Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Harsányi Ottó: A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása
A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása HARSANYI OTTO A keresztény hagyomány talaján kialakult lelkiség választ próbál adni erre a határtalan emberi vágyakozásra, amely Istennek az emberek iránti szeretetéből és az ennek megfelelő emberi válaszból indul ki. Az évközi 21. vasárnap könyörgésében így imádkozunk: „Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket.”70 Korunk embere legtöbbször múló, véges, e világi vágyakat állít végtelen vágyai célpontjába. Sokszor éppen a szeretett személy válik a végtelen emberi vágyak betöltésének eszközévé. Amikor szeretünk, igyekszünk a szeretett személyt „imádni”, sőt „isteníteni”. Aki szeret, szíve mélyén magát Istent keresi, azt, aki vágyait teljes mértékben képes betölteni, és így végül is az örökkévalót és a végtelent keresi. Az ember ezért szíve választottja számára hasonló dolgokat ígér. Felmerül a kérdés, hogy vajon melyik ember ígérhet ilyen dolgokat? A szerelmesek túlzott igényei nem véletlenül születnek bennük. Ezek a vágyak az emberi szeretet végtelen dinamikájából fakadnak, hiszen a szeretet a határtalanságra és a végtelenségre törekszik. A szeretetnek valóban ebbe az irányba kell tartania, mert legbenső valóságában Istenre van irányítva. A szeretet azonban magában hordozza az önpusztítás veszélyét is, ezért a párkapcsolatban meglévő szeretetet állandóan művelni és nagy figyelemmel nemesíteni kell. A szeretetben a legfontosabb erény az irgalom. Ezzel az erénnyel megbocsátom a másiknak, hogy nem tud számomra Isten lenni. A misztagógia, amely módszert a bécsi pasztorálteológus Paul Michael Zulehner ajánl a házassági felkészüléshez, a legértékesebb szolgálat, amellyel az egyház hozzásegítheti a fiatal párokat kettejük belső világának felépítéséhez. Ha a szerelmesek Isten erőterében szeretik egymást, akkor képesek szívük választottját felszabadultan szeretni saját korlátaikon belül is. így nem érzik szükségét annak sem, hogy folyamatosan teljesíthetetlen elvárásokat fogalmazzanak meg pácukkal szemben. A szeretetben való kudarctól való folyamatos félelem csökkenhet, hiszen a beteljesülés nem csak tőlük függ. A házasság, a közvélekedéstől markánsan eltérően, nem kínál földi paradicsomot. Ugyanakkor magán hordozza a végső üdvösség egyes vonásait. 3.4. A családok lelkipásztori támogatásának és az élet kultúrájának központi szerepe Az élet védelme és a családok támogatása nem csupán stratégiailag fontos eleme a pasz- torálteológiának egy olyan helyzetben, ahol a házasság és a család intézménye, valamint az élet védelme ellen számtalan kihívással kell szembenézni. Az élet és a család védelmének központi szerepe teológiai jellegű és egyben elválaszthatatlan az egyház egészének lelkipásztori szolgálatától. Az új evangelizáció és a család kapcsolatát VI. Pál pápa a következőképpen fogalmazza meg az Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában: 70 Missale Romanum, 471: Dominica XXI “Per Annum”. Collecta: “Deus, qui fidelium mentes unius efficis voluntatis, da polpulis tuis id amare quod praecipis, id desiderare quod promittis, ut, inter mundanas varietates, ibi nostra fixa sint corda ubi vera sunt gaudia”. — Római Misekönyv, 347: Évközi 21. vasárnap, Könyörgés. TEOLÓGIA 2006/3-4 129
