Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)

2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában

PUSKAS ATTILA * A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában kiegészítése történt meg a későbbiekben Jürgen Moltmann, Wolfhart Pannenberg, Gis­bert Greshake, Hans Urs von Balthasar és Gánóczy Sándor teremtésteológiájában. A döntően a huszadik század közepétől kezdődően megújuló szentháromságtan a rahneri axióma alapján — „az üdvtörténeti Szentháromság az immanens, és megfordít­va”9 — újra kezdte gondolni az Isten kifelé irányuló tevékenységeinek oszthatatlanságáról vallott felfogást. Isten hozzánk intézett önkinyilatkoztatásának és önközlésének a valóságá­ból következik, hogy az üdvrendben olyannak mutatkozik, amilyen önmagában, azaz mind a három isteni személy az üdvtörténetben a Szentháromságon belüli örök eredet­relációjának megfelelően cselekszik. Noha a megtestesülés és a megváltás a Szenthárom­ság közös műve, mégis egyedül a Logosz/Fiú testesül meg, szenved kereszthalált és tá­mad fel. Bár a teljes Szentháromság életében részesedünk, mégis személy szerint az Atyától és a Fiútól elküldött Szentlélek az, aki lakást vesz a szívünkben, a hit és a szeretet révén hasonlóvá tesz bennünket Krisztushoz s így részt ad az Atyával való közösségben. A Fiúnak nem pusztán mi tulajdonítjuk a megtestesülést és a megváltást — mintha ezt bármelyik isteni személy megtehette volna —, ahogy a Szentléleknek sem csupán mi tu­lajdonítjuk a bennünk lakozást, hanem dogmatikailag biztosan állíthatjuk, hogy a közös üdvözítő isteni művön belül felcserélhetetlen és egymástól objektíve különböző, az egyes isteni személyekre sajátosan jellemző tevékenységekről van szó. Ha azonban az üdvtör­ténetben a Fiú és a Lélek elküldése által megvalósuló isteni önkinyilatkoztatás és önköz­lés eseményére igaz az oszthatatlan közös művön belül a személyi cselekvések objektív különbözősége, akkor nincs akadálya annak, hogy Isten minden kifelé irányuló tevé­kenységéről, így a teremtésről is, hasonlót állítsunk.10 Noha a teremtés egyszerre az Atya, a Fiú és a Szentlélek műve, mégsem azonos módon az. Annak a kérdésnek a megvála­szolására törekszik a trinitárius teremtésteológia, hogy a személyi sajátosságok szerint milyen egymástól valóban különböző, de egymásnak tökéletesen megfelelő módon cse­lekszik az Atya, a Fiú és a Szentlélek a teremtésben. A trinitáris szempontú teremtésteológiák kidolgozásához minden bizonnyal jelen­tős mértékben hozzájárult az a körülmény is, hogy magában a szentháromságtanban a korábbi intraperszonális (pszichológiai, az abszolút szellemi létből kiinduló) értelmezés mellett egyre határozottabban teret nyert az interperszonális-dialogikus megértési modell. Azzal, hogy ez utóbbi az isteni lét egységét nem az abszolút szellemi szubsztancia lényeg­egységeként, hanem a három isteni személy közötti abszolút szeretet tökéletes, kölcsö­nös közvetítés-, önközlés- és kommunikáció-eseményeként, mint perichoretikus vagy kommunióegységet fogja föl, elvileg nagyobb lehetőséget kínál arra, hogy a kifelé irá­nyuló isteni tevékenységekben, így a teremtés művében is határozott kontúrt nyeljenek az egymástól személy szerint különböző cselekvők cselekvési módjainak különbözősé­gei. Ezzel kapcsolatban két rövid megjegyzést érdemes tennünk. Egyfelől, az interper­szonális modell veszélye lehet a személyi különbségekhez képest az isteni lét egységének 9 Rahner, K.: „Der dreifältige Gott als transzendenter Urgrund der Heilsgeschichte”, in Mysterium Salutis 2, (Hrs^. v. J. Feiner, M. Löhrer), Einsiedeln — Zürich — Köln 1967, 328. Karl Rahner a következőképpen fogalmazza meg a kifelé irányuló, közös isteni tevékenységen belül a cselekvések objektív megkülönböztethetőségének magában a Szentháromság létében gyökerező alapját: „a há­rom isteni személy által közösen végzett, és ezért egy konkrét személynek csupán tulajdonított cselekvést mind a három személy a maga sajátos módján birtokolja (akárcsak az isteni lényeget), és e cselekvés szubzisztenciájának háromszoros módja — lényegileg (principiative) tekintve — éppúgy belsőleg hozzátartozik ehhez a cselekvéshez, és éppúgy szükségszerű eleme megvalósulásának, ahogyan az isteni lényeg szükségszerűen és mibenléténél fogva há­romszoros módon szubzisztál.” Rahner, K.: „Der dreifältige Gott als transzendenter Urgrund der Heilsge­schichte”, in Mysterium Salutis 2, (Hrsg. v. J. Feiner, M. Löhrer), Einsiedeln — Zürich - Köln 1967, 367. 48 TEOLÓGIA 2006/1-2

Next

/
Thumbnails
Contents