Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
PUSKÁS ATTILA ■ A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában A világ szakralizálásának vagy emanációs eredetének panteisztikus nézeteivel szemben másik szélsőségként jelentkezik az Isten-világ viszony deista megközelítése. A zsidó misztika (Kabbala: Isaak Luria) és nyomában a keresztény misztikának (Bengel, Oetin- ger, majd a protestáns kenóziskrisztológia és bizonyos hatás Nicolaus Cusanusnál, Schellingnél és Kierkegaardnál) egy hagyományszála a végtelen Isten és a véges világ viszonyának elgondolása során Isten önkorlátozásának eszméjét dolgozta ki (zim-zum). Eszerint a világ teremtése nem más, mint Isten visszahúzódása, mindenhatóságának korlátozása azért, hogy a világ önálló léte a teremtmények saját tevékenységével s a szabad ember létrejöhessen. Gisbert Greshake megállapítja, hogy Isten visszahúzódásának és mindenhatósága korlátozásának zsidó-rabbinikus és a keresztény misztikában is lecsapódó eszméje a teremtés önállóságát és az ember szabadságát biztosítandó figyelemre méltó mozzanatot tartalmaz, de egyúttal újabb kérdéseket is felvet. Ha a világ Isten visszahúzódásának, hatalma önkorlátozásának nyomán keletkezik, mint valami olyan önálló „terület”, ahol Isten nincs jelen, ahol nem érvényesül az ő hatalma, akkor Isten és a világ mint két egymás mellett létező állnak szemben egymással. Voltaképpen minden deista jellegű istenképnek ez a meghatározó vonása: Isten transzcendenciája világon kívüliségre degradálódik a teremtmény önállósága érdekében.29 Ez azonban felettébb problematikus elképzelés, mely Isten istenségét csorbítja. Az a végtelenség, melyet egy véges korlátoz, már nem végtelen. A végtelen csak akkor valóban végtelen, ha nem a végessel ellentétesként, azzal szembeállítva gondoljuk, hanem a végest is mindenestül átfogóként.30 Isten transzcendenciája nem megszünteti, hanem éppen lehetővé teszi a világ Istenben való jelenlétét és Isten jelenlétét a világban. Az önálló világ teremtésének a gondolatát akkor lehet elégségesen megalapozni az isteni mindenhatóság csorbítása nélkül, ha az önállóság biztosítása, a „másiknak téradás” már eleve az örök isteni élet dinamikájához tartozik. Nos, Greshake szerint a trinitárius teremtésteológia éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a teremtő cselekvés nem valami teljesen idegen és új dolgot igényel Istentől, amelynek az ősképe úgyszólván ne lenne meg magában a szentháromságos életben. Az egy Isten tökéletes szeretet életében az isteni személyek legbensőbb sajátosságuknál fogva olyanok, hogy maguk „mellett” helyet biztosítanak. A „téradás” a szeretet lényegéhez tartozik. Ha a másik isteni személyre mondott „igen”, a neki önálló „téradás” a Háromságos Isten lényegéhez tartozik, akkor a világnak önállóságot, teret adó teremtő aktus sem mindenhatóságának a korlátozása és visszavonása által valósul.31 így nem a „zim-zum” deista eszméje, hanem a szentháromsághit képes a teremtés önállóságát érthetővé tenni. A Szentháromság-Isten már önmagában, isteni lényegéből kifolyólag téradás mások számára, mindenekelőtt az isteni személyek „másika” számára, s aztán szabadon a teremtés „egészen másika” számára is. A teremtés nem Isten visszavonulása, eltávozása, távolsága, hanem ellenkezőleg: bevonás, közelség, részesedni engedés az isteni élet dinamikájában. 29 Vö. Greshake, G.: Der dreieine Gott, 231—232. 30 Vö. Hegel, G. W. F.: Wissenschaft der Logik, 126, 132 köv. A deista „önkorlátozás” gondolattal szemben hangsúlyozza Greshake: „Istenben a személyek tehát legbensőbb mivoltuknál fogva úgy vannak, hogy teret biztosítanak maguk mellett. A téradás a szeretet lényegéhez tartozik: egyik isteni személy sem sajátítja ki »magának« az egész létet, hanem elfogadja és adja, s így teret ad a másik személyeknek. Ha mármost egy ilyen »tér« a szentháromságos Isten lényegéhez tartozik, akkor nem minden- hatóságának a visszavétele vagy korlátozása révén kell e teret megalkotnia ahhoz, hogy a teremtésnek egyáltalán »helyet« jelölhessen ki.” Greshake, G., Der dreieine Gott, 232. 56 TEOLÓGIA 2006/1-2
