Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Dér Terézia: Szent István király térítő tevékenységének tükröződése verses zsolozsmájában
fl Si plebs ista suscepisset, alium discipulum forsitan ei misisset deus quendam alium: sed rebellis gens et fortis gens grandis audacie, per eundem virum fortis danda fuit grade. fl Magnus sampson ad dominanadum leonem innititur ad vngaris predicandum rex fortis eligitur; ex leonis fauce mellis fauus gratus nascitur, ex vngari ore dulcis deo laus exprimitur. Ha e nemzet mesterének Mást is bírna vallani, Tetszett volna Istenének Más apostolt küldeni. Ám e nyakas, délceg fajta, Kardos markú nemzetet, Nem más, csak egy magafajta Harcos téríthette meg. Az oroszlánt megigázni A nagy Sámson kelletik: Magyaroknak prédikálni Erős király küldetik. Torkából az oroszlánnak Drága lépes méz csepeg: Száján a magyar királynak Édes, szép dicséretek. Az első és a harmadik antifona erőteljes biblikus ihletéssel ünnepli István tevékenységét. A magyarok királya leigázta a Szentírás veszedelmes ragadozóit, Krisztus hitére térítette a szilaj magyar népet. Az első antifona kiemeli, hogy I. István mindenfajta ember esetében megtalálta a célravezető módszert. A zsolozsma szerzője úgy idealizálja hősét, hogy közben nem rugaszkodik el a valóságtól: az eszközök között a rémisztő fenyegetések is szerepelnek. A munka alkotója formai szempontból is figyelemre méltóan oldotta meg feladatát. Három soron keresztül paralelisztikus szerkesztést alkalmaz, amelynek eredményeként az összetartozó szavak az egyes sorokban ugyanazt a helyet foglalják el, s a következő „olvasatot" adják (főnév - ige - szubsz- tantivizált melléknév sorrendjében összekapcsolva): minis terret pravos; precibus mulcet mites, donis incitat vanos. A harmadik antifona a Biblia csodálatos erejű hősével, Sámsonnal állítja párhuzamba Istvánt: ahogyan az oroszlán pusztulásából új élet születik, s a tetemében támadt méhek „édes mézet" adnak,26 úgy hangzik fel a magyar király, s minden bizonnyal a kereszténység felvétele által új életre kelt magyarság ajkán is, „Isten édes dicsérete"27. A találó kép megfogalmazása itt is figyelmet érdemel. A költő ismét párhuzamos szerkesztést alkalmaz: ex leonis fauce = ex ungari ore; mellis favus gratus nascitur = deo laus exprimitur. A belső rímek sajátos játéka a leonis ... mellis, valamint a favus gratus nascitur kifejezésben, a dulcis deo alliteráció, a favus gratus és a dulcis laus szókapcsolatok khi- asztikus elrendezése hangulat- és hanghatás tekintetében is az Úr dicséretére felhangzó ének szépségét s az egész esemény magasztosságát érzékeltetik. A második antifona sajátosan illeszkedik az alapvetően idillikus hangulatú első és harmadik közé: ez az ének indokolja meg Isten választását. A magyarok „nyakassá- gát" csak egy bátor és szigorú király törhette le, s téríthette Krisztus hitére. E szavakat 26 DOBSZAY, 2003,401. 27 Az ungari genitivust generalis singularisként értelmezve vonatkoztathatjuk az egész magyarságra is, nem csupán annak királyára. 108
