gyökeréről, külső és belső elemeinek szoros összetartozásáról, a szentségi, eucharisztikus kommúnióról, a pápai szolgálat szerepéről a püspökök és a krisztushívők kommúniójának elősegítésében, a lényegi és a korhoz kötött elemek közötti különbségről a pápai primátus gyakorlásában, a püspöki kollégium szoros és tág értelemben vett kollegiális cselekvésének a típusairól. A posztkonciliáris tanítóhivatali megnyilatkozások sorában ezt követően az 1985-ös Rendkívüli Püspöki Szinódus rendkívül jelentős a kommúnió-ekkléziológia melletti elköteleződés szempontjából. A szinódus zárójelentésének egyik fejezete a következő címet viseli: Az Egyház mint kommúnió (II/C). A szöveg kezdőmondatai a következők: „A kommúnió-ekkléziológia központi és alapvető gondolat a zsinat dokumentumaiban. A Szentíráson alapuló koinónia/communio fogalmát nagy tiszteletben tartották a kezdeti Egyházban és a keleti egyházakban mind a mai napig. Ezért a II. Vatikáni Zsinat sokat tett annak érdekében, hogy a kommúnió világosabban érthető és kézzelfoghatóbban alkalmazható legyen az életben” (II/C/1).3 A szinódus olvasatában tehát a kommúnió-ekkléziológia a zsinati szövegek egyháztanának a meghatározó és összetartó alapja, valamint a szövegek értelmezésének kulcsa. A kommúnió fogalma körül elrendezett ekkléziológia jelentőségét különösképpen is növeli, hogy maga a fogalom a Szentírásban is használatos, lényegi eleme a tradíciónak és az ökumenikus párbeszédben egyháztani kiindulópontként szolgálhat. A fejezet első pontja röviden, szinte felsorolásszerűen megnevezi a kommúnió fogalmának legfontosabb jelentésrétegeit (trinitárius, szentségi, eucharisztikus, közösségi) s kijelenti, hogy a „kommúnió-ekkléziológia az Egyház rendjének és mindenekelőtt annak a helyes kapcsolatnak is az alapja, amely az Egyházban az egység és a különbözőség között található” (II/C/1).4 A fejezet további alpontjai — egység és különbözőség, kollegialitás, püspöki konferenciák, részvétel és együttes felelősség az Egyházban — éppen azt taglalják, hogy az egyházi élet milyen rendje és kapcsolatrendszere felel meg a kommúnió-ekkléziológiának, s milyen ökumenikus elköteleződés fakad belőle. Az 1985-ös szinódus zárójelentése gyakorlatilag megismétli és sűrítettebb formában megerősíti az 1969-es dokumentum kommúnió-ekkléziológiai alapelveit. Mindazonáltal három új hangsúlyt észlelhetünk benne. Az 1985-ös irat részletezi a különféle életállapotokban élő egyháztagok együttes felelősségének és együttműködésének a különböző szintjeit (II/C/6);5 külön pontban szól a kommúnió-ekkléziológia ökumenikus és missziós vetületéről és jelentőségéről (II/C/3; II/D/4);6 s végül tágasabb perspektívában láttatja a kommúnió-ekkléziológiát, mert funkcióját nem szűkíti le a püspöki testület kollegiális cselekvésének és az ehhez kapcsolódó intézményi változtatásoknak az egyháztani megalapozására, ahogy ez az 1969-es szinóduson történt. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az 1985-ös Rendkívüli Püspöki Szinódus jelentősége abban állt, hogy a kommúnió-ekkléziológia melletti elköteleződésével nagymértékben hozzájárult ahhoz, Enchiridion Vaticanum (EV) 3, 1655. 3 EV9, 1800. Uo. Ugyanez a gondolat a következőképpen fogalmazódik meg a szinódus záró üzenetében: „Az Egyházon belüli szerkezeteknek és kapcsolatoknak ezt a kommúniót kell tükrözniük és kifejezniük”, in: EV9, 1771. 5 EV9,1806. 6 EV9, 1802; 180-3-1804. 176
