Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Székely László: Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában
SZÉKELY LÁSZLÓ Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában teljesülnek az emberi létezés föltételei, s a priori lehetséges volna olyan kozmosz is, amelyben a víz előbb jelzett tulajdonoságai nem különlegesek, hanem minden folyadékra jellemzőek. Descartes természetfilozófiája Isten tökéletességéből és mindenhatóságából kiindulva egy ilyen, antropikus sajátosságok nélküli kozmoszt rajzol elénk, melyben a természeti törvények mint Isten bölcsességének és előrelátásának hordozói és megtestesítői, önmagukban képesek arra, hogy a káoszból az emberi életre alkalmas, rendezett világot hozzanak létre. Descartes kozmosza ezért értelmesen tervezett kozmosz annak ellenére is, hogy a természeti törvények maguk hozzák létre rendjét és ennek részeként az életre való alkalmasságát: Descartes-nál a tervezet a teremtés aktusához rendelődik, azaz a természeti törvények, az anyag és a mozgás isteni fogantatásának pillanatára megy vissza.18 Ezért tévednek azok, akik az antropikusan hangolt természeti számokat valamiféle új istenérvként próbálják meg fölhasználni a kozmosz isteni tervezettsége mellett. Igazából az általunk A)-val jelzett ontológia — s Descartes természetfilozófiája is ide tartozik — már önmagában egy tökéletes, s ugyanakkor az emberi élet számára kedvező kozmikus tervezetre utal, melynek keretében az antropikus kérdés egy transzcendens tervezőre hivatkozva megválaszolható. Eszerint a természeti törvények azért hoznak létre az értelmes élet számára alkalmas kozmoszt, mert egy értelmes lény ilyen szándékkal tervezete és teremtette meg azokat. Ez a filozófia- és a teológiatörténet klasszikus tervezettség-argumentuma, melynek alkalmazása nem igényel antropikus természeti számokat, antropikus értékeket. De tévednek azok is, akik materialista-ateista vitapartnereikhez hasonlóan az antropikus számértékekben és tulajdonságokban elsősorban azért látnak az isteni teremtés és beavatkozás mellett szóló evidenciákat, mert azok a természeti törvényekből levezethe- tetlenek, s így megmagyarázhatatlanok. Akik így gondolkodnak, azok szcientista-ateista társaikhoz hasonlóan úgy vélik, hogy a természeti törvényekből következő levezethető- ség és magyarázat Isten szerepének és a teremtés lehetőségének korlátozását jelenti, s ezért érvelnek szenvedélyesen e levezethetőség ellen. Mint láttuk azonban, valójában az A) ontológia — s így a karteziánius természetfilozófia — esetében éppen a természeti törvényeknek ez a magyarázathoz elégséges jellege jelenik meg hangsúlyos kiindulópontként a kozmosz tervezett és teremtett voltára vonatkozó gondolatmenetben, s ennek során nincs szükség levezethetetlen antropikus számokra. Akik az antropikus számértékek és tulajdonságok teológiai jelentőségét abban látják, hogy azokra a természeti törvények segítségével nem lehet magyarázatot adni, valójában a „hiányok”, a „rések”, a ,,fehér foltok” istenének foglyai, s fogalmilag tekintve ugyanazon a téves elméleti alapon állnak, mint ateista vitapartnereik, akik szerint a hiányok, a rések kitöltése a természeti törvények segítségével kiszorítja a világegyetemből Istent, s megcáfolja a vallásos világfölfogást. Az antropikus értékek és tulajdonságok valójában nem a tervezettség és a Tervező- Teremtő melletti érveket erősítik — ezek az érvek nélkülük is elég erősek —, hanem a tervezet és a teremtés mikéntjével kapcsolatosan indukálnak olyan kérdéseket, melyek nélkülük nem vetődnének föl. így, ha a keresztény teológia kontextusában vizsgáljuk a kozmosz antropikus jegyeit, abba a kérdésbe ütközünk bele, hogy a Teremtő vajon miért ezt a kimért formát választotta az ember létezéséhez szükséges kozmikus föltételek biztosítására? Miért csak a kozmológiai állandó vagy a gravitációs konstans igen speciális értékeire adta meg a koz18 PL: Descartes: Értekezés a módszerről, (szerk.: Boros Gábor) Budapest: IKON Kiadó 1992. 56. o. 196 TEOLÓGIA 2006/3-4
