Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
KUMINETZ GÉZA ■ A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében állam illetéktelenségének elve. Az állam tehát nem irányíthatja és nem is akadályozhatja a vallásos cselekedeteket. Ez persze egyáltalán nem jelenti, hogy az ép államhatalomnak ne lennének súlyos kötelességei ezen alapjog megfelelő gyakorlásának biztosításában. Sőt, az igazi jogállamoknak világos képük kell hogy legyen arról, melyek egy-egy vallási közösségre jellemző lényegi elemek. Ha ezzel nem lenne tisztában a hatalom, úgy mindenféle vallásosnak látszó társaság számára jogi elismertséget adna, ami a vallási jelenség becsületét, hitelét ásná aztán alá. Itt kell megemlítenünk az ún. történelmi egyházakat, vagy a már elismert vallási közösségek szerepét annak elbírálásában, hogy egy új vallási közösség elismerése kívánatos-e, illetve hogy rendelkezik-e a vallás sajátos és nélkülözhetetlen jegyeivel. Véleményünk szerint egy jogállam akkor jár el helyesen, ha nem kerüli meg ezen szervezetek véleményét, vagy még inkább, ha nem jár el ezek beleegyezése nélkül. Ez annál is inkább fontos, mivel az új közösség ennek a már létező közösségnek lesz a tagja. Összességében a vallásszabadságjoga alapjáról azt kell mondanunk, hogy nem állami kegyből, nem a társadalmi toleranciából ered, hanem valódi természetjogi előírás, mivel az emberi természettel magával adott. További pontosítás, hogy nem is az állami jogrend alapján kiszabott alanyi jog. Akár abban az értelemben, hogy ha egy adott állam jogrendje ezt nem teszi lehetővé, akár abban az értelemben, hogy ki-ki szabadon dönthet e joggal való éléséről vagy nem élésről. Ez a jog tehát az állami jogrend rendelkezéseitől függetlenül megillet minden emberi személyt. Ha valamely állam jogrendje ezt nem tenné lehetővé, úgy az az államhatalom nem felelne meg a jogállamiság követelményeinek. Más szóval: ezt a jogot az államhatalmi tényezők nem létesítik, hanem csak deklarálhatják és deklarálniuk is kell. Ami pedig a fentiek második részét illeti, az egyén számára ez nem olyan szabadságjog, mint pl. a házassághoz való jog, tehát ki-ki belátása szerint tartózkodhat a házasságkötéstől, mivel nincs rá a természetjog alapján kötelezve. A vallásszabadság ellenben olyan jog, mely egyúttal természetjogi kötelezettsége is az egyénnek. Legalább abban az értelemben, hogy kinek-kinek kötelessége megalapozott világnézetet, erkölcsi értékrendet kialakítania s aszerint élnie. A társadalom pedig intézményesen köteles biztosítani azokat a feltételeket, hogy az egyén megszerezze a vonatkozó ismereteket, s hogy így az egyén valóban döntési szituációba kerülhessen. 6. A vallásszabadságjoga mint az egyház és a politikai közösségek közti kapcsolatok alapja A fentiekben a vallásszabadságjogát inkább egyéni alapjogként szemléltük, most pedig rátérnénk annak kollektív és intézményes dimenziójára. Az egyes nemzetek, államok területén különböző szervezett vallási közösségek élnek, akár csak ténylegesen, akár pedig jogi elismertségnek örvendve. Kívánatos és szükségszerű e közösségek és az állam közti kapcsolatok tisztes rendezése. E tisztes rendezésnek ma az alábbi négy elvre kell épülnie: 1. Az egyház (és a jogi elismertséget kapó vallási közösségek) szabadsága és függetlensége, 2. Az állam autonómiája és laicitása,19 3. Az ép együttműködés (sana cooperatio) az emberi személy szolgálatában és 4. Az emberi személy primátusa: mivel minden tisztességes társadalmi rendnek az emberi személy a kiinduló pontja, a központja és a célja. 19 Ezzel kapcsolatos bővebb információt lásd: Cardia Carlo: Prindpi di diritto ecclesiastico. Tradizione europea legislazione italiana. Torino: G. Giappichelli Editore, 2002. 107—190. 10 TEOLÓGIA 2006/1-2
