Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Harsányi Ottó: A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása
HARSANYI OTTÓ ■ A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása 3. A CSALÁDI KÖZÖSSÉG BIZTOS ALAPJA A BENNE LÉVŐ KAPCSOLATOK ÁPOLÁSA Korunk fiataljai szeretetben gazdag, kiegyensúlyozott családot kívánnak, ahol a szülők naprakész ismeretekkel rendelkeznek és készek a párbeszédre, azaz olyan családot, amely nyitott a szociális és kulturális problémákra.57 Ebben az értelemben a családnak az emberi kapcsolatokkal és értékekkel összefüggő feladatai vannak. A mai társadalom összetett és elszemélytelenítő struktúráival szemben kell értékekben gazdag tartalékot és hátországot képeznie, ahol az egyén biztos menedéket és feltöltődést talál. A fiatalok számára nem annyira a házasság intézménye jelent problémát, hanem a házasságon belül meglévő párkapcsolatnak a fiatalkori ideálok szintjén történő megtartása.58 3.1. A szeretet pillanatai A nyugati világ szeretettapasztalata törékeny és hiányos. Amiben a szeretet manapság egyre inkább hiányt szenved, az pontosan a „személyes történelem”, a szeretetkapcsolat története, amely a tartós elkötelezettségből és a közös kapcsolatépítésből forrásozik. Mindaz, ami a szeretetkapcsolatokból nem osztható meg másokkal az az egyén szféráján belül marad. Különösen a szeretetnek az emberi létre vonatkozó mélyebb jelentése zárul a magányos individualizmus korlátái közé. Egyik oldalról a már-már idegesítő felszólítás hallatszik: „legyetek boldogok”, a másik oldalról pedig az individualizmus érdektelensége sugárzik a következő kijelentésben: „végeredményben a dolog nem ránk tartozik, a te boldogságodnak igazából nincs másokkal megosztható vonatkozása”. Ebből az érdektelenségből további értékvesztés származik, a cél és a fokozatosság jelentésének elvesztése.59 Általánosságban elmondható, hogy az elmélyült szeretet a szerelemben születik, ahol a kapcsolat vonzásának spontaneitása játssza a fő szerepet. A spontaneitásban nincs semmi rossz, ugyanakkor semmi sem hoz gyümölcsöt gondoskodás, ápolás, művelés nélkül, így a szeretetkapcsolatok sem. Az önmagába bezárult szerelem hibája ahhoz az emberhez hasonlítható, aki egy elhagyatott vidéki helyen találva magát úgy gondolja, hogy tétlenül maradva is képes ott kényelmesen élni. A színeváltozás eseménye ebből a szempontból is sok hasznos tanítást tartalmaz (vö. Lk 9,28—36). A szeretett tanítványok különös eksztatikus élményben részesülnek, amelyet Péter, aki a leglobbanékonyabb természetű volt közöttük, rögtön tartóssá akart tenni. Jézus azonban visszavezeti övéit az emberek közé, ahová küldetésük szól. Jézus színeváltozásának eseménye annak a dicsőségnek az elővételezése volt, amelyhez a szenvedésen és a halálon keresztül vezet az út. A szerelem magával ragadó élménye természeténél fogva csak bevezetés a sokkal nagyobb tapasztalathoz, az érett szerelem megtapasztalásához. Minden komoly munka erőforrások tudatos bevonásával jár és a kezdeti állapot megváltoztatását hozza magával. A szerelem esetében ez azt jelenti, hogy a kezdetek spontaneitása a két személy folyamatos kommunikációja és együttműködése során egyre inkább átalakul. A szerelem által az ember képes kilépni a ‘páros magányból’ azért, hogy a ‘kettős egységbe’ léphessen be. Ha a kezdeti szerelem a másik önmagunkba fogadásának fogalmához, illetve megvalósí57 Vö. G. P. Dl Nicola (szerk.), Lafamiglia vista dagli adolescenti: riflessioni su una indagine in Abruzzo, Demian, Te- ramo, 1994. 58 G. P. Di Nicola, “Un sicuro ancoraggio”, Famiglia Oggi 22 (1999/5) 33-41, itt 34. Vö. F. Botturi, “Dialettica delTamore e costruzione familiare”, La coppia giovane 15 (2002/2) 4—5. 124 TEOLÓGIA 2006/3-4
