Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 1-2. szám - Papp Miklós: A teológiai etika gyújtópontja a Hegyi beszéd hermeneutikai olvasatában
hogy olyan erős akaratot fejlesztünk ki, ami rá tud kényszeríteni minket, hogy megtegyük, amit nem akarunk. Krisztusban eljuthatunk az igazi természetünkig, amit utána nem kell erőltetni, hanem „másképp már nem tud cselekedni" az ember. Krisztus nem valami tőlünk idegen magatartásra, hanem az igazi önmagunkra hív.42 Olyan ez, mint pl. az udvariasság: aki megszokta, belátta, az nem tud nem udvarias lenni. Olyan ez, mint az igazán szerelmes magatartása: nem tud nem hűséges lenni. A cselekvés tökéletessége, az életvezetés tökéletessége a maga kezdetét a gondolkodásban veszi: be kell lépni Jézus Atyjához való szeretetkapcsolatába. Isten országa a kezdetét az imád- ságos gondolkodásban veszi, onnan árad ki a világra. A többletet Jézus szavakkal és tettekkel is alátámasztja, a szó és az életbizonyosság egyetlen élő egységgé válik. Ahogy az antitézisekben szóban tesz hangsúlyokat, úgy tetteivel megerősíti ezeket (törvénykritika pl. a szombati nyugalomhoz való hozzá- nyúlás is), tetteivel is hangsúlyokat tesz: Jahve irgalmasságot akar és nem áldozatot. Tettei is üdvösséges megbotránkoztatások, amelyek további meggondolást követelnek.43 A többlet illusztrálása szóban a képszerű kazuisztika segítségével történik. Az erőszakmentesség különböző illusztrációit („tarts oda a másik orcád", „menj kétannyit") nem újkori értelemben vett cselekvési normákként kell olvasni. Nem konkrét parancsok ezek, amelyeket egyszerűen csak le kell másolni, és szó szerint meg kell tenni, hanem igazából sokkoló provokálások, amelyek az etikai kreativitást akarják felébreszteni, hogy keressük meg Jézus Atyja akaratát ilyen helyzetekben is.44 Ezek a képek sokkal inkább az ószövetségi kazuisztika igényeit, céljait mutatják be alaptalannak, értelmetlennek, hiszen Jézussal egy új gondolkodási horizont tárult fel. A probléma áthelyezése zajlik, mert Jézusban a valóság más lett.45 Egy új cselekvési perspektíva tárul fel: a gonosz elleni kazuisztikus küzdelem csak fokozati volt, helyet készített a feltétlen kiengesztelődésnek. Jézus atyatudatával egy olyan többlet áll a keresztény hívő és a közösség rendelkezésre, ami képes megszabadítóan feltörni azokat az ördögi köröket, amelyek mindig új nekifutásban keresik a maguk megerősödését. Bár Jézus hívása felülmúlja a parancsok síkját, kazuisztikus képeit („tartsd oda a másik orcádat", „menj kétannyit") nem lehet közvetlenül lefordítani a normák síkjára, ez mégsem jelenti azt, hogy erkölcsi igénye absztrakt utópiával lenne egyenlő. Jézus inkább egy gyújtópontot ad, lángot, ahonnan láthatóvá tette a végtelenbe előrenyúló célvonalakat. A gyújtópont dinamikájából ezeken a célba futó vonalakon kell egy új teológiai etikának hermeneutikusan-kazuisztikusan előrébb tapogatóznia. Teljes kihívás előtt áll az erkölcsi ész innovatív kompetenciája: ezen vonalak mentén kell lépésenként előrébb haladnia, ki kell puhatolnia a kiengesztelődést jobban szolgáló cselekvési alternatívákat, és ezeket kell egzisztenciális mérlegeléseken keresztül normaetikai síkra lefordítania. Jézus Krisztus nemcsak az ószövetségi törvényt, de a nor42 Bloom, A., Az élő ima, 71-72. 43 RÖMELT, Normativität, ethische Radikalität und christlicher Glaube. Zur theologisch-ethischen Hermeneutik der Bergpredigt, in: Zeitschrift für Katholische Theologie, 114 (1992) 293-303. 44 VOGTLE, A., Ein „unablässiger Stachel", in: Mmerklein, H., (szerk.) Neues Testament und Ethik, Freiburg 1989,53-70. 45 Beszélhetünk a „szeretet ellenvilágáról": akik hitben elfogadják Isten végérvényes közelségét, Isten győzelmét a szenvedésen és a halálon, azok az élet határhelyzeteiben máshogy tudnak mérlegelni és cselekedni. RÖMELT, J., Vom Sinn moralischer Verantwortung, Regensburg 1996, 56. 49
