Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész)
KUMINETZGÉZA A klerikusi állapot, minta szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész) fentebb említett kellő belső lelki állapotot fogják eredményezni. így az imaélet sajátosan és a zsolozsma, mint a nap terhe (onus diei) végzése. Az imaélethez tartozik jelen esetben a gyakori gyónás, a napi elmélkedés, a szentséglátogatás, a lelkigyakorlat végzése, a gyakori misézés, a rózsafüzér imádkozása. A Kódex emlékeztette a klerikusokat néhány számukra különösen fontos erényre, mint jogi és lelkiismeretbeli kötelezettségükre. Ide voltak sorolhatók a józanság és mértékletesség (kerülendő a részegeskedés, a költséges vendégeskedés, mások leitatása, kocsmák látogatása), a vendégszeretet az idegenekkel, szálláskeresőkkel, éhezőkkel, paptestvérekkel szemben. A jótékonykodás (a papságot a fösvénység bűne teszi a legellenszenvesebbé).53 A tisztaság és az engedelmeskedés az elöljáróknak. A tisztasággal kapcsolatban csak annyit jegyzünk meg, hogy ez Istennek olyan különleges adománya (persze, amiért nagyon meg kell dolgozni is egyúttal), ami állandóan ápolja és elmélyíti a klerikusban a Krisztusnak való lefoglaltságának tudatát, mely képessé teszi a papi szívet a természetfeletti önátadásra, lemondásra és önfeláldozásra. Az engedelmességgel kapcsolatban a Kódex főleg a pápát és a saját ordináriust jelölte meg, de ide értendő az összes törvényes feljebbvaló is. Ugyanakkor az engedelmességnek doktrínális jelentősége is van, hiszen a klerikus, mint Krisztus szolgája, egyúttal az egyház szolgája is, aki nem a maga nevében beszél, ezért az Egyház tanítása szerint, annak szellemében kell gondolkodnia és beszélnie. Együtt érezve az Egyházzal (sentire cum ecclesia). Mindazonáltal a kánoni engedelmesség nem vak és határ nélküli engedelmesség. Mindig feltételezi a klerikus pozitív hozzáállását, alkotó kedvét, az elöljáró részéről pedig az értelmes rendelkezés elvét. Az engedelmesség körét általában és sajátosan szokta meghatározni a kánonjog tudománya. így általában a kánoni engedelmesség határait az erkölcsi és a tételes egyházi törvény vonja meg. Ez azt jelenti, hogy az illetékes elöljáró sohasem parancsolhat semmit az isteni törvénnyel, joggal és a kánonjoggal (előírás vagy tilalom) ellentéteset. Nem parancsolhat bűnös dolgot. Adott esetben figyelembe veendő az elöljáró felmentési jogköre, az érvényes törvényrontó jogszokás, illetve a részleges jog előírása, valamint az esetleg érvényben levő privilégium. Természetesen, ha nincs tételes kánoni törvény, úgy rendelkezhet az erkölcsi törvény szabta kereteken belül az elöljáró. A kánoni engedelmesség továbbá, az egyházi hivatalra és a klerikusi állapotra és az azokkal kapcsolatos dolgokra vonatkozik. Ezért az elöljárónak jogában áll olykor kiterjesztenie az engedelmesség megkövetelését olyan esetekre is, amely ugyan a klérus magánjellegű tevékenységét érinti, de az engedelmességet a vallás, az erkölcs érdeke, vagy a papság tevékenységének a védelme, illetve működésének hatékonyabbá tétele teszi indokolttá. Ezen túl, ha az elöljáró még fokozottabb engedelmességet kíván meg, úgy azt vagy egyéb címen, például szerzetes fogadalom, magánfogadalom, ígérő eskü címén teheti meg (ha klerikusa ilyet fogadalmat, vagy esküt tett). Ebben az esetben a kötelezettség jogi jellegű is. Egyéb esetben az engedelmeskedés csak erkölcsi kötelezettségként (ex virtute) értendő. Az engedelmesség, vagyis a klerikus jogi értelemben vett kötelezése (nem megtévesztés, nem megfélemlítés, nem kényszer alkalmazása, nem megzsarolás, nem szükséges információ visszatartása) sajátosan az alábbiakat jelenti: 1. A klerikus köteles elfogadni azt a hivatalt, amit az ordinárius kijelöl a számára. Az ordináriust a megfelelő hivatal kijelölésében két dolog kell, hogy vezesse: a) az egyház szükséglete: nincs más eszköze a szükséglet kielégítésének, mint a klerikus kijelölése az adott hivatalra, b) a kánoni aka53 Vö. SzeredY J., Egyházjog I., Pécsett 1883, 368. 160
