Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában m PUSKÁS ATTILA más közötti különbségének realitásként való elismerését (ellentétben a „látszatelgondo- lással” az eleai filozófia törekvéseiben, vő. Parmenidész és Zénón felfogása, valamint a maya tan); (2) a véges világ létezői közötti különbségek és a sokféleség pozitivitásként, értékként, az egységgel egyenrangú mozzanatként való kezelését (szemben a sokféleséggel jellemzett világ keletkezését dekadenciaként felfogó monista hanyatláselméletekkel, vö. újplatonizmus); (3) a sokaságot, sokféleséget és különbözőséget is átfogó végső egység állítását az isteni létben (szemben a sokaságot és ellentéteket abszolutizáló és az embert tragikus hőssé emelő, a tragikus harc útját járó filozófiákkal és vallásokkal). 3.2 Transzcendencia és immanencia Isten és a világ viszonyában trinitárius látószögből A vallások és a filozófiák Isten és a világ viszonyának kapcsán nemcsak az Egy és a sok, hanem a transzcendencia és az immanencia kapcsolatának az elgondolásával is birkóznak. Itt a panteizmus és a deizmus jelentkezik, mint a két ellentétes és zsákutcába torkolló nézet. A keresztény teremtésteológia már filozófiai megfontolások alapján is kimutathatja ezek tévedéseit, a bibliai kinyilatkoztatás fényében pedig még inkább el kell utasítania őket. Mind a filozófiai belátás, mind a szentírási tanítás szerint Isten és a világ kapcsolatára vonatkozóan egyszerre kell állítanunk Isten lényegi különbségét a világtól és bensőséges jelenlétét a teremtésben, valamint megfordítva: egyszerre kell állítanunk a világ lényegi különbségét Istentől és a teremtés átfogottságát Istentől. A teológiai-filozófiai megfontolás azt is megmutathatja, hogy éppen Istennek a világtól való lényegi különbsége teszi lehetővé a legbensőségesebb és egyedülálló jelenlétét a teremtésben, transzcendenciája alapozza meg az immanenciáját. A trinitárius látószögű teremtésteológia az Isten és a világ kapcsolatában jelentkező transzcendencia-immanencia viszonyt magában a szentháromságos létben megalapozottnak igyekszik felfogni, és ezzel hozzájárulhat a panteista és deista tévutak korrigálásához. A Szentírás alapvető tanítása, hogy a teremtés maga nem isteni, hanem Istennel szemközt áll, alapvető és lényegi a különbség a Teremtő és a teremtmény között. A kulturális-vallási környezettől eltérően, ahol a teremtményit különféle módon szakralizál- ták és istenítették, Izrael a maga Jahve-hitével egyértelmű igent mondott a világ teremt- ményi mivoltára és Isten egészen más voltára. A keresztény teremtésteológia elutasította az emanációs eredetelképzeléseket is, mert Isten istensége kerül veszélybe, ha a világ kiáradása szükségképpeni, vagy ahhoz kellene, hogy Isten szeretni tudjon. Másfelől a világ önállósága s különösképpen a benne lévő ember szabadsága semmisülne meg, ha egy szükségképpeni folyamat átmeneti mozzanatává vagy az isteni szeretet létrejöttéhez használt eszközzé válna. A hagyományos teológiának a panteista tévtanításokat, mint Istent a világtól függővé tevő nézeteket elutasító álláspontját és érvrendszerét a trinitárius teremtésteológia a következő gondolattal egészítheti ki: „A keresztény kinyilatkoztatásban megjelenik, hogy a személyes Isten nem magányos Isten, hanem önmagában hordozza a közösség teljességét. Istennek nincs szüksége arra, hogy teremtsen, ahhoz, hogy legyen számára egy Te, mert mindig is személyek közössége. Csak a Háromságos Isten kinyilatkoztatásával jelenik meg Isten teremtői szeretetének a szabadsága a maga teljes radikalitásában, akinek nem volt szüksége arra, hogy közölje önmagát kifelé, hiszen már önmagában ennek az önközlésnek a teljessége.”28 28 Ladaria, L. F.: Introduzione alia antropologia teologica, in Introduzione alle discipline teologiche 8, Roma 1992, 51. TEOLÓGIA 2006/1-2 55
