Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Martos Levente Balázs: "Vele ettünk és ittunk..." (ApCsel 10,41). Emlékezés és önazonosság az Apostolok Cselekedeteiben
MARTOS LEVENTE BALAZS Vele ettünk és ittunk... ” (ApCsel 10,41). országának kézzelfogható, közvetlenül megtapasztalható közelségét jelentették17. A Jézus étkezéseiről szóló, teológiailag jelentős elbeszéléseket a következő témák és helyzetek köré csoportosíthatjuk: kenyérszaporítások18; lakoma a bűnösökkel, kitaszítottakkal19; az utolsó vacsora; lakoma mint az elérkezett, illetve eljövendő Isten országának a képe20. Variációk egy témára, mondhatnánk, amelyek mindegyike feltételezi és kiegészíti a többit. Elég csak a kenyérszaporitásról szóló elbeszéléseknek a liturgikus használat által befolyásolt nyelvezetére, vagy az utolsó vacsora hagyományában egyetlen biztosan jézusi mondásként általánosan elfogadott kijelentésre gondolnunk a szőlőtő terméséről és az új országról (Mk 14,25 par), hogy ezt a megállapítást igaznak tartsuk21. Az egyes elbeszélések mégis különböző jelentésárnyalatokat emelnek ki. A kenyérszaporítások a messiási ország bőségét jelzik. A bűnösök lakomája a farizeusokkal szembeni éles kontrasztban jeleníti meg az Isten országába szóló meghívást minden megtérni vágyó bűnös számára22. A lakoma témának ezek a variációi csak ritkán kapják meg a liturgiában és a patrisztikus hagyományban megszokott eszkatologikus jelleget23. A visszautasított meghívásról szóló példabeszédek is inkább jelenvaló eszkatológiát sejtetnek. A felsorolt jelentésárnyalatok az utolsó vacsorára is érvényesek, következésképpen a kereszténység egyetlen általánosan elfogadott kultikus ünneplésében, az eukarisztiában is kivétel nélkül megvalósulnak. Mit tesz tehát Péter, amikor bemegy Kornéliusznak, a pogány embernek a házába, és vele együtt eszik? Azt, amit Jézus cselekedett, amikor együtt étkezett például Zakeus- sal vagy Lévivel a vámosok és bűnösök társaságában. A vámosok és bűnösök most tisztességes, megtérni vágyó, ámde a zsidó hagyományok szempontjából tisztátalan emberek. A messiási idők végleges bőségét a kenyérben való bővelkedés helyett a Szentlélek eljövetele, a váratlanul megvalósuló „kis pünkösd” jelzi. A Jézust kérdőre vonó farizeusok helyét pedig a Péternek szemrehányást tevő testvérek foglalják el. Cseppet sem hízelgő analógia Lukács részéről! A „vele ettünk és ittunk” kifejezés tehát tökéletesen beleillik a szövegösszefüggésbe, kiváltképp akkor, ha nemcsak a feltámadás utáni étkezésre értelmezzük, hanem a feltámadás előtti emlékekre is. 17 Ez a hivatkozás különösen gyakran fordul elő a szociálisan érzékeny teológia világában. C. Floristan, J. Molt- mannra hivatkozva állítja, hogy Jézusnak az Isten országáról szóló tanítását úgy ismerhetjük meg, ha példabeszédeit mint az Országról szóló tanítást, a gyógyításokat mint ennek legfontosabb csodáit, az étkezéseket mint a bűnösökkel való közösségvállalás jelét, a nyolc boldogságot pedig mint az Ország alkotmányát olvassuk. A kenyérszaporításban Jézus mintegy asztalhoz ül a sokasággal, a bűnösökkel, a nekik adott kenyér egyszerre jelképezi számukra a megbocsátást és az osztozás szükségességét. Vö.: C. Floristán, „Gesú, il Regno, la Chiesa”, in J. J. Tamayo-Acosta, 10 Parole Chiave su Gesú di Nazaret. Dalle ’vite’ di Gesú al Gesú della ’Vita’ (Assisi 2002) 209-245, itt 214-216. 18 Mk 6,30-44; 8,1-10; Mt 14,13-21; 16,32-39; Lk 9,10. 17; Jn 6,5-15. 19 Mk 2,13-17; Mt 9,9-13; Lk 7,36-50; 15,2. 23. 32; 19,1—10. A Márknál és Máténál ismétlődő szekvencia (Mk 2,13-17. 18-22. 23-28 illetve Mt 9,9-13.14-17; 12,1-8) a bűnös meghívásáról, a böjt új jelentéséről és a szombati kalásztépésről ismét élénken mutatja az étkezések fontosságát. Az étkezés annyira fontos kulturális alaphelyzet, hogy mintegy magától kulcsfontosságúvá válik a vallásos megnyilvánulások világában is. 20 Mt 22,1-13; Lk 14,15-24; 13,25-30. 21 Lásd ehhez J. Gnilka, A názáreti Jézus. Üzenet és történelem (Budapest 2001) 164—165. 22 Az emberi elme gyakran kontrasztban fogja fel világosan az igazságot. Az antik lakoma műfajt használta fel Lukács mondandójának ajobb kifejtéséhez, úja Székely J., Az Újszövetség teológiája (Budapest 22004) 177-180. 23 Kivétel talán Lk 14,13—15 boldogmondása, illetve a lakomához is kapcsolódó (vö. Mk 2,13-20) menyegző képe Mt 25,1-13-ban. Az ószövetségi hagyományban már ismert íz 25,6-8, mint a végső idők lakomája. 158 TEOLÓGIA 2006/3-4
