Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Dér Terézia: Szent István király térítő tevékenységének tükröződése verses zsolozsmájában
A verses officium ezt az éneket nem vette át, ábrázolásmódja ennek ellenére későbbi mondandónk szempontjából is figyelmet érdemel.8 Az első antifonával szemben, amelyben István királynak népe térítésében szerzett érdemei elvontabban, lelki, szellemi síkon jelennek meg, e helyen feltűnik a térítés másik oldala: az a kemény küzdelem, amelyet a keresztény hit terjesztése jelentett. Ebben a strófában felsejlik a Koppány felett diadalmaskodó uralkodó alakja. Istvánnak véres háborúkat kellett vívnia a saját népéhez tartozókkal, olykor rokonaival is, hogy uralmát a Kárpátmedence egészére kiterjessze, s ezzel együtt a nyugati kereszténységet meggyökereztesse. Az állam- és egyházszervezet kiépítése csak igen komoly áldozatok árán valósulhatott meg, a néptől és a királytól egyaránt nagy árat követelvén. Mindezek emléke tükröződik vizsgált énekünkben. A verses zsolozsmába beépített öt laudes antifónát illetően Mezey László 1948-ban írott tanulmányában Guido Maria Dreves megállapításához csatlakozva úgy foglalt állást, hogy ezek a strófák a szorosan vett verses históriánál korábban keletkeztek.9 A zenetörténészek a 13. század elejére datálják az említett antifónákat. A kutatás azt is feltárta, hogy az első antifóna szövege nem önálló alkotás, hiszen egy ciprusi kódex Szent Hilarion nevét beillesztve hozza a strófát. A zenei stíluskritikai vizsgálatok által megadott datálást utóbb megerősítette egy kora 13. századi töredékes forrás, amelyet Mezey László talált meg.10 Az öt antifóna a 12. században divatba jött verses officiu- mok technikájának megfelelően 8+7-es trocheusokban íródott. Török József rámutat, hogy a hajnali dicséret énekeinek keletkezéséhez az ösztönzést Szent István király 7 CA 88-89., 100. 32., 33. és 38. jegyzet; Szendrey 1986. 50., 307.; TÖRÖK JÓZSEF, Szent István tisztelete a középkori magyarországi liturgiában. In: Államalapítás, társadalom, művelődés. Szerkesztette Kristó Gyula. Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok, 27. Budapest 2001,107-111.; 111. 8 A liturgikus énekek Szent István-portréjával kapcsolatban: DÉR TERÉZIA, A liturgikus énekek Szent Istvánja. In: Tiszatáj, 2003, 8., 85-92. 9 MEZEY László, Szent István XIII. századi verses históriája. In: Magyar Századok. Irodalmi műveltségünk történetéhez. Budapest 1948. 41-52. (a továbbiakban: Mezey 1948) 42-43. 10 SZENDREI, 1986, 50-51., 307.17. és 18. jegyzet. DOBSZAY, 2003,400. 103 Úgy gondoljuk, ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy mindkét antifóna kitüntetett helyet kapott a későbbi officiumokban is. A Codex Albensisben található harmadik antifóna, amelyben a harcias király képe áll előttünk, csupán egy szepesi antifónaléban maradt ránk. Az említett ének a következőképpen hangzik:7 fl Gloriosus cultor dei rex Stephanus ungarorum doctor egregius ferocitatem gencium perdomuit mores crudelium superavit victor in christo populum acceptabile domino preparavit. Isten dicsőséges imádója, István király, magyarok jeles tanítója, a pogányok szilajságát megszelídítette, a kegyetlenek hagyományait kiirtotta, Krisztusban győztes, az Úr előtt kedvessé tette a népet.
