Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)

2006 / 1-2. szám - Rózsa Huba: JHWH az egyetlen Isten (II. rész). A monoteizmus Izrael vallástörténetében

JHWH az egyetlen Isten (II. rész) - A monoteizmus Izrael vallástörténetében ROZSA HUBA istenségnek és napistennek is értették. Mindkét szerepe összekapcsolódott a kozmikus rend biztosításával és mindkét minőségében egyszerre a föld teremtője és fenntartója is. A JHWH-hit átfogó vallástörténeti bemutatását O Keel megfogalmazásában (Sturmgott — Sonnengott — Einziger. Ein neuer Versuch, die Entstehung des judäischen Monotheismus histo­risch zu verstehen, BiKi 49 /1994/ 82—92), a fentebb bemutatott perspektívában, mégis bizonyos tartózkodással kell fogadni. A kétségtelen valós vallástörténeti elemek ilyen ívű összekapcsolásában sok a feltételezés és intuíció. O. Keel és Ch. Uehlinger modellje a különböző istenekhez tartozó szerepek és szemléleti formák JHWH alakjában való adaptációjával felveti JHWH identitásának kér­dését, főleg a napszimbolika feltételezett asszimilációja tekintetében. Milyen mértékben feltételezhető idegen vonások és szerepek átvétele az identitás megtartásával. Érdemes ebben tekintetben, éppen a napszimbolikával kapcsolatban B. Janowski megfontolásait figyelembe venni57. Ezzel a problémával O. Keel és Ch. Uehlinger is számot vetnek, ismételten aláhúzva, hogy JHWH egyedülállósága és felcserélhetetlensége paradox módon éppen nagy adap­tációs és integrációs képességében látszik megalapozva. JHWH nem volt autochton és nem volt Kánaán genealogikusan és monarchikusán rendezett isten-világának része. Az eredetileg Északnyugat-Arábiából/Témánból eredő JHWH, a vihar és harc Istene, aki­nek feladata az ellenségtől való védelem. Ha az adaptációs képesség JHWH Kánaánban való eredeti idegenségével és protoizraelita tisztelőivel függ össze, úgy a rendkívüli in­tegráció képesség és a , jog és igazságosság” iránti gondja olyan tipikus vonások, amelye­ket JHWH a jeruzsálemi napistenségtől örökölt. Tisztelete a Kr. e. 10. században Dáviddal jött Jeruzsálembe, ahol az új jeruzsálemi királyság Istene lett. Ez a körülmény hozta kap­csolatba JHWH-t a jeruzsálemi napistennel. O. Keel szerint nincs akadálya annak, hogy elfogadjuk JHWH messzemenő monolatrikus tiszteltét Izraelben a vaskorszak II B-ben (Kr. e. 925—720). Ha mindez így van, nem kellene-e mégis alaposabban mérlegelni azt, hogy a monolatrikus igény a JHWH tisztelet lényegi eleme, és nem külső tényezők folyománya? M. S. Smith modellje szerint Izrael monolatrikus JHWH tisztelete majd monoteizmusa a konvergencia és a differenciádé)folyamatának eredménye. A konvergencia Izrael korai történelme több tényezőjének összefutását jelenti a vaskorszak I és IIA idején, vagyis Izrael vallástörténeté­nek egy ősibb, a monolatria megjelenése előtti állapotát jelenti. A differencáció viszont azt folya­matot jelenti, ahogyan Izrael elszakadt a saját kánaánita múltjától, vagyis Izrael vallási felemel­kedését képviseli. Amikor M. S. Smith JHWH kizárólagos tiszteletének korai feltételeit keresi, akkor a konvergencia jelenségéhez, azaz Izrael vallásának a monolatria és a mono­teizmus megjelenését megelőző, ősibb fokozatához megy vissza. A bemutatott modellek közül M. S. Smith rendszere a legátfogóbb az izraelita monoteizmus magyarázatára, amelyet folyamatosan új szempontokkal egészít ki. A konvergencia azt jelenti, hogy az ősi izraelita vallás nem volt monoteisztikus és a fogság előtti Izraelben JHWH mellett más istenségeket is tiszteltek (El, Baál, Astarte), de ezek száma kevés volt. Izrael nem volt olyan mértékben politeisztikus, mint azt sok ku­tató feltételezi. JHWH fokozatosan átvette El, Baál és Aserah szerepét és vonásaikat asszimilálta, majd megjelenik a differenciáció. A differenciáció a kánaánita vallási for­máktól való éles elkülönülést jelenti, ugyanakkor feltűnnek az izraelita kultúra speciális karakterisztikumai, mint pl. az új Isten JHWH monolatrikus tisztelete, az önálló eredetű hagyományok, a képmás nélküliség követelménye és a viszonylag visszafogott antropo­57 Ewoelken, K., Eine Auseinandersetzung mit der Monographie von H. Niehr, I—II., ZAW 108 /1996/ 233-248. 391-407. TEOLÓGIA 2006/1-2 83

Next

/
Thumbnails
Contents