Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Harsányi Ottó: A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása
A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása ■ HARSÁNYI OTTÓ kezdetekor történt teremtő tevékenységtől is, amikor Isten önmagukban teljes létezőket hozott létre, amelyek megalkotásához nem vette igénybe semmilyen más teremtmény közreműködését.51 „Mindezért szükséges, hogy a szülők szándéka igazodjon Isten akaratához úgy, hogy a szülők úgy akagák az új emberi teremtményt, ahogy maga a Teremtő akaija: azaz ‘önmagáért’. (...) A fogantatás eseményekor az ember Istenben már az örökkévalóságra van szánva.”52 Szükséges megjegyeznünk, hogy a házasság lényegét nem meríti ki a gyer- meknemzés, hiszen a házastársak közössége ugyanolyan súllyal jelenik meg ebben a szentségben. A házasság azonban nem csupán az életadásra alapíttatott, hanem a személyek közötti felbonthatatlan szövetség éppúgy igényli, mint a gyermekek java, hogy a házastársak kölcsönös szerelme helyes módon jusson kifejezésre, fejlődjön és érlelődjön. így még akkor is, ha nélkülözniük kell a sok esetben forrón óhajtott gyermekáldást, a házasság megmarad, mint teljes életközösség, és megőrzi értékét és felbonthatatlanságát.53 A zsinati tanítás újbóli bemutatása megfelelőnek látszik, hiszen katolikus körökben máig is fellelhető az a vélemény, amely szerint a házasság főként és elsődlegesen a gyermek- nemzésre irányul.54 Amikor a házastársak szülőkké válnak, akkor még inkább házastársakká válnak, és ezért még jobban nyilvánvalóvá és érthetővé válik, hogy a szülői hivatás a házasság megkoronázása. A tény, hogy egy ember megszületik, hogy „ember született a világra” (Jn 16,21), valójában egy húsvéti jel. Erről maga Jézus beszél az apostoloknak, amelyről János evangélista számol be Jézus szenvedésének és halálának eseményeit megelőzően. Jézus szenvedését egy szülő asszony fájdalmaihoz hasonlítja: „Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szo- rongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Jn 16,21). Krisztus halálának „óráját” (vö. Jn 13,1) itt a szülési fájdalmait átélő asszony „órájához” hasonlították, egy új ember születése pedig az életnek a halálon aratott győzelmében találja meg igazi értelmét, amely Krisztus feltámadásában valósult meg.55 Az újszülött védtelen és sebezhető, csak szülei gondoskodó magatartása és felelőssége által nyer oltalmat. A másik ember szüksége mindig erős erkölcsi felhívásként jelenik meg, azonban itt ez a felhívás különös erővel és hangsúllyal jelentkezik. Ebben az összefüggésben még inkább érthető azon szülők szenvedése, akiknek nem lehet gyermekük. „A házastársak gyermek utáni vágya természetes, amely a házasság természetébe írt apaság és anyaság hivatását fejezi ki. (...) A sterilitás, bármely okra legyen is visszavezethető, és bármilyen is legyen gyógyításának esélye, mindenképpen komoly szenvedést jelent.”56 51 A. Marranzini, Anima e corpo, in L. Pacomio (szerk.), Dizionario teologico interdisciplinare, vol. 1, Marietta, Torino 1977, 364-378, itt 375. 52 LCS 9,7, in: A AS 86 (1994) 880, EV 14,196. 53 GS 50,3, in: AAS 58 (1966) 1071-1072, EV 1, 1480; IIVZS 696. 54 Vö. P. Carlotti, “La famiglia comunione di persone”, 733—734. 55 LCS 11,7, in: AAS 86 (1994) 885, EV 14, 209. 56 DVII. 8, in: AAS 80 (1988) 96-97, EV 10, 1236.1238. TEOLÓGIA 2006/3-4 123
