Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Harsányi Ottó: A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása
A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása m HARSÁNYI OTTÓ fásához hasonlít, akkor az érett szerelem pedig a születéshez, amelyben a másik úgy áll előttünk, mint saját önazonossággal rendelkező és visszautasíthatatlan személy.60 3.2. A házaspár egysége. A félelem nélküli önátadás A jegyesek felkészítésének egyik sarkalatos pontja a stabil és egyúttal boldog kapcsolat lehetőségében való hit és bizalom felébresztése, amely ellentétben áll a médiák egy része által sugárzott modellekkel és korunk szubkultúrájával, amely túlnyomó többségében negatív mintákat közvetít. A személyközpontú, perszonalista megközelítés kifejezetten értékek az emberek közvetlen tanúságtételét. Egy akadémiai ízű előadás anyagát hamar elfelejtik az emberek, de egy baráti vagy ismerős pár, vagy más tisztelettel övezett személy megnyilatkozásai azonban sokkal jobban megmaradnak. Ez a példa rámutat arra, ahogy egy társadalom civilizáltsági fokát az igazságosság és a szolidaritás megvalósulásán, és a legsebezhetőbb polgárok védelmének előmozdításának sikerén lehet lemérni. Ehhez hasonlóan egy pár életében a már megvalósított egység mértéke a másik elfogadásának, és gyengeségei, szenvedése enyhítésének képességéből ítélhető meg.61 Az élet lelki minősége megköveteli, hogy a pár tagjai ismeijék fel a házastársi kapcsolat pozitív tulajdonságait akkor is, amikor szükségszerűen konfliktushelyzeteket élnek át. Nem elegendő ezért az összeütközéseket megelőző tevékenység, hanem el kell fogadni magát a tényt, hogy a meg nem értés és a nehézségek pillanatai időnként elkerülhetetlenül jelentkeznek. A jegyesek könnyebben túl tudnak lépni a megpróbáltatásokon, ha hozzá vannak szokva az én-te konfliktusok kezeléséhez. A kölcsönös megegyezés által mindegyikük elfogadja, hogy nem követel semmit magának, ha azt a másik szabadon nem adja. Ilyen értelemben egy életen át jegyes marad a házas ember is, legalábbis abban az értelemben, hogy újra és újra megkéri kedvese kezét, meghódítja és visszahódítja a másik szerelmét. Az ilyen értelemben vett „másik”, aki mindenki mástól különbözik, képes lesz arra, hogy az „én”-t egyre inkább megismertesse önmagával, hogy értékkel ruházza fel létét a világban, és korábban soha nem tapasztalt harmóniát éreztessen meg vele. A mai társadalomban a szolgálat az alárendeltséggel, a kiszolgáltatottsággal és a szer- vilizmussal kapcsolódik össze. Ez a jelentésréteg elhomályosítja a személyként való létezés eredeti jelentését. A személy minősíti és elmélyíti az emberi és lelki érettséget, amely a „szervusz” köszöntő szó őszinte jelentésében is kifejeződik, amelyet hazánkban és Ausztria több tartományában (pl. Tirolban) a mai napig használnak. Ezért fontos, hogy a jegyesek találkozzanak olyan boldog, kiegyensúlyozott és kölcsönös hűségben élő párokkal, akik elégedettek választásukkal, és hálásak Istennek a bennük lévő szeretet ajándékáért még idős korukban is. Szükséges, hogy a jegyespárban összekapcsolódjon a kölcsönös vonzalom felemelő érzése, a boldogság erkölcsi, lelki követelménye és a hűség elhatározása. Saját létünk a másiknak történő szabad odaajándékozása nem más, mint a kapott és elfogadott szeretetre adott válasz. Az átadott, odaajándékozott élet egyben megvalósult, megvalósított élet is.62 A házasságban a jegyesek félelem nélkül adhatják oda életüket, ha tulajdonképpen Istenben bíznak, amikor társukban bíznak. Ezzel ellenkezően érthető, hogy hit nélkül a házasság félelemhez vezethet, mint abban az esetben 60 Vö. Uo., 8-9. 61 Vö. G. P. Di Nicola, “Un sicuro ancoraggio”, 34—36. 62 Vö. Uo., 38-40. TEOLÓGIA 2006/3-4 125
