Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Papp Miklós: Ki mint imádkozik, úgy is él
szerint megerősíti és fenntartja a konfliktusokat.61 A jog a keresztények kezében átváltozik a béke és kiengesztelődés jogává. Valójában ebben a kompetenciában mutatkozik a hívő autonómiája: a teonóm autonómia nem csak azt jelenti, hogy az Abszolú- tum nem ad mindenre közvetlen választ a hitben, és a hit kontextusában élő észnek autonómiát ad a kibontásra (ez a szakasz volt jellemző a korai autonóm morál képviselőire62), sokkal inkább azt, hogy az Abszolútum nem egy személytelen tételező alap, hanem Jézus Krisztus Istene. Autonóm a hitben az, aki a Golgotát és a Húsvétot össze tudja kapcsolni egy élhető egységgé63, jóllehet az mindig is veszélyeztetett és feszültséggel teli marad. A teonóm autonómiát csak a kereszt tövétől a sírig vezető reményteli úton lehet gyakorolni. A boldogságmondásokat csak innen szabad értelmezni. Csak aki már mindent megnyert, az tud és mer élni a töredékességben, az mer lemondani a jogos és jogtalan kártérítésről, rehabilitációról. A boldogságmondásoknak nemcsak a tartalma, hanem az irodalmi formája is megenged egy visszakövetkeztetést a keresztény erkölcsiség sajátosságára: az erkölcsi igény vigasztaló bíztatás alakjában lép a keresztény elé, az erkölcsi cselekvés bizalmas, megvigasztalt lelkiismeretből származik.64 Nem a nyomasztó utasítás, hanem a megszabadító ajándék adja a mértéket, nem egy szisztéma, hanem személy van velünk szemközt. Jézus Krisztus Atya-tudatához kellene eljutnunk, azt a páratlan mélységet, gondolkodást, motivációt kellene imádságban megközelítenünk. Jézus tanítványai cselekvéséhez az egyetlen mérce a mennyei Atya határtalan kiengesztelődése, az O feltétlen, semmi által sem elgyöngíthető irgalmas szívűsége. Azt a tökéletességet, amit Jézus követel meg tanítványaitól, nem rigorista túlzott követelésként kell érteni, inkább a „másképp nem tudásnak" a kifejezése, mert ha valaki belép Jézus Atyjával való viszonyába, már másképp nem tud cselekedni.65 A cselekvés tökéletessége Jézusnak az Atyához való viszonyában való gondolkodásban veszi kezdetét. Ezt a tiszta cselekvést minden embernek egyformán szánta. Nem parancsokat kaptunk, sokkal inkább a végtelenbe előrenyúló célvonalak lettek meghúzva, amin egy új kazuisztikának kell tapogatózva előre haladnia. Az erkölcsi ész „feljavító" kompetenciájának a dolga, hogy kipuhatolja a kiengesztelődést szolgáló jobb cselekvési lehetőségeket és azokat lefordítsa a cselekvés síkjára. Aki Jézusnak az Atyjával való kapcsolatába belépett, új kezdetet tett. Egy hatástörténet indul pályájára, új kontúrok bontakoznak ki, mert már nem egy szavakban megragadandó mérték adja az igényt, hanem a megérintettség. És pont ezt nevezhetnénk evangéliumi radikalizmusnak.66 Ebben a perspektívában az imádságos gondolkodás azt jelenti: Jézus tanítványai ebbe a kockázatba bocsátkoznak bele, és a kis lépések stratégiájában transzformálják az adott világot. Isten uralma az imádságban kezdődik. 61 DEMMER, K., Christliche Existenz unter dem Anspruch des Rechts, 129-134. 62 AUER, A., Autonómé Moral und christlicher Glaube, Düsseldorf 1989. 63 DEMMER, K., Fundamentale Theologie des Ethischen, 120-122. 64 A történelem konfliktusszerűségének a tudata áll a háttérben Tér 4,8; íz 61,1-3; Zsid 11. 65 DEMMER, K., Fundamentale Theologie des Ethischen, 56-57., vö. Bloom, A., Az élő ima, 71. „A spirituális élet, a keresztény élet nem abból áll, hogy olyan erős akaratot fejlesszünk ki, amely rá tud kényszerítem bennünket, hogy megtegyük, amit nem akarunk." 72. „Nem az a cél, hogy belekényszerítsük magunkat a kereszténységbe, hanem keresztényekké kell válnunk." 66 DEMMER, K., Deuten und Handeln, 96-105. 54
