Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Dolhai Lajos: Puskás Attila: A teremtés teológiája
■ KÖNYVAJÁNLÓ gát tartalmazza. Ennek ellenére a könyv szerkezetében, belső felépítésében aránytalanságokat is felfedezhetünk: vannak olyan témák, melyeket a szerző nagyon részletesen tárgyal (trinitárius teremtésteológia, az emberi személy fogalma), néhány klasszikus kérdéskör viszont csak mellékesen és röviden jelenik meg (pl. monogenizmus-poligenizmus). Az angyaltan kritikájának nagyobb teret szentel mint a teológiai reflexiójának. A szerző tudatosan nem kívánt teológiai antropológiát írni, sőt az antropológiai kérdések tárgyalását is leszűkítette a teremtéshez legszorosabban kötődő témákra (vö. 37. old.). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint (1992) a teremtett embernek négy alaptulajdonsága van: az ember Isten képmása, test és lélek elválaszthatatlan egysége, kétnemű és Istennel való közösségre teremtetett (KEK 355). Célszerű lett volna kifejteni az ember teremtettségéből következő tulajdonságok mindegyikét. Bízunk abban, hogy hamarosan megjelennek a szerző dogmatikájának következő kötetei, melyekből összeáll a teljes teológiai antropológia. A magyar nyelvű dogmatikai szakirodalom jelentősen gazdagodott ezzel a teremtésteológiával. Német kézikönyvek és lexikonok magyar fordítása után végre egy dogmatikakönyv magyar dogmatikustól, amely nemcsak összefoglaló és népszerűsítő formában, hanem eredeti módon közvetíti a nemzetközi teológiai kutatás eredményeit a hazai közönség felé. Dolhai Lajos TEOLÓGIA 2006/3-4 215