Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában
szentségeket, és kezdi értékelni a szentségek lényegbevágó és pótolhatatlan jelentőségét a keresztény egzisztencia számára, mi pedig kifejezetten reflektálunk arra, hogy az „ige egyháza vagyunk".39 Katolikus40 és protestáns részről is voltak olyanok, akik rámutattak K. Rahner gondolatmenetének hiányosságaira. Katolikus részről leginkább W. Kasper, aki Mühlen és Congar nézetéhez csatlakozva hangsúlyozza, hogy a szakramentális ekkleziológiát ki kell egészíteni a pneumatikus egyházfelfogással és más szempontokkal. Tovább arra is rámutat, hogy Rahner értelmezési kísérlete egy sajátos apória elé állítja a katolikus teológiát: szeretnénk az igét a szentségekhez hasonló rangra és méltóságra emelni, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a hét szentségből mintegy nyolcat csinálunk, azaz elmossuk az ige és a szentségek közti különbséget. Az egyik lehetőség az, hogy az Isten igéjét úgy tekintjük, mint a szentség deficiens41 módját, ami kétségtelenül előrelépés az eddigi szemlélethez képest, vagy pedig a szentséget úgy tekintjük, mint az igei esemény toldalékát. Kasper szerint csak az antropológiai és krisztológiai vonatkozások figyelembevételével mutathatunk a verbum és sacramentum sajátos egységére. Azt kellene megértenünk, hogy „Jézus Krisztus a szót és jelszerűséget, melyek az emberhez tartoznak, az üdvösség szavává és jelévé tette".42 Protestáns részről G. Ebeling,43 M. Köhnlein44 és Vajta Vilmos értékelte részletesen Rahner értelmezési kísérletét a verbum és sacramentum viszonyának meghatározására. Mindhárman főként ekkleziológiai szempontból tartják elfogadhatatlannak Rahner ökumenikus jellegű szentségmeghatározását. Vajta Vilmos szerint Rahner egyháza önálló, független, szakramentális ontológiai valóság, amely saját belátása szerint újabb és újabb eszközöket vesz igénybe Krisztus győzedelmes kegyelmének közvetítésére. Nyilvánvaló, hogy a protestáns teológus nem tudja elfogadni a rahneri szakramentális ekkleziológia legfőbb megállapításait, mint pl.: „Krisztus egész üdvösségi műve reál- prezenciában létezik az egyházban". A protestánsok számára az egyház nem a tovább élő Krisztus, nem ősszentség, s főként nem mondhatjuk azt, hogy az egyházban és az egyház által folytatódik a megtestesülés misztériuma. A megtestesülés misztériuma csak Krisztusra vonatkozik. Vajta szerint „az ekkleziológia akkor cselekszik helyesen, ha Krisztus szentségéhez csatlakozik, és nem állítja helyébe az egyházat".45 Nyilvánvaló, hogy Rahner értelmezési kísérlete önmagában nem elég a kérdés kimerítő megválaszolására. A Strasbourgi Ökumenikus Intézet - amely 1970-ben tárgyalta ezt a témát - arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy csak az antropológiai, krisztológiai, ekkleziológiai és eszkatológiai szempontok figyelembevétele együtt mutathat rá arra, hogy az ige és szentség lényegében összetartoznak.46 A Római Szent Anzelm 39 Uo. 317. 40 Vö. MOOS, A., Das Verhältnis von Wort und Sakrament in der dcutschprachigen katholischen Theologie des 20. Jahrhunderts, Paderborn, Bonifatius, 1993 (Konfessionskundliche und kontroverstheologische Studien, 59). 41 W. Kasper szerint ez figyelhető meg Rahner értelmezési kísérletében, vö. in: Wort und Sakrament, 430. 42 Wort und Sakrament, in: Theol. Jahrbuch 1976, Leipzig 437. Ugyanezt hangoztatja F.-J. NOCKE is, vö. Parola c gcsto. Per comprendere i sacramenti, Brescia, Queriniana, 1988. 43 Ebeling, G., Worthafte und sakramentale Existenz, in: Wort Gottes und Tradition, Göttingen 1964,214. 44 Köhnlein, M., Was bringt das Sakrament? Eine Disputation mit K. Rahner, Göttingen 1971. 45 VAJTA, V., Evangelium und Sakrament, in: Oecumenica, 1970,25. 46 Zusammenfassung der Gruppendiskussionen, in: Oecumenica, 1970,256-275. 119
