Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Rokay Zoltán: A határtalan és a meghatározott szerepe az etikai érvelésben
hogy ennek az erényekre is vonatkoznia kellene, mivel azokat nem mindenki valósítja meg egyforma mértékben. V. Ml ISMERHETŐ FEL A PERASZ-APEIRONBÓL AZ ARISZTOTELÉSZI ETIKÁBAN? Az idézett pythagóreus helyen túl a distinkcióban és a definícióban (finis: határ) fedezhetjük fel a perasz és apeiron nyomait az arisztotelészi etikai érvelésben. Miután kifejti, hogy a gyönyört nem előzi meg feltétlen fájdalom, megállapítja, hogy a szégyenletes gyönyörök tulajdonképpen nem is nevezhetők gyönyöröknek; ezek legfeljebb a feslett életű embereknek jelentenek gyönyört (vö. 1173A-B). „Úgy is érvelhetünk, hogy a gyönyör választásunkra érdemes ugyan, csakhogy nem az a gyönyör, ami az ilyen forrásokból fakad. Aminthogy választásunkra érdemes a gazdagság is, csakhogy nem abban az esetben, ha árulással kell megszerezni; a választásunkra érdemes az egészség is, csakhogy nem akkor, ha az az előfeltétele, hogy az ember válogatás nélkül mindent össze-vissza egyen. S értelmezhetjük úgy is a dolgot, hogy faj szerint (tó eidei) különbség van az egyes gyönyörök között: más, ami az erkölcsi tettekből, s más, ami a gonosz tettekből fakad; ámde nem lehetséges, hogy bárki is az igazságos ember gyönyörűségét élvezze, ha ő maga nem igazságos, vagy a zenei műveltségű emberét, ha ő maga nem zenei műveltségű, stb. De már maga az a tény is, hogy az igazi barát különbözik a hízelgőtől, nyilvánvalóvá teszi, hogy a gyönyör nem lehet jó, vagy legalábbis fajok szerint (eidei) különböző gyönyörök vannak." (1173B) Mindebből kitűnik Arisztotelész álláspontja: a gyönyör nem azonos a jóval, és nem minden gyönyör érdemes a választásunkra. Köztük vannak, amelyek önmagukért is választásra érdemesek. Ezek azonban a hitvány ember „gyönyöreitől" fajukra és eredetükre való tekintettel különböznek az előzőektől. Ez a különbségtétel a határ (perasz), amely lehetővé teszi meghatározásunkat a „jóhoz" viszonyítva - amennyiben mondhatjuk, hogy jó, s ezáltal egymástól is elhatárolja a különböző értelemben vett jót. Ezt a műveletet kétségkívül a belátás, a froneszisz hajtja végre, ám nem a légüres térben, hanem a gyönyörök apeironjában. VI. VI. AZ ETIKAI ÉRVELÉS HATÁRAI Minden érvelésnél tovább lehet kérdezni: és miért? Ez azonban nem jelenti az adott érvelés helytelenségét, értelmetlenségét, nem mentesít az érvelés kötelezettségétől, sem pedig erkölcsi/etikai normák általános és kötelező voltát nem teszi kérdésessé. Manapság feltehetőleg az emberi méltóság lesz az a végső pont, ahová az etikai érvelés (akár „vallásos", akár „polgári"), mint határhoz el tud jutni. Az emberi méltósággal érvelve elsősorban azt kell szem előtt tartanom, mi az, amivel én sérthetem mások méltóságát, mi az, amit nem engedhetek meg magam emberi méltóságát szem előtt tartva. Ez a határa végtelen, határtalan „lehetőségeimnek". Ebben segítségemre lehetnek magam keserű tapasztalatai, amelyek akkor értek, midőn mások nem tartották 82
