Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
PUSKÁS ATTILA ■ A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában kapcsoltság magasabb formáihoz vezessenek. Ha nagyobbak lesznek a különbözőségek a „Fiúban”, nagyobb lesz az egység a „Lélekben”, mindkettő az Atyától jövő adomány erejében. „A világon belüli levés az Istenben lévő örök történés képmása, amely történés (...) azonos az örök léttel” — idézi Greshake Balthasar gondolatát.38 Greshake szerint nem pusztán arról van szó, hogy bizonyos hasonlóságok fedezhetők fel az evolúciós folyamat tényezői és a szentháromságos élet között. Az isteni személyek sajátos létezése nem csupán ősmintája a világ evolúciójának, hanem az Atya, a Fiú és a Szentlélek cselekvő személyek, akik transzcendens okokként tevékenykednek a világ kibontakozásában. Cselekvésük mégsem jelent beavatkozást a teremtményi folyamatokba, hanem olyan transzcendens okság, mely lehetővé teszi a fent jelzett evolúciós mozzanatok megvalósulását. Az Atya az aki mint az isteni életben az eredet nélküli eredet, a semmiből való teremtést kezdeményezi, képesíti a teremtményeket öntevékenységre és önszerveződésre, s az evolúciós folyamatot a beteljesedésre irányítja. A Fiú az, aki mint a szentháromságos életben a másság és meghatározottság princípiuma okozza a fejlődés folyamatában a mind nagyobb differenciálódást és a maradandó formák mind nagyobb egyediesülését. A Szentlélek az az isteni személy, aki mint a szentháromságos életben a túllendülés és az egység princípiuma, a teremtményi túllendülést biztosítja az új, komplexebb és magasabb formák felé, és ezek mind magasabb egysége, valamint kommunikációs képessége irányába.39 Az isteni személyek mindegyike saját személyi létének megfelelően cselekszik az evolúcióban, ám mindig együttműködve a másik két isteni személlyel és magukkal a teremtményekkel. A Szentháromságtól képesítve és hordozva a teremtés arra rendeltetett, hogy együttműködjék az isteni életben való részesedés megvalósulásán az evolúció révén is mindinkább a Szentháromság titkának képére formálódva. Moltmann ökológiai teremtésteológiája a teremtés pneumatológiai dimenzióját nemcsak a teremtő Isten világbeli immanenciájával, hanem az evolúcióval kapcsolatban is hangsúlyozza. Isten Lelkét úgy mutatja be, mint az anyag és az élet kreativitásának, az öntranszcendenciának és az evolúciónak a princípiumát, aki új lehetőségeket teremt, melyekben az anyag és az élő organizmus új szerkezeteit elővételezi. A Lélek ugyanakkor az együttműködés és a kommunió életét teszi lehetővé azzal, hogy kölcsönös egymásra vonatkozást és együttcselekvést hoz létre. Továbbá a Lélek az egyediesülésnek és a differenciálódásnak, valamint a közös jövőbeli beteljesedésre nyitottságnak és irányultságnak is a munkálója. Az evolúció moltmanni értelmezésének sajátossága a krisztoló- giai szempont háttérbe szorulása.40 Ezzel szemben Pannenberg összeköti a pneumatológiai és a krisztológiai dimenziót. Teilhard de Chardin meglátását követve az élet egyre komplexebb és bensőségesebb formáinak evolúciós sorát úgy tekinti, mint a teremtményeknek az isteni életben az életadó Lélek tevékenysége által megvalósuló, növekvő intenzitású részesedésének a kifejeződését. Az isteni életben való részesedés abban a mértékben valósul meg, amilyen mértékben a teremtményekben az Istentől való önmegkülönböztetés, azaz a fiúság alaTDIV, 59. 39 Hasonló gondolatot fogalmaz meg Francesco Lambiasi is a Szentlélekről írt monográfiájában, amikor így fogalmaz: „A folyamatos teremtés eszméje magában foglalja Isten részéről az ő Lelkének folyamatos közlését, aki energiaként és dinamizmusként nemcsak mozgatja a teremtmények cselekvését, hanem átjárja, élteti és felemeli oly módon, hogy lehetőségeiket meghaladó eredményt érjenek el.” Uő, Lo Spirito santo: mistero epresenza. Per una sintesi di pneumatologia, in Corso di teológia sistematica 5, Bologna 1987, 316. 40 Vö. Moltmann, J.: God in Creation, 100. 60 TEOLÓGIA 2006/1-2
